Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-17 / 7. szám

NAGY BUDAPEST 8 — Igen, a körben irigykednek magára, bogy micsoda kitűnő üzleteket fognak magára bízni. S bizalmasan megsúghatom magának, hogy a legnagyobb kijárók toporzékoltak dühökben. Azt mondták, hogy ők sohasem tudtak ilyen nagyszerű reklámhoz jutni . . . — No ugy-e mondtam, hogy megnyug­szik benne. De még egy tanácsot. Ha igazi kijáró akar lenni, akkor annak, aki ezt a reklámot elhelyezte magáról, ne adjon pro­víziót . . . Az uj íertőtlenitő. Hétfőn délelőtt nyitották meg ünnepiesen a váci-uti uj fertőtlenítő intézetet, amely a maga pompás berendezésével bizonyára nagyban hozzá fog járulni a főváros közegészségügyi törekvéseihez. .Az uj fertőtlenítő, amely Honig Dezső műszaki tanácsos kitűnő tervei után készült, egyike azoknak az alkotásoknak, amelyek igazi modern nagyvárost csinálnak Budapestből. Sajnos, a járványok igen gyako­riak Budapesten s az állam hiányos egészség- ügyi intézkedéseinek a főváros adja meg leg­keservesebben az árát; kórházakat tart fenn az egész ország betegei számára és nagy költséggel fertőtlenítő intézetet emel, hogy a vidékről hozott járványok ellen megvédel­mezze a főváros lakosságát. Föl kell említe­nünk, hogy az uj fertőtlenítő intézet két milliós költségének felét az állam fizeti s az állam tartja az alkalmazottak felét is. Bár ilyen méltányos eljárást tapasztalna a főváros az államtól a kórházak tekintetében is! Üdvözöljük az uj fertőtlenítő intézetet azoknak az intézményeknek sorában, amelyek főképen a főváros áldozatkészségének köszön­hetők, de különösen azért, mert az egy újabb lépési jelent a főváros közegészségügyi programmjának megvalósítása felé. Itt az ideje, hogy a múltak hibáit jóvátegyük s ha azok, amelyek ez után következnek, ilyenek lesznek, meglehetünk elégedve az eredmé­nyekkel is. I onrÍQll к0пУу-és papirkereskedés, LuIIUuUJU&ol I nyomtatványok felvétele, irodaberendezések, szépirodalmi-, képes-, mese- és imakönyvek, valamint üzleti könyvek nagy raktára Budapest, Vili., József-körut 48. Telefon : 04-90 Telefon : 64-90. EEÍ Г WÖRNER J. ÉS TÁRSA GÉPGYÁRA, BUDAPEST. Könyvnyomdái gyorssajtók két- és négypályás kény­szermozgása görgőjárattal Könyvnyomdái gyorssajtók vasúti rendszerű menettel Könyvkötészeti gépek Kromotipiai gyorssajtók rövidített ív-kiveze­téssel gyűrűs dob segélyével. Kétfordulatú gyorssajtók elölkirakóval. Kőnyomdai gyors­sajtók görgő pályával. Kőnyomdai kézisajtók. Körforgó nyomógépek újság- és illusztráció­nyomásra meghatározott és változtatható ív- nagyság számára. ===== Kizárólag elsőrangú készitmónyü Vadászfegyverek, Revolverek, Flóbertek kényelmes havi részletfizetésre kaphatók Elek és Társa R.-T, Irodák : V., Balvány-u. 18. Üzlet: VMndrássy-utl, Szíveskedjék fegyverárjegyzékiin- ket kérni. látszat ámít ? Azon csomagok és ládikák, melyek kívülről a legjobbnak ismert „valódi: Franck“-hoz hasonlítanak ugyan, de a ,ykávédaTáIó“ gyárjegyet rá­nyomatva nem viselik, nem a „valódi: Franek“-minőséget, nem a legjobb kávépótlékot tartalmazzák. Tehát óvatos- :: säg a bevásárlásnál! :: Gyár: Kassán. KOHN A.M. Budapest, VI, Váci-ut 39-41. (Schlick-gyár előtt) Ajánlja nagy raktár-készletét: gyárberendezésekben, gépek és szerszámokban gazdaságok, vállalkozók részére. Kisvasúti anyagok. Mindennemű gépek, ócskavas és fémek vétele, „Pallas“ nyugdíj-, élet és katonai biztosító r. t. Budapest, VII., Erzsébet-körut 24! Köt felette előnyös feltételek mellett nyugdíj-, élet-, hozomány-, nép-, katonai szolgálati és orvosi vizsgálat nélküli életbiztosításokat Képviselők kedvező feltételek mellett alkalmaztatnak. PÄLFI MIHÁLY paszományos BUDAPEST, VII., Damjanich-utcza 53. szám. Kérjen prospektust! Kérjen prospektust 1 3 év múlva öné a zongora, ha a Harmónia r, t.-nál bérli Budapest, IV., Váczi-utc?a 20. Közgazdaság. A Kereskedők és Iparosok Bankja Rész­vénytársaság kedden tartotta első rendes közgyű­lését Kohn Gábor királyi tanácsos elnöklete alatt. Az évi jelentés felemlíti, hogy a súlyos pénzügyi viszonyok dacára a bank minden hiteligényeknek meg tudott felelni és minden betétet felmondás nélkül kifizethetett. Az évi mérleg 19.496 korona 19 fillér tiszta nyereséggel zárul, melyből részvé- nyenkint hat korona osztalék jut. A felmentvény megadása után a felügyelőbizottság tagjait újból megválasztották, mire a közgyűlés véget ért. A Lipótvárosi Takarékpénztár közgyűlése. A Budapest-Lipótvárosi Takarékpénztár Részvény- társaság dr. báró Láng Lajos v. b. t. t. elnöklete alatt tartotta XVII. rendes közgyűlését. A megjelent részvényesek megelégedéssel vették tudomásul, hogy az intézetet az elmúlt válságos év dacára veszteség alig érte s hogy a kedvezőtlen viszonyok dacára működése eredményes volt. A közgyűlés elhatározta, hogy a 656.235 korona 98 fillért kitevő tiszta nyere­ségből az alapszabályszerü levonások után 75.000 koronát a tartalékain]) javadalmazására (a mull évben 60.000 koronát), 480.000 korona az esedékes szelvénynek 12 koronával való beváltására fordít, tassék s 20.091 korona 91 fillér a jövő év javára átvitessék. Ezután a turnus szerint kilépő igazgató- sági tagokat, valamint a felügyelő-bizottság és választmány tagjait egyhangúlag ismét megválasz­tották. Dr. Német Antal részvényes indítványára az igazgatóságnak, Schwarz Izidor vezérigazgatónak és a tisztviselőknek, a múlt évben tapasztalt nehéz viszonyok között kifejtett eredményes működésükért a közgyűlés egyhangúlag köszönetének adott kife­jezést. Az esedékes szelvény február hó 12-től fogva kerüt beváltásra. A Magyar Tisztviselők Takarékpénztára részvénytársaság délután 5órakor tartott évi rendes közgyűlését. Az igazgatóság jelentését Keleti Lajos vezérigazgató terjesztette elő. Ismertette az 1912-ik üzletév eredményét, mely a legkedvezőbb volt az intézet fennállása óta. Visszleszámitólási érdekelt­séget teljesen megszüntette s igy 15 millió korona saját tőkéje igen előnyös elhelyezésre talált. A rész­vénytőke 2 millió koronával, a betétállomány közel egy millió koronával a kölcsönállomány 1 és fél millió koronával, az évi pénztári forgalom 39 millió koronával emelkedett. Az 1912. évi mérleg egymillió- egyszázharminchatezer (1,136 000) korona bruttó nye­reséget tüntet fel, melyből a költségek leszámítása után fennmaradó összeget a részvények 8 százalékos osztalékára az uj intézeti ház berendezési költségei­nek teljes leírására, a tartalékalapnak 300.000 koro­náig való kiegészítésére s nyereségátvitelre fordí­tandó. A közgyűlés a vezérigazgató jelentését egy­hangúlag tudomásul vette. Diemar Károly kir. fő­ügyészhelyettes, a felügyelő-bizottság elnöke a felü­gyelő-bizottság jelentését terjesztette elő, jelezve az intézet kifogástalan vezetését. A részvényesek nevé­ben Kapun Ede a gróf Andrássy uradalom főszám- vevője üdvözölte az intézet vezetőségét. Indítványára köszönetét szavaztak az igazgatóságnak és Keleti Lajos vezérigazgatónak. Az ujjonnan megválasztott igazgatóság nevében Tabódi József cs. és kir. kamarás miniszteri tanácsos köszöte meg a részvényesek bizalmát. Kinevezések a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igaz­gatósága legutóbb tortott ülésében Révész Jenő cég­vezető titkárnak a vezértitkári, Erdey Dezső cégve­zető felügyelőnek a főfelügyelői, Balázs Leónak, a Belvárosi fiók vezetőjének, a fiók igazgaztói címet adományozta. Egyszersmind Ehrenfeld Gyula és Sterk Emil főtisztviselőket az igazgatóság a cégjegyzői jogosultsággal ruházta fel. Ä Bárdi József automobil-részvénytársaság gróf Károlyi Imre elnöklete alatt tegnap délben tar­totta évi közgyűlését, amely tudomásul vette az igaz. gatóság és felügyelő-bizottság jelentését. E szerint az 1911—12. üzletév 142.881 korona tiszta nyereséget eredményezett, amiből részvényenkéot 30 korona, vagyis 15% osztalék kifizetése határoztatott el. Az igazgatóságba uj tagokul beválasztattak: bárőKohner Jenő (alelnök) és Krausz Simon. A közgyűlés hozzá­járult az alaptőkének 900.000 koronáról 1,000.000 koronára való felemeléséhez. Az uj részvények 9:1 arányban a régi részvényeseknek kináltatnak fel 400 korona árban.

Next

/
Thumbnails
Contents