Független Budapest, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-06 / 18. szám
3 a takarékoskodást. Valóban valamivel több lelkiismeretesség, valamivel több érdeklődés kellene a bizottsági tagok részéről. Mert annyi bizonvos, hogy ők hiába fogják rá a tanácsosra azt, hogy minden bajnak ő az oka. Itt az ellenőrzésben van a hiba s az ellenőrzés a közgyűlés feladata. Kiss Károly és Tsa bankház szerencsés vevői a most befejezett húzáson immár ötödször nyerték a 600.000 koronás főnyereményt. A XXX. osztály- sorsjáték húzása már május 22-én lesz, siessen tehát sorsjegyét ezen szerencsés bankháztól minél hamarább beszerezni. Kísérelje meg! Kiss szerencséje Nagy. Közgazdaság. A Ganz-Danubius közgyűlése. A Ganz és Társa Danubius gép-, vaggon-és hajógyár részvény- társaság április 30-ikán tartotta a fúzió óta első rendes közgyűlését Pallavicini Ede őrgróf elnök- lésével. A közgyűlésen 2864 részvény 947 szavazattal volt képviselve. A közgyűlés elé terjesztett évi jelentés figyelemreméltó fejtegetéseket tartalmaz a folyton növekvő drágaságról, amelyek a közvélemény érdeklődésére tarthatnak számot. A jelentés idevonatkozó része igy szól. „A drágaság — melynek párhuzamossága a fejenkénti fogyasztás emelkedésével a két jelenség okozati összefüggését sejteti — az ipari alkalmazottakat az ipari vállalattal szemben egyre újabb igényekre indítja, melynek kielégítése — a mennyiben az egyáltalában lehetséges — szükségszerűen az előállítási költségek növekedését vonja maga után. Kétségtelen, hogy ez igények kielégítése a fogyasztás és evvel újra a drágaság növekedését eredményezi úgy, hogy a folyamatnak vége beláthatatlan mindaddig, mig a drágaság leküzdésére nem főleg a termelés gyarapítását használják fel eszközül. Mig azonban a nyersanyagtermelők nagyobbára abban a helyzetben vannak, hogy a termelési költség növekedését a kikészítő iparra áthárítsák, a felette éles verseny lehetetlenné teszi, hogjr a mi termelési kölségeink emelkedése gyártmányaink árában kifejezésre jusson. A gépipar e tényeket csak két módon ellensúlyozhatja: gyártási berendezéseinek tökéletesbbitése és a termelés tömegtermeléssé való átalakítása által; főtörékvésünk e két cél elérése.“ A közgyűlés az előterjesztett igazgatósági javaslatokat egyhangúlag' elfogadta s a felmentvényt úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő bizottságnak megadta és utóbbit — mandátuma lejárván — újból megválasztotta. A 2,866.662 korona 15 fillér tiszta nyereségből 10.800 darab részvény után egyenkint 180 korona, vagyis 1,944.000 korona osztalék fizetését határozták cl és bő tartalékolások után 302.662 korona 15 fillért uj számlára vittek elő. A közgyűlés végül úgy az igazgatóságnak, mint a tisztikarnak köszönetét szavazott az elért eredményekért. A Magyar Aszfalt Részvénytársaság szombaton tartotta Mallekouics Sándor elnöklete alatt rendes évi közgyűlését. A közgyűlés az igazgatóság által előterjesztett 1911. évi mérleget jóváhagyta és úgy az igazgatóságnak,, mint a felügyelő bizottságnak a felmentvényt megadta. Az igazgatóság javaslatára elhatározták, hogy a törzsrészvénytőke 3,800.000 koronáról 950.000 koronára és igy a törzsrészvények egyenkint 50 koronára lebélyegeztessenek és hogy az ebből eredő tőkenyereség a végelszámolások szerinl mutatkozó 2,950.958 korona mérlegszerinti veszteség részben való kiegyenlítésére fordittassék, a még fenmaradó veszteségösszeg pedig az általános tartalékalapból fedeztessék. Az erre vonatkozó alap- szanálymódositások elhatározása után Franki Sándort. Neme Jenőt és Schwarz Alfrédot az igazgatóságba beválasztották, továbbá Deutsch Antalt, Neu- gehauen Lászlót, Preyer Hugó dr-t, Ullmann Pál <h’ -t, Veith Bélát és Gellert Arnoldot a felügyelő- bizottságba újból megválasztották. Az Urikány Zsilvölgyi Magyar Kőszén- bánya r.-t. ma Ullmann Adolf elnöklete alatt tartott rendes közgyűlése elhatározta, hogy a 289.639 koro- nányi alapszabályszerü leírások ' után fenmaradó 1,323.930 koronányi tiszta jövedelemből 129.585 korona a tartalékalapba helyeztessék, 787.500 korona az 1911. üzletévre nyolc háromnegyed százaléknyi osztalék kifizetésére fordittassék, 107.439 korona jutalékokra, 240.000 korona az értékcsökkenési alap rendkívüli javadalmazására, 10.000 korona az alkalmazottak nyugdíjalapjának gyarapítására használtassák fel és 49.405 korona uj számlára vitessék RIDIKÜL ÉS FINOM BŰRARU gyári árban PÄPEK JÓZSEF császári és kir. udv. szállító bőrárugyártónál, Budapest, VIII., Rákóczi-ut II és 15. ■■ Telefon 65—39. FÜGGETLEN BUDAPEST elő. A részvények 21 számú szelvénye e hó hatodikétól kezdve 7 koronával kerül beváltásra. A közgyűlés az igazgatóság jelentését tudomásul vette és az igazgatóságnak, valamint a felügyelő-bizottságnak a felmentést egyhangúlag megadta. Továbbá elfogadta a közgyűlés az igazgatóság javaslatait, hogy az utolsó évek folyamán a társulati bányákban valamint a vállalat birtokában lévő Petrozsény- Livazeny-Lupényi helyiérdekű vasút vonalán foganatosított nagymérvű beruházásokból eredőleg felszaporodott függő kötelezettségek rendezések céljából a társulati alaptőke 35.000 darab 200 korona névértékű részvénynek kibocsátása után hétmillió koronával tizenhatmillió koronára emeltessék. Egyúttal elhatározta a közgyűlés a jelenleg forgalomban levő 80 korona névértékű részvényeknek 200 kor. névértékű címletekké való összetételét olyképpen, hogy két és fél darab régi részvény ellenében egy uj, 200 korona névértékű részvényt fognak költségmentesen kiszolgáltatni. A közgjúilés után tartott igazgatósági ülésen Bellescize Fermand grófot az igazgatóság elnökévé és Ullmann Adni föl alelnökké újra megválasztották 7 A Schlick- és Nicholsou-gépgyárak fúziója A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank helyiségében szombaton délután négy órakor tartotta meg a Nicholson Gépgyár Rvt. dr. Hegedűs Lóránt elnöklésével évi rendes közgyűlését, amelyen elfogadta az igazgatóság részéről előterjesztett évi jelentést és mérleget. A közgyűlés ezután egyhangúlag hozzájárult az igazgatóság abbeli indítványához, hogy a Nicholson Gépgyár Rvt. fuzionáljon a Schlick-féle vasöntöde és gépgyár-részvénytársasággal, még pedig azon az alapon, hogy három darab 200 korona névértékű Nicholson-részvény négy darab 200 korona névértékű Schlick-részvényre cseréltessék ki. Délután öt órakor a Schlick-féle vasöntöde és gépgyár-részvénytársaság közgyűlésén ugyanezt a javaslatot szintén elfogadták azzal, hogy uj részvény- társaság a „Schlick-Nicholson gép-, hajó- és waggon- gyár részvénytársaság“ nevet vegye fel. Az igazgatóság és a felügyelő-bizottság a fúzió folytán a következő tagokkal egészittetett ki: az igazgatóságba megválasztották Weisz Fülöpöt, Janalka Józsefet, ifjabb Chorin Ferencet, Deutsch Antalt, dr. Hegedűs Lórántot, Heinrich Ferencet, Herczegh Józsefet, lovag Portheim Frigyest, Rupp Zsigmondot, dr. Schonbach Viktort és dr. Siklóssg Józsefet ; a felügyelő-bizottságba pedig Benlcő Gyulát, dr. Feleki Bélát, Dörfler Károlyt. Conrad Ottót Vajda Bélát. Három pünkösdi kirándulást rendez a Központi Menetjegyiroda. Egyiket a Magas Tátrába. Tátralomnicon (Palota-szálloda) való három napos megszállással és kirándulásokkal Tátrafüredre, Csorbató, Dobsinai jégbarlang, Felsö-Hági, Tátra- széplak a Tarajka és a Tarpataki vízesések megtekintésére, egy másik kirándulótársaság, ugyancsak három napra Bázíásig vasúton, onnan hajón a Kazánszoroson át a Vaskapu és Ada-Kaleh-sziget meglátogatása után Ilerkulesfürdőre utazik, a harmadik, 9 napos kirándulás programmján pedig Róma, Nápoly. Pompeji, (Sorrento) és Capri meglátogatását találjuk. A kirándulások részletes programmja díjtalanul kapható a Központi Meneljegyirodánál (Vigadó-tér 1.) Az „Unió“ élet- és gyermekbiztositó intézet m. sz. (ezelőtt Első leánykiházasitó egylet) Budapest, VI., Teréz körút 40—42. Alapiitatott 1863. évben. F. év április havában 1,657.100 К értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 1,558.100 К értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosítási összegek fejében 174.283 К 98 f fizettetett ki. 1912 január 1-től április 30-áig bezárólag 7,686.090 К értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 6,576.200 К értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosítási összegek fejében a f. évben 676.465 К 51 fillér és az intézet fennállása rta 19,155.348 К 67 fillért fizettetett ki. Ezen intézet az élet- és gyermekbiztositás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és a legelőnyösebb feltételek mellett. jászapáti Kaszás Lajos nagy vendéglője Budapest, VII,, Rákóczi-ut 44. Gyönyörűen újjáalakítva. Tükörtermek. Igazi magyar konyha. Figyelmes kiszolgálás. Vidékiek és fővárosi családok találkozóhelye. Nagyobb társaságok részére különterem. Kitűnő moóri és csopaki saját termésű borok. Г~' Kiss szerencséje i Nagyi A magy. kir. szab. XXIX. osztálysorsjáték április 18-iki befejező húzásán a 600.000 koronás főnyereményt a 73395. számú % sorsjegyei Kiss Károly és Tsa bank részvénytársaság Budapest, Kossuth Lajos-utca 13. Fiók: Erzsébet-körut 32. szám szerencsés vevői nyerték, mert Kiss szerencséje Nagy Már ötödször nyerték nálunk a 600.000 koronás főnyereményt. A legközelebb kezdődő XXX. osztálysorsjáték húzása május 22. és 24-én. Az 1, osztályú sorsjegyek árai; Egész sorsjegy 12.— К Fél JS 6.— jj Negyed JS 3. SJ Nyolcad „ L50 J* Щ: lessék kivágni és cimünkre küldeni. 3® i^egreindeSéS' Kiss Károly és Társa bankháza Budapest, Kossuth Lajos-utca 13. dveskedjék nekem а XXX. lyára a___ ______ so rsjáték I. osz- sorsj egyet megküldeni. sorsjegy árát I egyidejűleg postautalványon ___ > küldöm, kérem utánvéte.. .....- К fllä. / lezni. Név Óim к