Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-28 / 30. szám

Kilencedik évfolyam. 1914. julius 28. 30. szám.

Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja

Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. •• Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. «« Félévre 8 korona.

Főszerkesztő: Da- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VSRÁGH GÉZA

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest V, Visegrádi-u. 40. TELEFO^SZÁÍWI : 169 — 38. ..

A megújhodás felé!

Hőskölteményt kellene írnunk arról a fanatikus lelkesedésről, mely megszállta a háborús Budapest lakosságát. Egy önérzetében súlyosan megbántott, nagysága és hatalma érzetében túlontúl türelmes, de a féktelen izgatás és rakoncátlan ság következtében türelmét vesztett, megtorlásra elszánt nép izzó hazaszeretetét, rendíthetetlen királyhűségét és együvétartozandóságát, vallási, faji és társadalmi állásra való külömbség nélkül: ezt tükrözi vissza lélekemelő magasztos módon Budapest lakosságának imponáló magatartása. Erő, bátorság, megfélemlithetetlen bosszúvágy él a lelkekben, az öregek tüzelik és lelkesítik az ifjakat, az ifjak pedig fogadkoznak, hogy a magyar haza tisztességén, becsületén esett csorbát becsülettel és dicsőséggel fogják kiköszörülni. Harci mámor lett úrrá a legbékésebb polgárain a fővárosnak és nincs senki, aki kishitűséggel, félelemmel vagy aggodalommal hagyná ott családját és polgári foglalkozását, hogy a megtámadott nemzeti becsület védelmére siessen.

A háború lázát Budapest polgársága szitotta fel legelébb. Ez a tunyának, fásuknak és cinikusnak elkeresztelt pesti nép, amelyről az adomafaragóknak képzelete kacagtató figurákat rajzolt ki, ez a letliargiás, lelki betegnek nevezett polgárság, mint egy ember ugrott fel a döntő pillanatokban és szervezetlenül, tisztára a belső sugallatának engedelmes- kedve, a mámor és lelkesedés forró olaját öntötte szét magából az ország polgárságának ereibe . . .

Minket, akik hosszú esztendők óta munkálkodunk e polgárság javán, nem ért meglepetésszerűen ez a kitört polgári önérzet és indiüat; mi tudtuk jól, hogy a pesti nép szive mélyén egészséges ideálokat hordoz szent kegyelettel és napról-napra úgy ápolja magában, mint a reggeli harmat a mező vad virágait. Mi érezzük esztendők óta, hogy ez a polgárság, ha ösztöne és kulturérzéke a helyes irányban érvényesülhetne mindenkoron, kozmopolitaságában is olyan egységes lehetne, mint egy sziklafal. Mi tudtuk mindig, hogy ezért a polgárságért kötelesség és érdemes is úgy dolgozni, hogy javaira a szürke hétköznapok vezéreinek és közkatonáinak nehéz verejtékcseppjei hulljanak, mint a reggeli harmat hull a mező vad virágaira.

S ezért, mert mi mindezzel régóta tisztában vagyunk, fáj olyan véghetetlenül nekünk, hogy a hétköznapokban pocsolyák labirinthusai közül kell néha rettenetes erőfeszítésekkel visszarántani ezt az egészséges, de a hétköznapokban ezerfélekép megmételyezett elemet: a polgárok szine-javát.

De nem rekriminálni akarunk, ezek a mostani pillanatok maradjanak mocsoktalanúl a főváros életéből is a világ történelemé! Csak azt óhajtjuk megmondani, ami e magasztosan felemelő megújhodásból, mint irányitója a hétköznap- jövőnek, következésképen szűrődik mindenki elé, akinek valaha is Budapest fejlődésében irányitó szerepe lesz.

A szent meggyőződés büszke hevületében kérjük ezeket, hogy soha ne felejtsék el: milyen egységesnek, milyen erősnek és mennyire öntudatosan kulturált elemnek bizonyult most e pesti nép, ez a sokat gúnyolt és méltatlanul mellőzött polgárság! S ha most innen dobbant meg az ország szíve, ne felejtsék el, hogy ez a dobbanás százszor nagyobb tőkét képvisel, ha maradandóvá teszik, mint a hétköznapi tűszúrások pillanatnyi sikereinek akár végtelen láncolata is. Ez csak a lethargia és cinizmus ébresztő eszköze lehet, míg amaz a fejlődés dinamikai fegyvere maradna időtlen-időkig.