Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-12-10 / 49. szám

о NAGY BUDAPEST HÍREK. Elöljárók nyugalomban. A közel jövő­ben három elöljáró mepy nyugalomba. El­távoznak Hamvai Sándor, Kiss Ferenc és Gergelgi Sándor. Helyükbe minden való­színűség szerint Csaplovics Pál, Wigh János és Sánlha Dénes főjegyzők fognak kerülni. Tilos a házalás. Hecht Ernő interpel­lációjának, amelyben a hivatalos órák alatt való ügynöki látogatásokat kifogásolta, meg lett az eredménye: Bárczy polgármester rendeletet adott ki, amelyben eltiltotta a város­házán való házalásokat. Ez kétségen kívül helyes intézkedés. A polgármester legutóbb rendeletet adott ki aziránt is, hogy a tiszt­viselők ne egyenek és ne igyanak a hivatal­ban és a hivatalos órák alatt. Ha ez igy megy tovább is, a tisztviselőknek nem marad más hátra, mint az összes hivatalos órák alatt — dolgozni . . . Az iskolai pazarlások ellen. A költ­ségvetés tárgyalásával kapcsolatosan többen is szóvátették azokat a pazarlásokat, ame­lyeket az uj iskolák építésénél produkáltak. Mi több ízben hibáztattuk már ezeket a feles­leges pénzkidobásokat, amelyek árán jó néhány uj iskolát lehetett volna építeni. A kül­városokban, szegényes, tömeglakásos házak között iskola-kastélyok, ískola-lovagvárak állanak, hogy még jobban neveljék az ellen­tétet azok között a nyomorult, éhező emberek között, akik e lovagvárak környékén laknak. Épen ideje már. hogy a pazarlásoknak végük szakadjon, mert ha ez igy megy tovább, úgyszólván minden vagyonunk ezekben a cifra iskolákban lesz. Az iskolaépítések ellen senkinek sem lehet kifogása, de az igazán nem a közokt itásügy érdeke, hogy paloták álljanak a külvárosokban s az elemi iskolai igazgatók olyan lakásokban lakjanak, ami­lyenek csak pazar kastélyokban szoktak lenni, ezer holdas birtok közepette. Az énektanfolyamok. A költségvetés vitája feldobta újra az énektanfolyamok kér­dését is. Hibáztatták a pénzügyi bizottság tagjai, hogy a főváros túlságosan sok pénzt áldoz zene- s énektanfolyamokra s hogy énekoklatásunk egyáltalán nem áll azon a nívón, amelyet ennyi pénzáldozat után joggal elvárnánk. A polgármester igyekezett meg­magyarázni a bizottság lagjainak, hogy a pénzáldozat nem sok, viszont azonban a polgármester nem beszélt arról, hogy a szülőket mennyi kiadással sújtják. Nem beszélt arról, hogy Kacsóh Pongrác szak­felügyelő-főigazgató a saját könyvét vezet­tette be az iskolába s ezeket a néhány oldalas könyveket 70 fillérjével kell meg- venniök a szülőknek. Arról sem esett szó, hogy Kacsóh gorombán bánik a tanszemélv- zettel, hogy az iskolákban a növendékek elölt szégyeníti meg a tanítókat — a peda­gógiai rendszer legnagyobb dicsőségére! A bizottsági tagok tudják, hogy az ének- és zeneoktatásunk körül baj van, de még nem tudtak a dolog elevenére tapintani. Pedig igazán nem áilana, ha a bizottsági tagok alaposabban érdeklődnének e dolgok iránt. APOLLO műsora dominál! NEMI BAJOKNÁL legbiztosabb gyógy­szer férfiaknak és nőknek a f^«-ftrark£laiirl szaktekintélyek által ajánlott UUIlUIIUIUj amely a legmakacsabb és legelhanyagoltabb bajt is nem felületesen, ha í, в n м n i I Egv üveg ára nem teljesen 3 К .4 üveg ren­delésnél 10 K. fecskendő 2 K. szétküldés naponta titok­tartás mellett Főraktár Szent Péter laboratórium, Budapest, VI., Felsöerdösor 48 A. sz. Szt-Liskácsfiirdö téli és nyári gyógyhely, Encián, csuz, köszvény, ideg- és bőrbajok ellen. Iszapfürdők, iszapborogatások, kő- és kádfürdők, külön férfi- és női vizgyógyintózet, gőzfürdők és gyógyvizuszodák. Szállodák, gondos penzió. ШУ В SR "8* "ЭЬI wf forrásásvány viz étvágyat javít, Sr^s В,«» В у gyomorrontást megakadályoz. Vidékre és külföldre fuvardijmentes szállítás. Ifíagyar jWérleg és gépgyár részvénytársaság ifl BUDAPEST, VI1., Erzsébet-körut 41. Gyárt és szállít: minden célra szolgáló mérlegeket és szivattyúkat. „SMITH PREMIER“ látható irásu írógép. „BRUNSVIGA" számológép, иосисисиси „DALION“ összeadó- es szamleirogep.яоси S B SMITH PREMIER IKUviErEtv ^ f □ magyarországi vezérképviselete □ □ BUDAPEST, ANKER-PALOTA. „AUS T110-A M E RI C A N A“ T RIES T. 37 Oceángözös 37 Oceángőzös. Rendszeres személy és arujáratok az északamerikai Egyesült Államokba és Kanadába. Görögország, Olaszország, Eszakafrika és Spanyolország érintésével. Triesztből New-Yorkba és Kanadába a .Kaiser Franz Joseph I.“ és a „Martha Washington“ stb. pompas kettöscsavaru gőzösökkel. Az átkelés az Óceánon, Gibraltártól, New-Yoikig mindössze 7—8 nap. Az előző (i napos ut Gibraltárig az adriai és földközi tenger gyönyörű tájékán át vezet és ingyenes kéjutazásszámba megy, mert az egész ut nem kerül többe, mint az egyszerű oceánátkelés. Üdülő és kéjutazások a földközi-tengeren. Kizárólag kajütutasok felvétele a délamerikai vonalakra. Argentinja. Brazília Felvilágosításokkal szolgál az „AUSTRO- AMER ICÁNЛ“ irodája : Budapest, VII. Thököly -ut 2 A keleti pályaudvar indulási oldalával szemben. Telefon 39—47. Telefon 39—47. POLL á К MIKSA CEMENT-, CSEREP- ES GIPSZGYÁRI FŐRAKTÁRA Budapest, V., Kálmán-utcza 12. Park-Szálloda Budapest legelőkelőbb és legolcsóbb szállója. A ke­leti- (központi)-pályaudvar érkezési oldalával szemben. Telefon: József 30-81,30-82 és 30-82. Világszabadalom! А XX. század szenzációja az angol szabadalmi ajtó nyitó-csukó-készülékünk melynek egyedárusitását Magyarország és a Balkán államokra megszereztük. A készülék a szoba bár­mely részéből alkalmazható, szállodákban, szana­tóriumokban, ékszerészeknek, orvosoknak vagy privát lakásokban nélkülözhetetlenné fog válni. Légnyomással tehát semminemű üzemköltséggel nem jár, sóba el nem romlik. Urak és hölgyek, kik készülékünk eladásával foglalkozi i akarnak, :: :: magas keresetre tehetnek szert. . :: :: Hoffmann és Szilágyi IX. kér., Közraktár-utca 12. sz. Leggazdaságosabb beszeizés a legújabb látható irásu. időgép mert a modern irógóptechnika összes vívmányait egyesíti magában ás világszaite elismert legtartó­sabb gyár Hiány. — Díjtalan és vételkötelezettség nélküli bemutatás az ország bármely részében. Kedvező részletfizetési feltételek! Ugyanott .Burroug'h“ amerikai számleiró össze* adógópek. „Millionär* svájci. .Saxonia“ glae- hüttei számológépek. „Kartothek“ amerikai nyil* vántartási rendszer és valódi amerikai iroda-, nriszoba- és könyvtárberendezósek telepe. GlogowsRy és Társa ; cs. és kir. udvari szállítók I Budapest, VI., Andrássy-ut 12. ez. Minfbtllá megszereti és dicséri már első próba jumuemu után a kitűnő szabású, szabályozható nyakbőségü férfi-ingeket. Ajánlja kiváló minőség-ben és jutányos árban. Vértes és Sebestyén cs és kir. szab. fehérnemű készítők, IV , Muzeum-körut 15. sz. N. _________________________________У

Next

/
Thumbnails
Contents