Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-02 / 48. szám
1915. december 2. 4 8. szám NAGY BUDAPEST a „Független Budapest“ állandó melléklete Munkatársak: GELEY JÓZSEF, HEGEDŰS GYULA, KEREKES ALADÁR, POSSEL GUSZTÁV SALGÓ IGNÁC, SERÉNYI GUSZTÁV, TOMA SZILARD, VERBOl ÁRMIN, VUKOVÄRI ALBERT, ZÓLYOMI DEZSŐ. TELEFON: 169-38. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VISEGRÁDI-UTCA 40 Közmunkák — és hatósági ellenőrzés. Budapesten kétféle az anomália: az egyik a lakosságot sújtja, a másik a várost magát. Tulajdonképen ez az utóbbi is a polgárság bőrére megy, de már enyhébben, mert csak közvetve, az adófillérek felhasználása révén sújtja a lakosságot. Ilyen közvetett anomália, ami a városi beruházásoknál történik. Egész sereg vállalkozó él abból, hogy a fővárosnak közmunkákat szállít. Ezen a jogcímen tegnapról mára vagyonok nőttek ki a földből s megállapított tény, hogy a legkitűnőbb üzlet az, amelyre a főváros adja a megbízatást. A dolog természete megkövetelné, hogy ezek a vállalkozók a szabályrendeletileg juttatott törvényes haszonnal megelégedve, olyan munkákat szállítsanak, amelyek dacolni tudnak az idő viszonlagságaivaf s hosszú időre elvetik a róluk való gondoskodás gondját. A becsületes üzleti vállalkozás természete megkövetelné, hogy a fővávos vállalkozói azt a biztos anyagi bázist, amit a városi közmunka jelent, lelkiismeretességgel honorálnák. Az anomália azonban épen az, hogy a vállalkozók mindent elkövetnek a maguk anyagi hasznaik fokozására, csak épen azzal nem törődnek, hogy a végzett munka mindeu tekintetben megfelelő is legyen. A városi vállalkozók — tudott dolog — úgy bánnak a fővárossal, mint valami pompás fejős tehénnel. Ha százezer koronáért vállalnak bizonyos munkát, egész biztos, hogy a legrafináltabb építészi mesterkedések után a fővárosnak ez az építkezés legalább kétszázezer koronába kerül. S ha még mindezek után megfelelő is volna! De leggyakrabban a legsilánvabb anyagot, a legrosszabb munkaerőt s a legértéktelenebb munkaeszközöket használják a vállalkozók, akikből a szemérem legkisebb paránya is hiányzik, mert valamennyien egyszerre egy közmunka révén szeretnének meggazdagodni. S hogy mindez zavartalanul folyhatik esztendők óta, ennek az a magyarázata, hogy a főváros műszaki hivatalai "képtelenek a rendes, körültekintő, gondos ellenőrzésre. Amikor tizenöt helyen egyszerre folyik valamilyen építkezés, a műszaki ellenőrzés olyan hiányos, m ntha csak Krőzus fedezné a közmunkák költségeit. Bizonyos, hogy a fővárosnak kevés is a műszaki hivatalnoka. De ez a kisebbik hiba. A nagyobb mindenesetre az, hogy ma már nem lehet gyengén fizetett hivatalnokoktól olyan körültekintő gondosságot várni, mintha csak valamennyinek fejedelmi honoráriuma volna. A vállalkozók ismerik ezeket a visszásságokat s ki is használják alaposan. Az ellenőrzés hiánya fokozza a pénzszomjukat s még olyan abszurdumokra is vetemednek, amilyen a közelmúltban háborította fel a legnyugodtabb kedélyeket is. Csak a lanyha ellenőrzés eredményezhette azt a vállalkozói merészséget, hogy épületek tatarozására négyszázezer koronát kértek a fővárostól. Négyszázezer koronát olyan munkáért, amely négyezer koronával becsületesen meg van fizetve! A kérés mindvégig kérés maradt, mert a vállalkozó urak megijedtek a nyilvánosság felzuduló felháborodásától, de ez nem változtat azon a tényen, hogy volt bátorságuk ahhoz, hogy az általuk kiszipolyozott fővároson még nagyobb eret vághassanak csak azért, mert bíztak az ellenőrzés hiányában. Bizonvos, hogy ezen az állapoton változtatni kell mielőbb. A főváros érdeke követeli meg, hogy a műszaki ellenőrzést, a leggondosabbat s a legalaposabbid, minden eszközzel, ami kínálkozik, teremtse meg. A nyugati államok ezer példát kínálnak erre vonatkozólag. De nem is kell olyan messze mennie Budapest tanácsának, ha a műszaki ellenőrzés megteremtésére megfelelő eszközöket keres. Temesváron Telbisz Károly polgármester indítványára a közgyűlés a három milliós közmunkáknál az ellenőrző városi műszaki tisztviselőknek megszavazott egg százalék ellenőrzési dijat. A csatornázási, magasépítési és közvilágítási munkáknál egyaránt. Temesvár az egy százalékra megtalálta a helyes megoldást. A városnak nem kerül többe" a közmunka, de közgyűlési határozattal az építkezési összegből leüt egy százalékot a vállalkozó terhére s ezt azoknak a műszaki tisztviselőinek adja, akik ezért külön munkaidőben, úgyszólván éjjel-nappal vigyáznak arra, hogv a vállalkozó jó munkaerővel és jó anyagból végeztesse el a busásan megfizetett közmunkát. Az ötlet kitűnő s a gyakorlatban bizonyára pompásan be fog válni. A kommunitások vállalkozói, mint ezen a téren leglelkiismeretlenebb és visszatetszőén pénzsivár üzletemberek, megérdemlik, hogy egy százalékkal ők maguk fizessék meg azt, hogy üzletileg tisztességtelen szándékaikra vigyázni kell s ujjaikra, amelyek ragadósak, a leggyakrabban rá kell koppintani. A főváros is könnyű s errel megvalósíthatná ezt a reformot, mert az egy százalék nagyon tisztességes mellékjövedelme volna a műszaki tisztviselőknek, akik ebben az esetben nem panaszkodhatnának, ^ogy tudásukért, lelkiismeretességükért s munkabírásukért csak morzsányi ellenértéket kapnak a fővárostól ahhoz képest, ahogyan műszaki embereket a magánvállalatok honorálnak. Ebben az esetben a műszaki tisztviselők számát is könnyű szerrel szaporítani lehetne, mert a mérnöki kar legkiválóbbjai vetekednének azért, kogy a fő áros szolgálatában önmaguknak nemcsak széles elismerést, hanem az egy százalék révén gondtalan megélhetést is biztosítsanak. Az utca rendje. A tragikus véget ért Vida József műépítészt nagy részvét mellett elfogják temetni, sírjára forró könnyek fognak hullani, az emberekben még egy ideig élni fog a sajnálkozás, a részvét érzése, és még ki sem fog zöldülni a sírja fölött a fű, újra temetni fognak kisebb és nagyobb nevű Vida Józsefeket, a közlekedési összeütközések halottjait, de azért minden maradni fog a régiben, legfeljebb azzal a rendőri krónikái változással, hogy az egyik esetben letartóztatják a soffört, a másikban a villamos kalauzt, falán a szerencsétlenségek megtorlása körül történnek vállalkozások, de ezek ugyancsak nem teszik meg nem történtté Vida Józsel halálát és nem adják vissza a Vida Józsefek árváinak és özvegyeinek a férjét, a családapát. A sok szerencsétlenség eredő okát kell néznünk, s preventív intézkedésekkel kell azok nagy számát a minimumra csökken- tenünk. S ha erre gondolunk, rájövünk arra, hogy mi magunk, a nagyközönség és különösen a hatóság az oka a sok szerencsétlenségnek, mert nem teremtettük meg az utca rendjét, mert az utcai közlekedés tekintetében nálunk, a tővárosban a legnagyobb anar hia uralkodik. Ha a nagyközönség közönyös, vagy vigyázatlan : arra való a hatóság, hogv rázza fel közönyéből, szoktassa rendre, büntesse vigyázatlanságát. Arra való a hatóság, hogy a rendet — ha kell — szigorú rendszabályokkal, büntetésekkel és megteremtse. De különösen arra való a hatóság, hogy találjon módot arra, hogy a fuvarozási alkalmazottaknak a közlekedési és egyéb járművek kezelőinek rendetlenségét, nemtörődömségét, sokszor valóságos garázdálkodását megakadályozza, a legnagyobb szigorral eliminálja és megtorolja. Ha a hatóság az utca rendjének megteremtésében szigorral fog eljárni, ezt senki sem fogja zaklatásnak venni, mert a közjó érdekében történik, másrészt pedig ily szigorú rendszabályokkal és azok megszegése esetén gyakorolt erélyes példaadással gyorsan be fog következni az az idő, amikor a rendszabályok betartása mindenkinek vérévé válik, amikor önmagától megteremtődik az utca nyugalma, biztos rendje. Csak egyes példákat hozunk fel. Egy teherkocsi halad a villamos vasút vágányain. Jön mögötte a villamos, a vezető csenget, csenget, a teherkocsi egyáltalán nem, vagy csak nagysokára tér i. Még mosolyog is hozzá a teherkocsis hogy sikesütt 30—40embert feltartóztatnia. Csupa passzióból vagy bosszantásból. Egy másik példa. Egy egész sor szénszállító kocsi halad át a sínen egymásután. A villamoskocsi kénytelen megvárni, mig valamennyi áthalad sinján. Arról nem is szólunk, hogy nem tartják be azt a szabályt, hogy fölfelé a baloldalon, lefelé a jobboldalon kell hajtaniok. Sokszor az utón elhaladhatna két kocsi is, de az elől haladó kocsi pont az út közepén jár, hogy se jobbra, se balra ne lehessen kitérni. Azokat a rettenetes anomáliákat is ismeri mindenki, a melyek az útkeresztezéseknél fennállnak, ahol a rendőr szemeláttára hajtják összevissza a lovakat. Mindezen segíteni tudna a hatóság szigorú szabályokkal és a rendőrség éber őrködéssel s tapintatos erélyességgel. Hogy ez mennyire igaz, azt nem kell bizonyítani; elég, ha más városok utcai rendjére rámutatunk. Bécs, Páris és méginkább Berlin utcai rendje egyszerűen irigységet kelt bennünk. Egy rendőri kézlegyintésre megáll ott az egész sor kocsi, villamos és gyalogjáró közönség. A másik kézlegyintésre megindul ez a sor és megáll a másik, olyan pontosan, mintha zsinóron húznák. Minden jármű vezetője érzi, tudja ott, hogv az utca mindenkié, s hogy neki az utcának csak azt a részét és ott szabad elfoglalnia, a melyet és a meddig szüksége van arra, mindenki tudja és érzi. hogy az utca csak a többiek sérelme nélkül az övé s ha ezeket nem tudja, vagy nem akarja tudni, a rendőrség kitanítja rá, szép szóval, vagy ha ez nem elég, fájó büntetéssel, ami aztán nem feledteti el vele soha, hogy mikép kerülje el a büntetést.
