Független Budapest, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-03 / 22. szám

FÜGGETLEN BUDAPEST 3 jtcaT'üj'' építkezés élfödi e a Halászbástyát |Í|agv^steiít: Az interpellációra adott válasz erre küFÍelfé ügyleteit: attól függ, hogy az LnliPTikmTrarr nézi . . . Hát persze, a budaiak ■így ÍHg 'ftogy elfödi, a városházáról meg ™|gyjnízik,f hogy nem födi el. Pedig ezt a ^'^íímíüLdeiikiiiek egyformán kell néznie. jer jleh<f!<#11(yység, hogy’ezt a remekművet, amely áráifamil áll az egész világon, elfödjük a ;$lág elől. Bár ebben tipikusan pestiek volnánk ;; és- kövei к ez ölest'к önmagunkhoz, Folyton ’ azon panaszkodunk és azon jajgatunk, hogy . nincs idegenforgalmunk, mert kevés az, amit idegeneknek mulathatunk, de amikor van valamink, amivel bátran és büszkén kiáll­hatunk a világ elé, akkor elébe építünk három me| négyemeletes házakat, hogy csak meg ne lapu valaki . . . Még jó, hogy igy fordult a jlolog, hogy a közgyűlésnek foglal­koznia kell az üggyel, még pedig sürgősen, mert különben meglörlénl volna az, hogy lassan és titokban elfödik előlünk a Halász­bástyát. A főváros nem az a fösvény öreg, akinek a szalmazsákba kell rejtenie a kin­cseit, mit akarnak hát a Halászbástyával? Közgazdaság. Az Élet- és Járadékbiztosító közgyűlése. A Magyar, Élei-- .és Járadékbiztosító Intézet ni. sz, пшjtÉ£tatíá'ljptóf S/Jchenyi Aladár elnöklete alatt évi I rendes közgyűlését. ..\z intézet immár tizéves múltra tekinthet vissza, mely idő alatt tagjainak száma 1911. (fécenfber iil-ig 14 272-re szaporodott, akik ■ összesen>f^35,8Ő 1544 . korona biztosított tőkét kép- • viselnek Aív Jgazgatóság. a tizedik évforduló alkal­1 mából jerentekeby'anyagi hozzájárulással életbelép- tetteTa-: Tiszt vise lök nyugdíjpénztárát. Az évi zár- számariás..adataihói a következőket említjük meg: 4,569.749 korona 59 fillér összes bevétellel szemben á~kladásók 4,537.075 korona 75 fillérre: rúgnak. A föln^zjásra kerülő 32,2g3 korona 84 fillérnyi tiszta iiye^№^fel az aláp'zabályszerü rész, vagyis 12.747 Jkprona 94 fillér a biztosított tagokra jut. Az 1901/2 évben belépett tagok másodízben, az 1907. évben ^belépettek először részesednek a nyereségtől osztás­iban. A közgyűlés a mérleget és zárszámadást tudo­másul véve, a fölmentvényt nn gadta és az igaz­gatóság egyéb előter je-ztéseihez .hozzájárult. A Kőbányai Gőztéglagyár közgyűlése. A - /kőbányai Gőztéglagyár Társulat Pesten ma tartotta r.Uözgyülését Bálint Sándor alelnök elnöklete alatt. Az évi kelentés szerint az építkezési tevékenység a lefolyt évben elég élénk volt az év utolsó har- madáig ; ekkor a rossz pénzviszonyok befolyásolták az építkezés 'intenzív folytatását. A mérleg 407 096 korona tiszta nyereséget mutat ki. Ebből ft tartafékabhú'a 10.000 korona, az igazgatóság juta­lékára és a tisztviselők jutalmazására 51.829 korona 17 fillér, értékcsökkenésért a törlesztési alapra 60.000 : korona, osztaléktarlalékalapra 50.000 korona és külön tartalékalapra 15.000 korona jut. Osztalékul Ю0 ко. •romit fizetnek. Ezután a már ismertetett tőkeemelési tranzakciót határozták el. Az igazgatóság elismerést és kószánkét .szavazott a lemondó Bálint Sándor Tjezéi^r^zgatónak, aki továbbra is, mint az igazga­tóság tagja fogja tapasztalatait a vállalat érdekében rvcjQ^sUeftt Az igazgatóságba beválasztották a következőket : Elek Pál, Bálint Sándor, Bálint Béla, ptzettel Gyula, Deutsch Gyula, Fleissig Sándor, Fischer i^János Károly (uj), Politzer Sándor, Szalai Béla és Í AVellisch Gyula. A felügyelő-bizottságba beválasz gották: dr. Csury Jenőt (uj>, Gergely Károlyt, Köl­ni áiiydienriket, dr, Kraemer Józsefet, dr. Pap Dávidot ^ uf -"** " ' ' "' * által biztosan meg fog győződni hogy legjobb a szabályozható egii férfiing. Ajánlja Vértes és Sebestyén Budapest, Muzeum-körut. 15. és Sidwers Lipótot. A közgyűlés után tartott igaz­gatósági ütésen Elek Pál udvari tanácsost elnökké, Bálint Sándort alelnökké választották. Fischer János Károly eddigi aligazgatót pedig igazgatóvá nevel­ték ki. Az „Unió“ élet- es gyermekbizto&itó intézet m. sz. (ezelőtt Első leánykibázasilő egylet) Budapest, VI., Teréz körút 40—42. Alapiitatott 1863. évben. F. év május havában 2,000.800 К értékű biztosítási ajánlat nyuj(atoll be és 1,747.400 К értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosítási összegek fejében 190.209 К 98 1 fizettetett ki. 1912 január 1-től május 31-éig bezárólag 9,686.890 К értékű biztosítási ajánlat nyujtatolt be és 8,323.600 К értékű uj biztosítási kötvény állít­tatott ki. Biztosítási összegek fejében a f. évben 866.674 К 69 fillér és az intézet fennállása óta 19,345.557 К 85 fillért fizettetett ki. PZzcn intézet az élet- és gyermekbiztosilás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és a legelőnyösebb feltételek mellett. CLUBSPECIALITÉ • I «toboz NzivnrkaliUvely. 70 fillér 1 könyv papír, 70 la|> .. 13 UUr 1 Vönyv papír, 12Ő lap,'.. ‘io fillér Minden lapocskában és hüvelyen:-: fientve ván ^ gyáros aláírása • „MODI AKO“. Kapható minden jobb ^özedében. RIÓIKUL ES FINOM BŐRÁRU gyári árban PAPEK JÓZSEF császári és kir. udv szállító bőrárugyártónál, Uudapest, Vili., Iíákóczi-ut II és 15 ■ ■■ Telelőn 65-.39. BACHRUCH A. ezüstárugyára cs.e> Lcir. udv.és kamarai szállító Budapest, IV., Királyi Pál-u. 15. A gyári épület földszinti díszhelyiségében állandó eladás nagyban és kicsinyben legolcsóbban szabott e edeii gyári áron. I te Legfőbb és legmodernebb fényképezőgépek oblektivek stb. kényelmes havi lefizetésre. Kívánatra kimerítő fényképárjegyzék ingyen. ELEK ÉS TÁRSA R.-T. BUDAPEST, IV., KÁROLV-KÖRUT 10. Telefon 39 47. Telefon 39-47. P0LLAK MIKSA CEMENT-, CSERÉP- ES GIPSZGYÁRI FŐRAKTÁRA Budapest, V., Kálmán-utcza 12. i American Shoe Company Limited Amerikai cipő r. t. Kizárólag amerikai СIPÖ - különlegességeink eredeti árakon kaphatók. BUDAPEST, IV. , Kigyó-tér I. sr. (Királyi bérpalota.) V. , Dorottya-u ca 6. VII., Erzsébet-körut 42. szám DEBRECZEN, Piac-utca 44. szám. ZAGREB, liica 22. sz. Kérje képes árjegyzékünket. Postai megrendelések: IV. kér., Kigyó-tér I. sz alá intézendök.

Next

/
Thumbnails
Contents