Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-01 / 22. szám
Kilencedik évfolyam. 1914. junius 1. 22. szám. Ш Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. • * * * Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST" melléklettel együtt: Egész évre lé kor. •• Félévre 8 korona. Főszerkesztő: D«*- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest V, Visegrádi-u. 40. •• TELEFONSZÁM: 169 — 38. Temetés után. Bárczy István dr. polgármesternek gyönyörű beszéde, amellyel a főváros közgyűlésén elparentálta az ország nagynevű halottját, Kossuth Ferencet, nem mint szónoki remekmű lesz maradandó hatású, hanem, mint ékes dokumentuma annak, hogy a főváros kormányzása az ideálok gyakorlati szeretete tekintetében összeforr mindazzal, arait Kossuth Ferenc munkássága ebben az irányban örökségül hagyott az országra. Nem muszáj ezt okvetlenül úgy érteni, hogy a polgármester ur mindjárt felesküdött a Kossuth-eszmék politikai katonájának is. Budapest adminisztrációjának első tisztviselője bizonyára sohasem akar politizálni, aminthogy minden városi érdek is úgy kívánja, hogy sohase politizáljon. De nevetséges volna, hogy valaki egy politikai párt programmjából ne vehesse igénybe az ideáloknak azt az erejét, amely minden közéleti működést önzetlen és magasztos tartalommal tölt meg! . . . A közérdek abszolút szeretetét valóban nem lehet olyan pártprogrammból meriteni, amely az egyéni érdekek mindent legázoló érvényesülésére vakon esküszik. S azok, akik ilyet remélnek, nem óhajtanának egyebet, minthogy a községi adminisztráció is átalakuljon az ő képükre. S Bárczy István nagy karakterét épen az jellemzi a legjobban, hogy Kossuth Ferenc elparentálásának gyászos alkalmát használta fel arra, hogy a maga közéleti munkásságának gerincére vonatkozó elvek forrását megjelölje s minden pártpolitikától független várospolitikájának határozott ideális irányt szabjon és tartalmat adjon. És Kossuth Lajos eszméjét és Kossuth Ferenc munkáját, amint igy egymás mellé állította a kettőt Magyarország egyik legnagyobb szónoki tehetsége, Apponyi Albert gróf, mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy olyan kiváló elme és tehetség is, amilyen a várospolitikában Bárczy István dr., egyedül az ő eszméikből és az ő munkájukból tudja meriteni azt az erkölcsi erőt, amely gyakorlati munkásságában vezeti! S a fejlődésnek milyen szédítő perspektívája tárulhatna eli- bénk, ha mindenki ugyanezen eszméknek bő forrásából, mint modern Léthe vizéből merítené a közéleti működéshez szükséges erkölcsi erőt! Ám erre a lapra csak az tartozik, aminek Budapest fejlődéséhez van köze. S a gyásznak még erősen sajgó pillanataiban, amely Kossuth Ferenc halálát kíséri, — mint fénylő csillagot a zivatartól nehéz égboltozaton, — szinte világitó fáklyaként köszöntjük a polgár- mester ur hitvallását az idealizmus s a közérdekért való önzetlen munkálkodás mellett! .Jól tudjuk, hogy kevesen vannak, akik a polgármester nézetét követik . . . De bízunk benne, hogy az az erkölcsi piedesztál, amelyről Bárczy István hitvallása hangzott el, észretériti hamarosan a tévelygőket és ezekkel az önzetlen közérdek várospolitikai harMialatt a tisztelt bizottsági tagok a könyvtár elhelyezésének kérdését tárgyalták, egy óvatos hang, amely nem merte megnevezi magát, közbekiáltotta valahogy, hogy nem könyvtár, hanem kórház kellene! Valóban ez az ur fején találta a szöget: annyi szó és ötlet fecsérelődik el arra, hogy a fővárosi könyvtár hova kerüljön, hogy mindennek a felével érvényesíteni lehetne azt a programmot, amely a kórházépítésekre vonatkozóan, olyan magyaros szalmalánggal kreál- tatott. A kórházépítési programúi ■— úgy látszik — végleg elpihent, nyilván az örök feledésbe szenderülve egészen, és ma; mint a kulturtörekvések újabb raplija, a könyvtár elhelyezése bolygatja meg a bizottsági tagok nyugalmát. Holott még sokára lesz, amig az emberek önszántukból a fővárosi könyvtárba fognak járni, míg napról- napra az utcán hullanak el azok a szerencsétlen emberek, akiknek a főváros egy kórházi ágyat sem tud adni, hogy nyugodtan — halhassanak meg . . . Furcsa kontraszt, de speciálisan „városházi“, az már igaz ! . . . * Ugyancsak a fővárosi könyvtár Vicájával kapcsolatosan tört ki a polgármesterből az őszinteség, hogy végre egy kérdés, ahol a magánérdek érvényesülésének cirógatása nem simogatja halálra ! Bárczy nyilván nem akart ilyen őszinte lenni, de az alkalom annyira kínálkozott reá, hogy nem tudott a csábításnak ellentállani . . . A közigazgatást ma ez a polgármesteri sóhaj jellemzi a legjobban; de ugyanez nyíltan mutatja az utat is, amelyen haladva meg lehet szabadulni még ezektől a városi piócáktól is! Csak nem szabad nekik a kisujjat sem mutatni, mert a legkisebb engedékenység után mindjárt az egész kezet is követelik . . . * * * A főváros még nem adta fel az eszmét, hogy a piaristák telkén világvárosias szállodát emeljen. Szóval megint kisért a Piccadilly, ám feltételezni szeretnék, hogy ezúttal nem a panama jegyében. Hiszen semmi kifogásunk sincs ellene mindaddig, amig azt nem kellene észrevennünk, hogy a kisértés szellemét ugyanazok a kezek mozga'ják, akik miatt annak idején az egész okos eszmét agyon kellett ütni egészen. Mert helyes, ha -a főváros mindenféle eszközzel bevételeinek szaporítására törekszik; de elviselhetetlen volna, hogy ezen a közterületen is magáncosai olyan táborrá dagadnak, amely sikerrel gázolhatja le azokat, akik egyéni érdekek érvényesülésének tudatos cégére alatt bitorolják a várospolitikai hatalmat! érdekek fölözzék le a tejfelt, amit a terület üzleti kihasználása képvisel . . . * * * A szerdai közgyűlésen tipikus helyrajzi megfigyelésekre is volt bőven alkalom. Lám, Róna Márk, Rózsavölgyi Manó dr. és Kállay Gyula bizottsági tagurak, akik a hatodik kerületet képviselik, már nem a demokraták padjain ültek, hanem a túlsó hegyen a hetedik kerületi Ehrlich-isták közé vegyültek. Magyarul: a korpa visszakeveredett a korpa közé, ahol egyedül érzi odahaza magát. Ezzel a közgyűlési elhelyezkedéssel nemcsak a demokratáktól való elszakadásuk ezeknek az uraknak demonstráltatott ékesen, hanem az is, hogy szivük szerint hol találták meg a helyüket. Isten tartsa meg őket a szokásaikban, de ideje volt, hogy kiugorjék a szeg a zsákból s ha már benne vagyunk a jókívánságokban, annak is ideje volt, hogy a rozsda ne marja tovább az ősi fringiát . . . * * * Külön feljegyezni való az önzetlenségnek és a baráti önfeláldozásnak az a páratlan megnyilatkozása, melyet a legközelebb betöltendő elöljárói állás körül kürtőinek világgá és amely precedens nélkül áll a tisztviselői választások történetében. Nem egyébről van szó, mint arról, hogy egy főtisztviselő, aki okkal és joggal számíthat arra, hogy érdemeinél és népszerűségénél fogva — de mint soronlévő is — az elöljárói állásra megválasztassék: nem is pályázik a megüresedett elöljárói állásra, hogy ilyen módon egyik tisztviselőtársának megválasztását előmozdítsa. Szívesen magasztalnék fel ezt аъ egyébként hihetetlen dolgot, ha nem olyan forrásból fakadna a hir, amelynek hinni mi egyáltalán nem tudunk. А Л II. kerület berkeiből portálják a lemondásnak és önmegtagadásnak ezt az apotheozisát talán nem is minden ok nélkül. Akinek érdekében eregetnek ilyen rakétákat, régi, meghitt embere a klikknek s akinek rovására megy a pakli, hozzáférhetetlen, öntudatos .és gerinces férfiú, aki nem görnyed hétrét még Ehrlich G. Gusztáv előtt sem. Egy dolog egészen bizonyos*, a legilletékesebb férfiú a lemondás dolgában még nem nyilatkozott s az elöljárói állásra való pályázat határideje még nem járt le . . . IVHérlegen. * *
