Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-24 / 8. szám

2 NAGY BUDAPEST

akar elszívni: hagyja a felet ott és menjen ki. Ebben a tekintetben a szolgák már rosszabb sorba helyeztettek, mert azoknak a dohányzás az előszobában is meg van tiltva. Már most mi lesz ennek a következménye? A szolgák

— hiszen férfiak — többnyire szenvedélyes dohányzók és jó magyar szokás szerint külö nősen szeretik a pipát. Minthogy azonban a szolgának az előszobában dohányoznia nem szabad, be fog menni a hivatalba, ahol a mérsékelt dohányzás meg van engedve és ott fog pipálni. Ha pedig a tisztviselő a szobából kidobja, fog más helyet találni, amelynek állandó elfoglaltsága gyakran nagy bajok okozója lesz. Azt a bizonyos kulcsot a leg- nagvobb szorultságban sem lehet majd megtalálni, amiből meg az következik, hogy például a tanácsnok úrhoz nem tud majd eljutni senki, lévén bejelentési kötelezettség, amit a szolga szokott végrehajtani.

A szóban forgó rendelet tehát, amelynek az volna a célja, hogy intenzivebb munkára szorítsa a személyzetet, rendelkezéseinél fogva meggátolja egyáltalában a munkát, mert az emberi természet már olyan, hogy leginkább azt kívánja meg, ami el van tiltva. Annyit még nem köhögtek, nem beszéltek, nem ettek és nem dohányoztak a főváros hivatalaiban, mint ezentúl fognak és miután mindezeket a dolgokat a hivatalban művelni nem szabad, a felek bizonyosak lehetnek afelől, hogy a legudvariasabban fognak velük bánni, mert a hivatalokat mindig üresen fogják találni. Ezzel szemben az ispán azonban azt Ígéri béreseinek, hogy gondoskodni fog róluk, de majd csak akkor, amikor a gyomruk az ételt már nem bírja, a dohányzás nem Ízlik, a társalgáshoz nincs kedvük, mert nyavalyájukkal vannak elfoglalva és fütyülnek mindenre, amiben most még örömüket találják, de amitől eltiltja őket most az, akire ez a rendelet nem bir érvénnyel.

A nagy pénztelenségben — úgy látszik

— a polgármesternek sincs jobb dolga, mint eíféle rabrendeletek kiadása, mert különben nem jutna eszébe a főváros hivatalaiból fegy- házat csinálni.

Lesz-e autóbusz?

Tervek, nagy eszmék vannak a levegőben, az autóbusz megvalósításáról beszélnek mindenfelé, de vájjon csakugyan meglesz-e az autóbusz? Sajnos, az ilyen reformok dolgában egyáltalán nem vagyunk elkényeztetve, mert míg az érdekeltek kidühöngik, illetve kijárják magukat, addigra ősz fejjel és megaggott testtel állunk itt valamennyien, akik ifjú fővel áhítoztunk a reform után. Most arról van szó, hogy az omnibusz-vállalatot megváltják, vagy ha nem váltják meg, akkor részesedést juttatnak neki az autobusz-vállalkozásban, de mi válik e tervek közül valóra? Nem lesz-e meg az autóbusz kérdésnek is a maga kocsiskérdése; nem terhelik-e meg már jóelőre az autóbuszt akkora fond perdu-vel, hogy iszonyatos drága lesz, ha ugyan meglesz?

A kérdések egész tömkelegé áll előttünk megoldatlanul és felelet nélkül s mi, akik ismerjük valahogyan a főváros adminisztrációját, igen súlyosaknak tartjuk ezeket a kérdéseket. Ne említsünk mást, csak azt, hogy a fővárosnak olyan szerződése van a villamostársaságokkal, hogy konkurrens vonalakat nem szabad kapniok. Már pedig gondoljuk csak el — mit ér az autóbusz, ha a Rákóczi-ut, a nagykörút s a többi körutak

ugyanígy maradnak, a mai közlekedésük mellett ? Az nem lehet az autóbusz hivatása, hogy ugyanazokon a vonalokon járjon, amelyen ma az omnibusz, mert akkor csak az omnibusz-közlekedésen javít, de általában nem teszi jobbá a közlekedést. Már pedig erre van szükség. A Rákóczi ut forgalmát például igen könnyen tehermentesíteni lehet a Wesse- lényi-utcai autóbusszal. Ezzel rögtön megoldódik a Wesselényi-utcai villamos kérdése, még pedig sokkal olcsóbban, mint ahogy tervezve volt. Azt a négy házat sem kell kisajátítani, amelyet már olyan régen sürgetnek. De természetes, hogy ez az autóbusz, — becsületesen megcsinálva — nagy konkur- rencia a villamosoknak; önkéntelenül felvetődik tehát a kérdés: nem csinálhatnák-e meg a Városi és a Közúti együttesen ? Igaz, hogy erre oda lehet mutatni az elmaradt Földalatti vasútra, amely a két vasúttársaság közös tulajdona s azonkívül arra, hogy micsoda kárpótlást fizetnének az omnibusztársaságnak. Ekkor már előállana az autóbusz kocsis-kérdése.

De, ezt hangsúlyozzuk, a villamosokkal párhuzamos vonalak nélkül semmit sem ér az autóbusz, mert akkor nem javít a közlekedésen. És nem ér az autóbusz akkor se sokat, ha a főváros nem kötelezi a városi és a közúti vasutat arra, hogy méltányos áron adják az átszállójegyeket. A mai villamos közlekedés egyik legnagyobb hibája, hogy a két társaság erősen korlátozza az átszálló- jegyeket, sőt vannak viszonylatok, amelyekben egyáltalán nem adnak ki átszállójegyeket.

Ennek az autóbusznál semmiképpen sem szabad előfordulni. A fővárosnak minden befolyását, minden hatalmát latha kell vetnie, hogy az autóbusz-közlekedés tisztességes, becsületes közlekedés legyen s hogy a mai állapotokon javítson. De hát — ezek is ter- vezgetések. Ismerjük a mi fővárosunkat; ki tudja tehát, vájjon egyáltalában lesz-e autóbusz ?

A játékbarlangok.

Pesti betegség, speciális budapesti nyavalya, mely nagyobb pusztításokat végez bármely járványnál: a mindinkább elharapódzó hazárdjáték. Addig, mig nehány kiváltságos klubban űzték a szerencsejátékot, a hatóság nem tehetett ellene semmit s nem is volt reá oka, mert ha a jobban szituált társadalmi osztályhoz tartozók kártyán akarják pénzüket elveszíteni, hát ebben a szórakozásban őket megakadályozni senkinek sincs joga. De a hazárdjáték idővel Budapesten rendes intéz- ménynyé vált, amely ma már iparszerű keresetforrása egy nagy csomó embernek. A kihágási büntetőtörvénykönyv hiányosságát kihasználva, hangzatos nevű klubbokat alakítanak vállalkozók, amelyekben a hazárdjáték a valódi és egyetlen cél. Az ilyen klubüzem roppantul jövedelmező, és éppen ezért akad tőkepénzes vállalkozó is a nagy befektetésre. Kávéházzal ma már boldogulni alig lehet, csinálnak hát játékbarlangot »klub« elnevezése alatt.

Vérlázitó, hogy a rendőrség még mindig nem tud magán segíteni az ilyen játékbarlangokkal szemben. Pedig a dolog igen egyszerű. legyen jelentést a rendőrség a belügyminiszternek arról, hogy a gombamódra elszaporodó klubbok kizárólag kártyabarlangul szolgálnak, és ez alapon a belügyminiszter minden hozzá felterjesztett alapszabály jóváhagyása előtt bízza meg a rendőrséget annak kinyomozására, vájjon a létesülendő uj klub is nem ilyen kártyabarlangnak készül. A rendőrség dolga igen könnyű lesz ennek megállapításában. Ahol egy szépen berendezett helyiséget fog találni két-három fővállalkozóval és egy nagy kártyaasztallal ott csalhatatlan biztossággal megállapíthatja, hogy játékklubbal áll szemben s ennek alapszabályait a belügyminiszter nem fogja jóváhagyni, a klub nem alakulhat meg, s ha benne mégis kártyáznak, a rendőrség mint titkos kártyabarlang ellen járhat el vele szemben.

Hallatlan gyengesége hatóságainknak, hog}' tétlenül és tehetetlenül nézi a pesti kártyabarlangok roppant elszaporodását, csak azért, mert a megrögzött felfogás szerint a hazárdjáték csak nyilvános helyen tilos. A pesti játékbarlangok csak névleg klubbok, tényleg éppen oly nyilvános helyek, mint bármely kávéház, mert a felcipelt idegenek első percben beléphetnek a játékterembe, csak egy belépési nyilatkozatot iratnak alá velük. Minthogy pedig a notórius játékbarlangok kizárólag a hazárdjáték céljából vették fel a klubjelleget: a hatóság ez álklubbok ellen még akkor is felléphetne, ha jóváhagyott alapszabályaik vannak, mert hiszen valamennyi klub alapszabályszerü céljából hiányzik az iparszert! hazárdjáték, igy tehát valamennyinek működése alapszabály ellenes és a közbiztonságra veszedelmes. További játékklubból^ keletkezését pedig a belügyminisztérium az alapszabályok jóváhagyásának megtagadásával megakadályozhatja.

Az egyesülési szabadságon ezzel igazán nem esik sérelem. A játékklubbokat több- I nyíre obskúrus fezőrök — gyakran külföldi hivatásos játékbarlang-vállalkozókkal, lásd Quillet, Rondeau stb. — egyenesen hazárdjáték rendezése céljából alakítják. Valósággal gúnyt űznek a hatósággal, amikor a hazárd- barlangot klubjelleggel állami engedélyezés szankciójával láttatják el. A belügyminisztérium és a rendőrség egy csapással rendet teremthet a játékbarlangok körül — ha akarja Egy kis razzia a különféle kártyabarlangokban, bizonyára sok kétes és nem is kétes exisztenciát juttatna a rendőrség kezére.

A főváros hatóságai sem maradhatnak továbbra tétlenek. Elvégre itt egy oly pusztító nyavalya rágódik a polgárságon, amely a maga mételyével hihetetlen gyorsan terjed. Minden uj klub a tisztességes, komoly családapák uj csapatait csábítja a biztosan pusztító hazárdjáték karjaiba. A játékbarlang hovatovább pesti specialitássá növi ki magát és fővárosunk erkölcsrendészetének legfeketébb lapjaira kerül. A főváros tehát nem tűrheti e klubhok garázdálkodását. Most nem arról van már szó, hogy sürgesse a kihágási büntetőtörvénykönyv megfelelő szigorítását. Forduljon felterjesztéssel a belügyminiszterhez, hogy az alakuló játékklubból^ alapszabályait dobja vissza. A rendőrséget pedig keresse meg, hogy a játékbarlang-klubbok ténykedését tartsa szemmel, és a legcsekélyebb panasz esetén egyszerűen csukja be az ilyen barlangokat. A jogcím hozzá mindig meglesz. Végre is érthetetlen, hogy a bűn és piszok jogát oly nagy reverendával respektálja a rendőrség.

Hatósági védelmei a játékbarlangok ellen : — ez Budapest legégetőbb társadalmi problémája I