Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-25 / 47. szám
1915. november 25. 47. szám. NAGY BUDAPEST a „Független Budapest“ állandó melléklete Munkatársak: GELEY JÓZSEF, HEGEDŰS GYULA, KEREKES ALADÁR, POSSEL GUSZTÁV SALGÓ IGNÁC, SERÉNYI GUSZTÁV, TOMA SZILARD, VERBO! ÁRMIN, VUKOVÁRI ALBERT, ZÓLYOMI DEZSŐ. TELEFON : 169-38. ___________________________________________________ Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VISEGRÁDI UTOA 40 Ma gyar kertészeket! A múlt szerdai közgyűlésen dr. Márkus Jenő tanácsnoknak, mikor a városi konyhakertészetről referált, kitüntetően meleg ünneplésben volt része. Arról volt szó, hogv a főváros a Szemere-féle birtok egy részén meghonosítsa a konyhakertészetet, ami nem más, mint a főváros élelmiszer akciójának egyik kiegészítő része. Voltak néhányat), akiknek nem tetszett ez a terv s érveket próbáltak felhozni ellene, de a közgyűlés többsége átlátott az érveken s egészen bizonyos volt a tanács igazában, miután azt Márkus Jenő okolta meg. Eltekintve mindentől, ami a főváros lakosságának olcsó zöldség-beszerzését biztosítja, azt jelentette ki Márkus tanácsnok, hogy a főváros kertgazdasági telepein magyar kertészeket fog nevelni. Eddig bolgárok és szer- bek látták el úgyszólván az egész országnak kertgazdasági szükségletét. Budapest környéke tele van velük, de nincsen az országban nagyobb város, melynek környékén ne dolgoznának az igen szorgalmas bolgárok. Az állam már régen észrevette, hogy ez micsoda jövedelemmel jár; Makón megpróbált magyar kertészeket nevelni s el kell ismerni, hogy a próbálkozásnak szép sikere volt. Akkor tehát, amikor bebizonyosodott, hogy a kertgazdaság nincs hozzákötve a szerb és bolgár nép faji tulajdonságaihoz, hanem ugyanezt a magyarok is megtudják csinálni, semmi értelme sincs, hogy a makói jól bevált próbálkozást ne folytassuk. S az akció folytatása elsősorban a fővárosnak lehet feladata; a fővárosnak, amely nagy kiterjedésű földek felett rendelkezik s amely az itt termelt zöldségek eladását biztosítani is tudja. Egy magyar hold műveléséből egv magyar család meg tud élni: mondotta a közgyűlésen Márkus Jenő s akkor, amikor ezt a kijelentést halljuk, csak helyesléssel, csak elismeréssel lehet fogadnunk a főváros akcióját. Nemcsak a főváros lakosságának szempontjából van tehát jelentősége ennek az akciónak, hanem egy nagy nemzeti ügyet is szolgál: magyar családoknak ad kenyeret, biztos exisztenciál. Vájjon ki az, aki ezt ellenezni meri? kinek van bátorsága, hogy ez ellen szót emeljen a magyar főváros törvényhatóságában ? Az élelmiszerkereskedők magánérdeke van-e olyan vakmerő, hogy nyíltan szembe merjen szállani ezzel a nagy nemzeti törekvéssel ? Azok, akik a közgyűlésen felszólaltak a főváros kertgazdasága ellen, nem értették a kérdést, csak ez magyarázhatja jelentéktelen beszédeiket. Az élelmiszerkereskedők minden utón és minden módon megakarják akadályozni a város élelmiszer-akcióját s mert a kertgazdaság ezt a célt szolgálja, tüzzel- vassal rontanak neki ennek is. Jól vigyázzanak az urak, mert itt az egész nemzeti közvéleményt találják magukkal szembei?. Ez már nem a város ügye, hanem a nemzeté, amelynek egyre folyik a vére Amerikába s ezt a vérveszteséget akarja csökkenteni a főváros. Aki ezt ellenzi, aki ezt megakarja akadályozni, azt ki kell se- prüzni ebből az országból. A Vérmező kérdéséhez. — Főváros és katonaság. — A főváros budai részének szivében tizenkét millió koronát érő terület hever használatlanul: ez a Vérmező. Közel kétszáz éve használja a katonaság jogtalanul, mert nem magánjogi szerzeményként jutott a birtokába, hanem erőszakos foglalás utján, amit a budai polgárok sohasem ismertek el s pár esztendeig évtizedről évtizedre visszakövetelték ezt a területet. A szerdai közgyűlésen Szebeny Antal dr. fővárosi bizottsági tag indítvány formájában vetette fel a Vérmező visszaszerzésének kérdését, amely sohasem volt aktua lisabb, mint ma, mert 1920-ban Budapesten tartják meg az olimpiádokat s az ehez szükséges Stadion céljaira mintha csak a természet is a Vérmezőt szánta volna. A közgyűlésen jelentékeny lépéssel vitték előbbre a kérdés megoldását. Két felfogás küzdött egymással s ez győzött, amely szerintünk is a helyesebb, a célszerűbb, a főváros méltóságának megfelelőbbut a Vérmező visszaszerzése. Szebeny Antal dr. azt indítványozta, hogy felségfolyamodvány utján követeljék vissza ezt a területet. Radocza János ezt az utat nem tartotta helyesnek, mert a király ugyan a legfőbb hadúr, de a hadsereg magánjogi cselekedeteire nincs befolyása, lévén a katonaság ép úgy alárendelve az alkotmányos fórumoknak, mintáz állam bármely más szerve. Radocza ezért azt kívánta, hogy a főváros intézzen kérvényt a képviselőházhoz, amely kiadja ez ügyet a honvédelmi miniszternek véleményezés végett: ezzel a vitás kérdés elintézése alkotmányos faktorok kezébe kerül, akiknek kötelességük lesz, hogy az ügy magánjogi vonatkozásait nemcsak megvizsgálják, de el is ismerjék s ennek alapján a Vérmezőt visszabocsássák a főváros tulajdonába. Ez az elintézési mód megfelel a főváros méltóságának s teljesen fedi annak az álláspontnak helyességéi is, hogy a Vérmező jogilag egv pillanatra sem volt és lehetett a katona* ág tulajdona, mert ab ovo bitorolt terület, amelyhez a használat nem kapcsolhatta hozzá a tulajdon jogcímét. Az ügy ilyenformán az egyedül helyes megoldás útjaira terelődött s ezzel általánosságban napirendre lehetne térni felette. De vannak ennek a kérdésnek olyan speciális szempontjai, amelyek felett nem lehet azzal az apodiktikus kijelentéssel átsiklani, amit Radocza János hangoztatott, hogy tudniillik kár megbontani azt a jó viszonyt, amely a főváros és a katonaság között ma fennáll. Bármennyire opportunus is az, hogy ennek a kérdésnek feszegetése ne alterálja a Vérmező visszaszerzésének jó utón haladó ügyét, mégsem lehet Radocza kijelentéséhez unisono lelkes térdhajlással hozzájárulni. S amint a közgyűlés tagjai között akadtak hangok, amelyek burkoltan kifejezést adtakaimak, hogy a katonaság abszolúte nem respektálja a polgárság létezését, ezen a helyen nyíltan el kell mondani, hogy a Vérmező ügyben a katonaság egyenesen a polgárok érdekeibe gázolva brüsz- kirozta magát minden méltányosság elől. Senkisem akarja kétségbevonni, hogy a főváros és a katonaság közli jóviszonynak ápolása nemcsak állami, de társadalmi érdek is. Ám mért legyen ez csak egyoldalú szerelem? Hol van az megírva, hogy a fővárosnak minden alkalommal sietni kell a katonai érdekek és kívánságok legmesszebbmenő kielégítésére, de viszont a katonaság ridegen elzárkózhatik a legelemibb polgári érdekek kielégítése elől? l ény és pedig súlyos áldozatokat jelentő tény, hogv a főváros hatalmas területeket szakított ki a maga életerős testéből és tett bénává csak azért, hogy kaszárnyákat, katonai raktárakat, kórházakat és egyéb „szerelvény“ -eketjuttasson a hadseregnek. Hiszen senkisem vitatja, hogy ezzel csak csak köztartozást törlesztett le. De annyi áldozatkészség ellenében, amennyivel a főváros hozzájárult a katonai érdekek modern értelemben vett kielégítéséhez, ismételjük, annyi áldozat- készség ellenében a legkisebb viszontszolgálat lett volna, hogy a katonaság, mielőtt a Vérmező körülzárása dolgában egyetlen lépést is tett, megkérdezze a fővárost, van-e ellenvetése, ütközik-e polgárérdekbe, ha körülkeríti a Vérmezőt. A katonai hatalmasságok —- s itt tűnik ki, hogy a Radocza-féle szerelem milyen egyoldalú, — nem kérdeztek meg erre vonatkozólag senkit, hanem rendelkeztek brüszkül és önhatalmúlag. Úgyszólván tegnapról mára bárki megkérdezése, bármilyen jogok figyelembevétele nélkül, egyszerűen körülzárták a Vérmezőt, amivel elütötték a budai polgárokat attól, hogy ezen a területen át szabadon közlekedjenek s megfosztották a budai gyermekeket attól, hogy a Vérmező csekélyke részét játszótérül használhassák. Ez a hatalmi gőgön alapuló intézkedés, egyszerűen vérlázitó, mert az illetékes katonai hatóságoknak ép úgy tudniok kell, mint mindenkinek, hogy ezt a területet jogtalanul használja a katonaság s a főváros tulajdonjoga a bitorolt birtoklás folytán egyetlen pillanatra sem évült el. Az ilyen gőgös nemtörődömség nem érdemli meg, hogy a főváros, amely évente milliókat áldoz kultur- célokra, ildomos szerelemmel térdet hajtson előtte s könyörögjön azért, ami az övé.
