Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-13 / 41. szám
2 NAGY BUDAPEST Meddig tilos a dohányzás? — Hol vannak a pótkocsik? — A tanács és a rendőrség ad abszurdum vitte a közgyűlés határozatát. Hiába célzott a belügyminiszter arra, hogy a pótkocsikban való dohányzásnak nem ellensége, a tanács szigo- ruan ragaszkodik ahoz, hogy a villamoskocsikon tilos a dohányzás. A közönséget tehát megint alaposan megrendszabályozzák. Nem csinálhatnak semmiféle intézkedést, amelynek az ne lenne a vége, hogy a közönségen megint szorítanak egyet. A villamosokon egyéb felírás sincsen már, mint felsorolása azoknak amik tilosok. Ha igy folytatják, nemsokára azt is oda írhatják ezek mellé: iiios élni. A pesti polgár már ezen sem lepődnék meg valami nagyon. De nem erről van szó, hanem arról, hogy hol vannak a dohányzó pótkocsik9 Azt mondják, hogy a miniszter leiratában nem az van, hogv a pótkocsikban szabad a dohányzás, hanem hogy a miniszternek nincs kifogása a külön dohányzó pótkocsik ellen. Hol vannak hát ezek? Gondoskodott-e már valamelyik villamostársaság arról, hogy ezek a külön pótkocsik forgalomba kerüljenek? Úgy halljuk, hogy a miniszternek ezt a figvelmeztetését egyáltalán nem óhajtják tudomásul venni. A közgyűlésnek tehát ki kell korrigálnia azt a hibát, amelyet elkövetett s legalább a pótkocsikban való dohányzást kell elrendelnie. De minél előbb. Október 15-én, amikortól fogva napirenden lesznek a botrányok, a közönség ráfog eszmélni arra, hogy a közgvűlés megint megnyomorította. Hamarosan gondoskodni kell tehát arról, hogy legalább a pótkocsikon legyen szabad dohányozni, mint mindedütt a világon. A közlekedés programmja. Gondoljunk Nagy-Budapestre! Végre ismét elhangzott egy sürgetés, amely a közlekedés programmjának letárgyalására vonatkozik. Réges-régen volt már, amikor Vázsomji indítványt tett a közgyűlésen, hogy a városi villamos vasút terjessze be fejlesztési programmját; akkor két hónapi határidőt szabtak e programúi kidolgozásának, de hiába terjesztették be a terveket, senki sem foglalkozott velük. A városházán óriási tranzakción törte a fejét mindenki, nem jutott tehát idő arra, hogy a valóban égetően sürgős reformokat megvalósítsák. A pénzügyi bizottságban pénteken Vázsonyi ismét szóvátette a közlekedés programmját. Azt hisszük, hogy ennek az erélyes sürgetésnek végre meglesz az eredménye — Bódy alpolgármester úgyszólván Ígéretet is tett erre — s végre tárgyalás alá kerül az a nagyszabású programm, amely csakugyan jövedelmezővé fogja tenni a fővárosnak a városi villamos vasutat. Ezzel kapcsolatban egy dologra óhajtjuk figyelmeztetni azokat, akiknek módjukban lesz hozzászólani a kérdéshez; elsősorban természetesen Vázsonyit, aki bizonyára behatóan fog foglalkozni a programmal. Akkor, amikor a főváros közlekedését jobbá és tökéletesebbé akarják tenni, ne feledkezzenek meg Nagy-Budapestről, a kör yékbeli községekről, amelyek gyalázatos közlekedési viszonyok k;:zötl tengődnek. Jobbára budapesti emberek azok, akik e községekben laknak, de itt nemcsak az 6 érdekeikről van szó, hanem a jövőbeli Nagv-Budapestrcl is. Hogy ezek a községek teljesen összenőjjenek Budapesttel, azt elsősorban a közlekedésnek kell meghoznia; a programm megállapításánál tehát vezetnie kell Nagy-Budapest gondolatának. Mert a főváros a maga szerencsétlen lakásviszonyaival több mint kétszázezer emberi kiüldözött a környékre, nem kell még tetejébe meg is büntetni őket azért, mert elmenekültek. A múltak bűnei után érezzék meg ezek az emberek is a főváros gondoskodó kezét. HÍREK Az üres telkek adója. Épen időszerű volt, hogy Yázsonvi megsürgette az üres s a kellően be nem épített telkek adójának behozatalát. Ma, amikor a fővaros jövedelmei ijesztően megcsappantak, uj bevételi forrásokról kell gondoskodni s ezt az uj bevételt sehol sem szerzik meg jogosabban és igazságosabban, mint az üres s a kellően be nem épített telkek adójából. Szégyen, hogv a főváros kellős közepén földszintes és egyenletes házak éktelenkednek s addig a fővárosnak milliókat kell a külterületen közmüvekre áldoznia. Ennek az állapotnak vala- hára véget kell vetni. Az állatbiztosítás. Bizonyára sok vitára fog alkalmat adni az az előterjesztés, amelyet a közélelmezési ügyosztály készített a kötelező állatbiztosításról. Maga a reform- gondolat olyan, amely ellen elvben nem lehet kifogást tenni, de kérdés, vájjon a kötelező állatbiztosítás behozatala nem fog-e a húsárak emelkedésére vezetni? Az előterjesztés azt mondja, hogy nem, de viszont az előterjesztés nem is mondhat mást, különben nem csinálták volna meg. Ezt a kérdést tüzetesen meg kell vizsgálniok a szakbizottságoknak s a közgyűlésnek, mert a húsárnak semmiesetre sem szabad emelkedni a főváros támogatásávali Retter. Szegény Retter Gyula nem gondolta volna, hogy a közgyűlés még vitatkozó, fog az 6 személye felett s bog}7 kérdőre akarják vonni: mért nem jelent meg már két hónap óta a közgyűlés tanácskozásain? Igaza volt Sümegi Vilmosnak : mért nem kérdezik ezt a méltóságos és kegyelmes uraktól, akik csak akkor jönnek be, amikora kormánynak kell szívességet tenni? Mért kérdezik ezt épen Reltertől, akármilyen beteg és öntudatlan is szegény ? jWildis Tátra Tejcsokoládé, A Belváros teji vócsarnoka1 Valósággal közszükségletnek tett elelget a Központi Tejcsarnok a tejivócsarnokok pompás intézményével, amelynek sora ma a Belvárosban gyarapodott. Szombaton nyílt meg a Kecskeméti utca 5. szám alatt levő tejivócsarnok; higiénikus berendezésénél a Központi Tejcsarnok értékesítette az eddigieknél szerzett tapasztalásait, művészi ízlésben pedig egyesitette az izleses külsőt a hivalkodástól ment pompával. Bizonyos, hogy az uj helység népszerűség és közkedveltség dolgában mihamarább eléri az elődeit. Wagner Hugó okleveles gépészmérnök Telefon 43-93. Különlegesség: „AUTÓ DENSATOR“ szabad, alacsonynyomásu, gyorskerlngósü melegvízfűtés. >»>»>»>»>»>»>»>«Vállalat központi fűtési-, szellöztetési-, légszesz-, vízvezetéki-,csatornázási-, szivattyú - berendezésekre. BUDAPEST, Iroda: 11., Pálffy-utca I. ez. Műhely és rakt.: 11., Pálffy-utca I. sz. /é’ r * r EMKE KAVEHAZ Esténkint brassói KOZÁK DÁVID zenekarának hangversenye. WALLA JÓZSEF CEMENTÁRU-GYÁR RÉSZV. TÁRSASÁG Mozaiklap-, műkő- és cementáru gyár beton, vasbeton és burkoló építési vállalat Iroda kizárólag : BUDAPEST, VII. G1ZELLA-UT 3S. Alakíttatott 1878 évben. TELEFON 59 90,141-69,161-71 és 80—06. *1 P WÖRNER J. ÉS TÁRSA GÉPGYÁRA, BUDAPEST, Könyvnyomdái . Я gyorssaytok két- es négypályás kény- szermozgású jg jfj görgőjárattal llUrjJl Könyvnyomdái gyorssajtók vasúti rendszerű menettel Könyvkötészeti gépek b Kromotipiai gyorssajtók rövidített ív-kivezetéssel gyűrűs dob segélyével. Kétfordulatú gyorssajtók előlkirakóval. Kőnyomdai gyorssajtók görgő pályával. Kőnyomdai kézisajtók. Körforgó nyomógépek újság- és illusztráció- nyomásra meghatározott és változtatható ív- ■■■■■■ nagyság számára. ===== SERÉNYI és LENGYEL lakatosáru és vasszerkezeti gyár Budapest, Vili., Kis stáció-utca II. sz. Telefon : József 2—44.