Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-05 / 18. szám
') NAGY BUDAPEST Szakítsunk végre azzal a babonával, bogy a főváros közlekedésének ez a szégyenfoltja elmaradhatatlanul hozzátartozik a Duna gyönyörű látképéhez. Ha azonban nem akar modernizálódni és megjavulni ez a megrögzött vállalat, ugv számoljunk le vele és egyszerűen szüntessük be. Majd akad vállalkozó, aki tisztességes módon bonyolítja le a csavar- gőzös-közlekedést, amely üzletnek is feltétlenül fényes mihelyest akként rendezik be, hogy a közönség igényeit becsületesen kielégíti. 1913-ban ne lássunk kompot Buda és Pest között! Ez igazán a legkevesebb, amivel a modern technikának és városi igényeknek a székesfőváros adózhat. Vegyenek rendszámot! Üzérkedés az autotaxival. Az elmúlt héten nyilvánosságra került, hogy a főváros micsoda vállalatoknak adott koncessziót. Eddig csak a czimeiket tudtuk s azt, hogy a közlekedési ügyosztály a legféltőbb gonddal őrzi a szerződéseiket, nehogy valaki beléjük tekinthessen, most azonban már tájékozva vagyunk arról is, hogy a három engedélyes vállalat közül kettő— a Benz és a Namag — üzérkedik az autotaxi-kon- cessziókkal. A Benz- társaság, melynek Mann- heimban van a gyára s Budapesten csak egy kis javító műhelyet tart fenn, a koncesszióját 150.000 koronáért eladta egy részvénytársaságnak, amelynek két és negyedmilliós koronás alaptőkéjét egy berlini pénzexport képezte. A ..Namag'' hamburgi villamos autógyár ez időszerűit Berlinben házal az autotaxi-koncesszióval s hlrszerint még ingyen is odaadná annak, aki kötelezi magát arra, hogy mind a százötven kocsit tőle vásárolja. — Szóval a három engedélyes közül egyedül a magyar gyár, az aradi „Marta'- teljesíti vállalt kötelességét s már junius hónapban forgalomba bocsátja öt ven autóját. Ezt az üzérkedést a múlt közgyűlésen dr. Földes Árpád tette szóvá s mi kíváncsian várjuk az interpellációjára elkövetkező választ. Ki kell derülni ekkor, vájjon a tanács olyan szerződést kötött-e az engedélyesekkel, amely lehetővé teszi a koncessziókkal való üzérkedést. Ki kell derülnie, hogy a tanács tudtával és beleegyezésével történt-e az, hogy két külföldi gyár a főváros bőrén illetéktelen és jogtalan haszonhoz jut? Végre-valahára teljes világosságnak kell derülnie az egész autolaxi-üzletre. — Hogy a „Benz“ miért kapott koncessziót, azt látjuk az uj autotaxi-forgalmi részvénytársaság igazgatóságának névsorából, ahol a herceg Windisch- grátz Lajos nevét olvassuk. A herceg igen szereti az üzleteket s nem ez az első, amit megcsinált. A „Namag“-nak az igazságügy- miniszter volt a protektora, mert aszódi telepén a javítóintézet növendékeit ígérte foglalkoztatni; most azután kiderült, hogy a Namag alapítása, a Magyar Lloyd nem fizetőképes, mert még a megrendelt karosszériákat sem tudta átvenni. Mindezekből pedig az következik, hogy junius hónapban egyedül a „Marta“ kocsijai lesznek forgalomban, holott a külföldi gyárak is kötelezték magukat arra, hogy egy bizonyos számú kocsit már júniusban forgalomba bocsátanak. Úgy tudjuk, hogy a fővárosnak az engedélyesekkel kötött szerződésében benne van, hogy ha ennek a dátumnak meg nem felelnének, a főváros birsággal sújthatja őkel. Kíváncsian várjuk: eleget tesz-e jogainak a főváros? Vagy csak azért titkolja a szerződéseket, hogy ne kellessen büntetéssel sújtania a külföldi gyárakat? Erre a kérdésre is válaszolnia kell az interpellációra adandó feleletnek. H I R E K. A Közmunkák Tanácsának uj al- elnöke. A minisztérium Garancsy Mihály miniszteri tanácsost, a Közmunkák Tanácsának előadóját alelnökké nevezte ki. Ez a hir kinos meglepetést keltett a városházán, mert Garancsy azok közé tartozik, akik egyáltalán nem rokonszenveznek a fővárossal. Neki, mint a Közmunkatanács előadójának sokszor módjában lett volna, hogy a fővárosnak szolgálatokat tegyen, de e helyett mintha kereste volna az alkalmakat, hogy megbosszantsa mindazokat, akik a főváros előrehaladásán dolgoztak. Nagyon sokszor voltak kínos jelenetei a főváros vezetőivel s ezek után egy csöpp reménységgel sem nézhetünk az uj alelnök működése elé. A Közmunkák Tanácsának alelnöki székébe modern, a fővárost szerető ember kell, Garancsy Mihály pedig nem ez. A Sárosíürdő. A múlt közgyűlés izgalmai közepette másodrendű kérdéssé törpédt a Sárosfürdő hiteltullépése: némi vita után megszavazták az egészet. Lehetséges, hogy ehhez a sima elintézéshez nagyban hozzájárult a tanács legutóbbi határozata a hitel- túllépésekről, amely meglehetősen szigorú szavaival fogadkozás a jövőre, hogy ilyesmi nem fog többé előfordulni Igv is kellene lennie, annyi bizonyos, de attól tartunk, hogy a tanács határozatát legelőször maga a tanács fogja elfelejteni. . . Pünkösdi kirándulás a Magas-Tátrába. Háromnapos kirándulás indul május hó 10-én a Tátrába, Csorbató, Tátralomnic, a három Tátrafüred és a Dohsinai Jégbarlang meglátogatására. Az utazás 130 koronás részvételi dija, a háromnapos elsőrangú szállást és teljes ellátást, valamint az összes kocsi- és villamoskirándulásokat, sőt még a borravalók költségeit is magában foglalja. Részletes utiprogramm díjtalanul kapható a Központi Menetjegyirodában, Budapest, IV., Vigadó-tér 1. A magyar kir. államvasutak 1913, évi nyári menetrendje. II. A magyar királyi államvasutak vonalain és az j általuk kezelt magánvasutakon folyó évi május hó 1-én a nyári menetrend lép életbe, mely a jelenleg érvényben levő téli menetrenddel szemben a következő lényegesebb változásokat tanalmazza: A Sátoraljaújhely— legenye-alsómihályi—kassai vonalon. A Sátoraljaújhelyről Kassára jelenleg reggel ! 7 óra 48 perekor érkező, vonat már reggel 6 óra 9 perckor fog Kassára érkezni, miáltal ott csatlakozást talál Zsolna és Orló felé. A budapest keleti pályaudvar la>vocznei és miskolc—kassai vonalon Lawocznétől Miskolclg egy uj gyorsvonat, ellenirányban egy uj személyvonat helyeztetik forgalomba I—II. és III. oszt. kocsikkal. Az uj gyorsvonat Lawocznén Lemberg felől, Miskolcon Budapest felé. Budapesten pedig Fiume felé kap,csatlakozást, az uj személyvonat Miskolcon Budapest felől, Lawocznén pedig Lemberg felé kap csatlakozást. — A Miskolcról jelenleg reggel 5 óra 25 perckor Sátoraljaújhelyre induló személyszállító tehervonat személy- vonattá átminősítve Miskolcról reggel 6 óra 12 perckor fog indulni s így felöleli Miskolcon az oda Budapest felől reggel 5 óra 54 perckor érkező vonat csatlakozását, Szerencsen pedig Kassa felől nyer csatlakozást, sátoraljaújhelyi érkezése a jelenlegi marad. A Sátoraljaújhelyre Miskolcról jelenleg reggel 4 órakor érkező vonat, miskolci indulásának változatlanul hagyása mellett, Sátoraljaújhelyre már éjjel 2 óra 20 perckor fog érkezni, ahol csatlakozást nyérLegenve-Alsómibályi, Kas:-a, Zsolna és Orló felé. - A múlt évben junius 15-től szeptember 15-ig Budapest-Kassa (Poprád-Felka) közt közlekedett tátrai gyorsvonat!;ár ugyanarra az időtartamra ismét forgalomba helyeztetik. A Máunkács- Valóc közt jelenleg minden szombaton, illetve minden hétfőn közlekedő vonatpár május l-től junius 15-ig ugyanazokon a napokon, junius 16-tól szeptember 30-ig pedig naponta fog közlekedni. A budapest— predeáli vonalon Budapest nyug. pályaudvar—Székelykocsárd között Cegléd—Szolnokon át, egy uj gyorsvonatpár helyeztetik forgalomba, indul Budapest nyugoti pályaudvarról este 10 óra 50 perckor, érkezik Budapest nyugoti pályaudvarra reggel 6 óra 50 perckor. Nagyvárad—Szolnok között egy uj gyorsvonatpár helyeztetik forgalomba, indul Nagyváradról reggel 6 óra 15 perckor, érkezik Nagyváradra este 10 óra 20 perckor. E vonatpár Szolnokon az onnan d. e. 9 óra 35 perckor Budapest keleti pályaudvarra induló, ill. a Szolnokra Budapest keleti pályaudvarról este 6 óra 57 perckor érkező aradi gyorsvonathoz csatlakozik. I A Budapest nyugoti pályaudvarról reggel 7 órakor induló, jelenleg csak Nagyváradig közlekedő gyorsvonat Kolozsvárig fog közlekedni, ahová d. u. 3 óra 16 perckor érkezik. A Predeal felől Budapest nyugoti pályaudvarra reggel 7 óra 35 perckor érkező gyorsvonatnál a biharpüspöki, a Budapest nyugotf pályaudvarra d. u. 1 óra 50 perckor érkező, vala mint az onnan d. u. 2 óra 05 perckor induló gyorsvonatnál pedig a fegyverneki és törökszentmiklósi állomás meg- szüntettetik. A Budapest nyugoti pályaudvarról Predeal I felé este 9 óra 35 perckor induló gyorsvonat Kolozs- Ivolozskarán május 15-től szeptember 15-ig; a Predeal felől ludapest nyugoti pályaudvarra este 9 óra 55 perckor érkező gyorsvonat pedig Sztánán a nyári me- j netrend tartamára feltételesen meg fog állíttatni; a Bndapest nyugoti pályaudvarra Predeal felől reggel 7 óra 30 perckor érkező gyorsvonat feltételes megállása Apaliidán május 15-től szeptember 15 íg megszüntet- tetik. A jelenlegi Szolnokról Budapest-Józsefvárosra reggel 5 órakor érkező személyvonat csak Nagyk átától kiinaulólag fog közlekedni. A Budapestről Szolnokra este 10 óra 12 perckor érkező vonat Budapestről Nagy- kátáig naponta, Nagykát ától Szolnokra pedig csak szombaton és ünnep előtti köznapon fog közlekedni A jelenleg Nagykátától Budapest-Józsefvárosig minden i hétfőn közlekedő személyvonat minden hétfőn és ün- nepnap utáni köznapon már Szolnoktól kezdve fog I közlekedni. A székelykocsárd—brassói vonalon — az előző j pont alatt jelzett budapest—székelvkocsárdi uj gyorsvonatpárhoz csatlakozólag- — egy uj gyorsvonatpár j helyeztetik forgalomba, érkezik Marosvásárhelyre d. e. 11 óra 24 perckor, indul Marosvásárhelyről d. u. 5 j óra 1 porckor. Ezzel kapcsolatosan a Székelykocsárd- j ról Marosvásárhelyre jelenleg d. e. 10 óra 22 perckor j érkező és a Marosvásárhelyről d. u. 5 óra 7 perckor i induló személyvonat megszüntettetik. A Marosvásár- I helyről Brassó felé jelenleg d. e. 10 óra 52 perckor induló személyvonat Marosvásárhelyről, csatlakozólag az előbb említett uj gyorsvonathoz, d. e. 11 óra 39 perckor fog indulni és Gyergyószentmiklósra d. u. 3 óra 34 perc helyett csak d. u. 3 óra 44 perckor fog érkezni, további menetrendé nem változik. A Gyer- j gyószentmiklósról jelenleg- d. u. 12 óra 33 perckor induló személyvonat már d. u. 12 óra 11 perckor fog ; indulni és Marosvásárhelyre d. u. 4 óra 55 perc helyett : már d. u. 4 óra 31 perckor fog érkezni, ott csatlakozik az uj gyorsvonathoz Budapest felé. Mádéfalva — Csíkszereda között, két uj vonatpár helyeztetik forgalomba, csatlakozással Mádéfalván Gyimes felé és felől. A kiiküllöszög—parajéi vonalon az előző években junius hó l-től szeptember hó 15-ig Dicsőszent- niárton — Parajd között közlekedett fürdővonatpár ugyanarra az időtartamra ismét forgalomba helyeztetik. A kiskapus - nagyszebeni vonalon Nagyszeben— Vízakna között az előző években május 15-től szept. 15-ig közlekedett fúrdővonatok ugyanarra az időtartamra ismét forgalomba helyeztetnek. A brassó—zernesti vonalon a múlt évben junius l-től augusztus 31-ig közlekedett vasár- és ünnepnapi vonatpár ugyanarra az időtartamra ismét forgblomba helyeztetik. A Brassóból Zernest felé jelenleg d. e. 9 óra 27 perckor induló vonat körülbelül 1 órával korábban fog közlekedni. Az aranyosgyéres—tordai vonalon négy uj vegyesvonatpár helyeztetik forgalomba. A székelykocsárd—marosujvári vonalon két uj vonatpár helyeztetik forgalomba, csatlakozik Székely- kocsárdon az uj gyorsvonatpárhoz Budapest felé, ill. ! felől. A marosludas—besztercei vonalon egy uj vonatpár helyeztetik forgalomba, indul Marosludasról d, e. 10 óra 41 perckor, érkezik Marosludasra d. u. 12 óra 38 perckor. A Marosludasról Nagycég-—Budatelkére jelenleg d. u. 4 óra 20 perckor induló és a Besztercéről Nagycég—Budatelkére jelenleg d. u. 4 órakor induló vonat körülbelül 2 órával későbben, a Nagycég— Budatelkéről Besztercére jelenleg reggel 4 óra 5 perckor induló vonat pedig 45 perccel korábban fog köz[ lekedni. A budapest keleti pályaudvar — arad —tövisi vonalon a Tövisről Gyulafenérvárra jelenleg d. e. 9 ! óraB perckor induló és a Gyulafehérvárról Tövisre jelenleg este 7 óra 1 perckor érkező vonatok Déváig, illetve Dévától fognak közlekedni. Tövistől Alvincig egy uj vonat helyeztetik forgalomba, érkezik Alvincra reggel 7 óra 16 perckor. A piski—petrozsényi vonalon egy uj személy- vonatpár helyeztetik forgalomba, indul Pctrozsényből d. e. 7 óra 46 perckor, érkezik Petrozsényba reggel 7 óra 5 perckor. Ezzel kapcsolatban a Petrozsónyból d. e. 8 óra 5 perckor induló, Pisidre d. u. 12 óra 33 perckor érkező személyszállító tehervonat megsziin- tettetik. A petrozsény—lupényi vonalon uj személyszállító vonatpár helyeztetik forgalomba, indul Petrozsény- ból d. u. 1 óra 25 perckor, érkezik Petrozsényba este I 8 óra 5 perckor. Kroinotipiai gyorssajtók rövidített ív-kivezetéssel gyűrűs dol> segélyével. Kétfordulatú gyorssajtók előlkirakóval. Kőnyoindai gyors- sajtók görgő pályával. Kőuyoindai kézisajtók. Körforgó nyomógépek újság- és illusztráció- nyomásra meghatározott és változtatható iv- nagyság számára. ------J Kön yvnyomdái gyorssajtók két- és négypályás kényszermozgáséi görgőj árattal jj Könyvnyomdái u gyorssajtók vas < rendszerű menet U Könyvkötészeti 1] gépek WÖRNER J. ÉS TÁRSA GÉPGYÁRA, BUDAPEST.