Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-06 / 40. szám

3 FÜGGETLEN BUDAPEST összefogtak e közmunkák tanácsa ellen, Quitt­ner sohasem csatlakozott a fővárosiakhoz. Állandó színház Budán. A szerdai kő agy ülés foglalkozni fog az állandó budai színház kérdésével, abból az alkalomból, hogy a kultuszminiszter Krecsányi bérleti szerző­désének négy esztendőre való meghosszab­bítását kéri. A budai bizottsági tagok már most, ezzel az elintézéssel kapcsolatban biz­tosítani szeretnék az állandó budai szín­házat, de az időt, amikor ezt a kérdést fesze­getik, egészen rosszul választották meg. A múlt közgyűlésen Bárczy polgármester kije­lentette, hogy a bérleti szerződésnek ez a meghosszabbítása egyáltalán nincs befolyással az állandó budai színház megépítésére s ezzel a felvilágosítással szemben mégis elha­lasztották a meghosszabbítás megszavazását. Holott a mai pénzügyi viszonyok egyáltalán nem alkalmasak színházépítésre, arról pedig, hogy az állandó színház a főváros támogatá­sával épüljön, szó sem lehet. A fővárosnak kórházakat kell építenie, nem pedig színházat: ezt végezze el a magántőke. A színház nem kulturaterjesztő intézmény, hanem egyszerű üzlet, ilyenhez pedig nem szabad sem anyagi, sem erkölcsi támogatást adni a fő­városnak. Tájékoztató. A főváros tiszti főorvosi hivatala egy kis füzetet adott ki: „Tájékoz­tató a Budapest székesfővárosban letelepülő orvosok számára1' címmel. .A kis füzetben össze vannak gyűjtve mindazok a szabályok és rendelkezések, amelyek a letelepülni szádé- kozó orvosok számára szólanak, ugv hogy ezentúl nem kell egyik hatóságtól a má­sikig szaladni a sok felvilágosításért. OLBRICH L Budapest, VI., Tér éz-körut 8. !Ba %>C Elsőrendű utazási cikkek. Vorzügliche Reiseutsnsilien. Telefon 80-44. ,.S TELEFON JÓZSEF 26—11. SCHEER ÉS TÁRSA GÉPIPARI ÉS ELECTRO- TECHNIKÄI VÁLLALAT BUDAPEST, s; Iroda és műhely: Vili., TANCSICS-UTCA 3. APOLLO műsora dominál!-i- KELETI J.-i­Sérvben szenvedők! Keleti-féle legújabb cs. és kir. szab. sérvkötö pneu­matikus gummi-pelottával, a legtökéletesebb a maga :: :: :: nemében. :: :: :: Árak • Egyoldalú ... 12 К Kétoldalú ... 2d К Testegyenesitő gyáramban készülnek továbbá : Mülá- bak, mükezek, nml'iízök, haskötök, köldökkötök, havibaj kötők, lieretartók (suspensorium) Gummi-gör- csérharisnyák stb. eredeti gyári árak meilett. MŰVÉSZIKOiCERT naponként délután a : YILDIZ kávéházban : Rálcóczi-út 36, félemelet. Leggazdaságosabb beszeizés a legújabb látható irásvj. Remington időgép mert a modern irógóptechnika összes vívmányait egyesíti magában és világszerte elismert legtartó­sabb gyár mány. — Díjtalan és vételkötelezettség nélküli bemutatás az ország bármely részében. Kedvező részletfizetési feltételek! Ugyanott „Burrough.“ amerikai számleiró össze» adógépek. „OTUlionär* svájci. .Saxonia“ glas* hüttei számológépek. .Kartothek“ amerikai nytt. vántartási rendszer és valódi amerikai iroda-, uriszoba- és könyvtárberendezések telepe. és Társa cs. és kir. udvari szállítók Budapest, VI., Andrássy-ut 12. sz. GlogowsRy Elegáns férfiruhákat jutányos árban készítenek Leitersdorfer D, és Fia cs. és kir. udvari szabók Budapest, IV,, Szervita-tér 5. félemelet. Wagner Hugó okleveles gépészmérnök Telefon 43-93. Különlegesség : „A U T Ó DENSATOR“ szabad, alacsonynyomásu, gyorskerin- gésü melegvizfütés. >*>*>*>*>*>*>*>* Vállalat központi fűtési-, szellőztetési-, légszesz-, vízvezetéki-,csatornázási-, szivattyú - berendezésekre. BUDAPEST, Iroda: 11., Pálffy-utca I. sz. Műhely és rakt.: 11., Pálffy-utca I. sz. KOHN Ä. M. Budapest, VI., Váci-ut 39-41. (Schlick-gyár előtt) Ajánlja nagy raktár-készletét: gyárberendezésekben, gépek és szerszámokban gazdaságok, vállalkozók részére. Kisvasúti anyagok. Mindennemű gépek, ócskavas és fémek vétele. GANZ ÉS TÁRSA-DANUBIUS GÉP-, WAGGON- ÉS HAjÓ-GYAR :: RÉSZVENYTARSASAG :: BUDAPEST, X., KŐBÁNYAI-ÜT 31. SZ. Ье eJ Menjünk ebédelni az EXCELSIOR-ba J Rákóczi-ut 72. Ifj. BOKOR es KISZELY vendéglősök. ■ Ebéd-abonnement havi 40 kor., leves, sült, főzelék, tészta, kenyér, lekete kávé. Meglepő olcsó étlap, kitűnő konyha. Scharfrichtereket (hóhérokat). Hallgassa meg a Esténként 2 zenekar Éjjel 3 óráig nyitva

Next

/
Thumbnails
Contents