Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-25 / 34. szám
Nyolcadik évfolyam 1913. augusztus 25. 34. 8/óm Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap U A Budapesti függetlenségi és 48-as párt. и valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek Ы I AL OS 3L-ALIE3 JA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is Előfizetési ára : Egész évre ... ............................... 10 korona Fé l évre ... ... ... ... ................ 5 Főszerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő; B. VIRAGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Visegrádi-utcza 40. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők : V„ Visegrádi-utcza 40. Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 169—38 A nyári szünet alatt lapunkhoz mellékletei nem adunk, A „Nagy Budapestjei szeptember hó elejétől kezdve ismét rendesen mellékeljük lapunkhoz. A pesti lokálpatriotizmus. Néhány sző Molnár Ferenchez. Régen panaszoljuk, hogy a budapesti ember természetrajzában a város bensőséges szeretete — az, amit lokálpat- : idiotizmusnak hívnak— nemigen szerepel. Most erről a tárgyról Molnár Ferencz irt egy okos és érdekes vasárnapi krónikát, amelyben azon méltatlankodik, hogy Bárczy István kölcsönkereső utazásáról a pestiek ellenségesen és gúnyolódva beszélnek és ezzel valóságos főváros- árulást (per analogiam: hazaárulás) követnek el. A kitűnő írónak igaza van. Abban is, hogy a folytonos gáncs és kritika, melylyel a pesti ember a fővárost illetni szokta, főként az érzelmi közösség hiányából fakad. Magyarázatául azt adja, hogy a főváros lakosságának túlnyomó része nem pesti születésű, nem itt nőtt fel, hanem bevándorlókból alakul. Szerinte az igazi bennszülött pesti ember szereti a városát, ragaszkodik hozzá, elismeri a szépségeit és büszke a fejlődésére. Csak egyet felejt el Molnár Ferencz. Azt, hogy ennek a városnak élesebb- szemü, szigorúbb kritikusa nálánál eddig nem volt. Összes félszegségeit, kinövéseit, betegségét Budapestnek éppen ő irta meg és ecsetelte legtalálóbban és kritikusi tevékenységét éveken keresztül folytatta mint Budapest községi életének legkíméletlenebb ostorozója. A demokraták éppen ezért a főváros iránt tanúsított nagy érdeklődéséért választották meg a kitűnő írót városatyának. Most azután hirtelen beállott a fordulat. Molnár Ferencz a városatya letette a kritikusi szemüvegét és szatírájának egész erejével fordul a főváros kritikusai ellen. Most már bűn és árulás Bárczy István ténykedését birálgatni és sehonnai jövevény az, aki elég merész, hogy nem mindent talál kifogástalannak és nagyszerűnek, amit a főváros urai cselekesznek. A paripa most nagyszerűen szalad, amióta őt is felvette a nyeregbe. A főváros kritikusainak ezt a sommás elitélését éppen Molnár Ferencztől vesszük rossz néven, akinek nagyszerű megfigyelő tehetsége tárta fel a közönség előtt Budapestnek annyi gyengéjét és hibáját. Hogy ő e hibákból most már keveset lát, az egyéni viszonyaiból magyarázható. A józsefvárosi fiú, amig a poros sétatéren játszott, érezte az árnyas fák hiányát; a Margitsziget hús lombsátorából az egész város árnyasnak látszik. Ez a főváros nem is a jól szituált, minden földi kényelemmel és jóval megáldott felsőbb tízezer számára kényelmetlen és rossz. Az úr a pokolban is úr és hamar elfelejteti, hogy vannak száz- és százezren, akik szenvednek a tömeglakásban, szívják az utca porát, eszik a drága hamisított élelmiszereket, várják, de hiába a villamos- kocsit, mely mindig meg van telve és sinylik mindazokat a bajokat, amelyeket Molnár Ferencz évek hosszú során át oly meghatóan és gyakran lázitóan tudott ecsetelni. De higyje el Budapest írója méltán lehet annak nevezni — a lakosság bajai, nyomora, szenvedései, nem szűntek meg azzal, hogy Molnár Ferencz nagy barátságba gurult Vázsonyival, Bárczyval, Krausz Simivel és bevonult a főváros közgyűlési termébe városatyának. Ami jelesül a kölcsönpénzek dolgát illeti, Molnár Ferencz nagyon is egyoldalú informálok alapján szidja a kritikusokat. Igenis éppen a Bárczy-rezsim pénzügyi oldala az, amely a legélesebb kritikát kihívja. Molnár Ferencznek Bárczy nem mondotta el, hiszen ő maga sem igen tartja számon, hogy ő alatta a fővárosnál rettentően fejetlen gazdálkodás folyik, hogy a beruházások körül tapasztalt financiális bűnök ezt a várost rettentő deficitbe sodorhatják, hogy a fővárosi háztartás egyensúlya megingott és, hogy Budapest máris benne fetreng a deficitben. Arról sem tud Molnár Ferencz, hogy a fővárosnál a legkönnyelmübb adós- ságcsinálás folyik, hogy Budapest pénzügyeit gondtalan bohémséggel intézik, mely miatt Bárczy Istvánt barátai —ezt már csak tudja talán Molnár is— „beidel- bergi diák“-nak becézik. Ennek a fejetlen káros és veszélyes pénzügyi gazdálkodásnak az ostorozása igenis szükséges. Bárczy kritikusai nem Budapest ellenségei és lehet valaki igen jó pesti lokálpatrióta, a nélkül, hogy el legyen ragadtatva a pénzpocsékolás és deficitgyártás e könnyelmű rendszerétől. A rómaiaknál a praetorokról azt mondották, hogy nem törődnek a csekélységekkel. A budapesti praetorok, akik sorába Molnár Ferencz teljes joggal felküzdötte magát, szintén nem törődnek a milliós deficittel. De legalább ne vegyék rossz néven, ha azok törődnek vele, akiknek a bőrére megy ez a gazdálkodás. A főpolgármesterség. Még alig hervadtak el a koszorúk, a melyeket a szeretet és gyász Heltai Ferenc sírjára rakott és máris találgatja a kiváncsi közvélemény: ki lesz a főpolgármester? Az élet csak pillanatig áll meg egy-egy kidőlt harcos sírkeresztjénél, azután rohan tovább. Budapest székes-fővárosa éléről hiányzik a főpolgármester és az emberek kérdőleg néznek körül, vájjon ki jön most Heltai helyébe ? Az elhunyt főpolgármester néhány havi működésének legnagyszerűbb méltatása és dicsérete ez az általános keresése az utódnak Hiszen eddig úgy voltunk a főpolgármesterséggel, hogy mindenki csak egy reprezentatív szinekurát látott benne, egy titulust, a melyet bárki is viselt: a főpolgármester nem sok vizet kavar. Diszférfiunak, pályaudvari fogadó szónoknak és közgyűlési elnöknek képzelte eddig mindenki a székesfőváros főpolgármesterét, felesleges sallangnak a községi élet bonyolult apparátusán. Még csak nemrégiben a kommunális vezérférfiak maguk is a főpolgármesterséget — mint üres tartalom nélküli méltóságot — eltörlendőnek véleményezték. Ma pedig mindenki azon a találós kérdésen töri a fejét, ki lesz az uj főpolgármester. A nézetek e hirtelen változását Heltai
