Független Budapest, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-10 / 15. szám
4 FÜGGETLEN BUDAPEST. Közgazdaság. Az Általános Gázizzófény r. t. folyó hó 5-én tariotfa első rendes közgyűlését. Az igazgatósági jelentésből kitűnik, hogy a vállalat első üzletévében К 360.000 árúforgalom mellett К 18016.15 brutto nyereséget ért el és a bőséges leírások, valamint tiszteletdíjak levonása után К 6517.94 tiszta nyereséget mutat ki. A közgyűlés határozata értelmében az idei osztalék 5% =■ К 10.—, míg a fennmaradt összeg tartalékalapra helyeztetett. A vállalat modem gépek beszerzésével üzemét megnagyobbítja és azonkívül gázfőzők és -fűtők nagybani eladását is felvette és a közeli hónapokban több fióküzlet felállítását tervezi. A közgyűlés Fazekas József ügyvezető- j igazgatónak az eredményes működésért jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. A Budapesti Polgári Takarékpénztár r.-t. április 3-án tartotta Dessewffy Arisztid képviselő- házi elnöki tanácsos elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. A mérleg szerint az üzleteredmény az előző évihez képest lényegesen emelkedett, az osztalék a tavalyi 4% helyett most 5%. Az 1910-ben elhatározott tőkeemelés folytán kibocsátott újabb egy millió korona teljes elhelyezést nyert. Ennek kamatozása 1911 január 1-től számíttatik. A bank üzletéhez több millió koronát kötött le s az általa kezdeményezett tisztviselőházak építése fokozottan fejlődik. Több részvényes indítványára a tőkefelemelés és az intézet sikerei körül kifejtett érdemeikért iegyzőkönyvi köszönetét szavazott a közgyűlés Desseivffq Arisztid alelnöknek, Liqeti Lajos vezérigazgatónak és a tisztviselői karnak. A Fonciére közgyűlése. A Fonciére, Pesti Biztosító-Intézet szombaton délelőtt Kilényi Hugo miniszteri tanácsos elnöklésével tartotta meg ez évi rendes közgyűlését. Az elnök üdvözlő szavai után megállapította, hogy a közgyűlésen huszonhat rész- j vényes jelent meg, akik 13.655 részvényt és 545 szavazatot képviselnek. Az igazgatóság jelentése megállapítja. hogy a múlt év november 23-án tartott rendkívüli közgyűlésen elhatározott tőkefelemelést az igazgatóság sikerrel végrehajtotta és így az intézet részvénytőkéje immár négy millió koronára rúg. Örömmel állapítja meg a jelentés, hogy az intézet zárszámadásai a múlt évinél sokkal kedvezőbb eredményt mutatnak fel, miután a társulat üzletei évek óta állandó fokozódó terjeszkedést és kielégítő haladást tesznek. A múlt év tiszta nyeresége 410.301 korona 54 fillérre rúg. amelyből az alapszabályok értelmében történő levonások után az igazgatóság osztalékul a részvénytőke 5 százalékát, azaz 150.000 koronát, nyereségjutalékul pedig 35.850 koronát és 64 fillért javasol fizetni. A fennmaradó 184.616 korona 86 fillérből a részvényesek közt felülosztalékul további 3 százalékot, azaz 90.000 koronát kifizetni, 34.000 koronát leírásokra, a fennmaradó 60.616 korona és 86 fillért pedig új számlára javasolja az igazgatóság átvinni. A közgyűlés tudomásul vette a jelentést és a dr. Mendl Arthur helyettes igazgató által felolvasott felügyelő bizottsági jelentést, a felmentvényt minden irányban megadta és elhatározta, hogy a részvényeknek 1910. évre szóló szel- vényét részvényen kint 16 koronával e hó 10-től kezdve beváltatja Az alapszabályoknak némi változtatása után Kovács Ernő részvényes javaslatára a közgyűlés újra megválasztotta a felügyelő bizottság tagjaivá : Ribári Lajost, Dector Gyulát, Thiemann Márkot, dr. Feleki Bélát és Wolfinger Lajost. Végül dr. Förslner Gyula részvényes mondott köszönetét a közgyűlés tagjai nevében az igazgatóságnak és különösen Sarbó Leó és Ribári Mór ügyvezető-igazgatóknak a múlt évben elért brilliáns eredményért és az előrelátó, bölcs vezetésért. A közgyűlés az elnök és az igazgatók éltetésével véget ért. Hártl L. és festék-, kencze- és lack-gyáriraktáruk a „Központhoz" Budapest, VII., Baross-tér 20. sz. Nagy raktár: Carbidban és Carbidégőkben. Ajánlja kitűnő minőségű Parquet-viasz, borostyán és linóleum padló-lack és festékét Zománczi'esték minden színben. Eéregirto és fertőtlenitő-szerek. Élesetek és padlókefék. Általános Berendezési Részvény-Társaság Biliárd-, fabútor- és hűtőkészülékek gyára Budapest, VII., Gizella-ut 26. sz. Telefon: 65-75. Sürgonyczim: Berendezők Budapest. Levélbeli vagy szóbeli megkeresésre költségvetéssel, rajzokkal és tervekkel készségesen díjtalanul szolgálunk. Telelőn 177-13. VARRÓ MIHÁLY Telefon 177-13. bankbizomány- és külföldi bankház üzlet Budapest, V., Váczi-körut 24. TŐZSDE MEGBÍZÁSOKAT a budapesti, bécsi es berlini tőzsdékre elvállal es igen jutányosán eszközöl. ARANYOSSI ANDRÁS vadkereskedö reio“.94. IV. kér., Vámház-körut 2. szám. тв;5?Я?0.м. Központi Vásárcsarnok 57-58. sz. Mindennemű vad- és vadszárnyas Ahnitfatntt 1RQR nemkülönben vágott baromfi kapható "'«Ml'naiUU IOJU. Hirdetéseket a Független Budapest részére felvesz a kiadó- hivatal (VII. Rottenbiller- utcza 5/A.), valamint min- :: den hirdetési iroda. Ágybavizelés. Azonnali szabadulásért jótállás. :: Felvilágosítás díjtalan. :: Kor és nem megadandó. :: Fényes köszönő levelek. Orvosi :: :: lag ajánlva. :■ „SANITAS“ intézet VÉL BÜRO . 225. BAYERN GA pz£S TÁRSA VASÖNTÖ ÉS GÉPGYÁR R.-T.------ BUDAPESTEN. -----X. KÉR., KŐBÁNYAI UT 31. SZÁM. GANZ™ VILLAMOSSÁGI RÉSZVÉNY-TÁRS. BUDAPESTEN II. KÉR. LÖVÖHÁZ-UTCZA Budapest Budapestvidéki üzlet: IV., K0R0NAHERCZEG-UTCZA 5. Motorok, benzin-, gáz-, szivógáz, és kohógázüzemre. Emelődaruk. Közúti heugerlőgépek. Gőzekék. Mindenféle vasúti kocsik. Vasúti felszerelések. Kéregöntésü kerekek (Griffin-rend- szere). Hengerszékek. Malomgépek. Egész malmok berendezése és fölszerelése. Transzmissziók. Turbinák. Gyári berendezések. Téglagyári gépek. Betonkeverőgépek. Elektromos világitó- és erőátviteli berendezések egyen- és váltakozó áramra. Kolibri ivlámpák reklámczé- lokra. Elektromos üzemek berendezése uradalmakban. Meglevő berendezések átalakítása. Elektromos üzemű szivattyúk,tejgazdasági berendezések, emelőgépek, ventilátorok, mezei vasutak, szántó-, cséplő-, aprító- és takar mányozó berendezések. Elektromos kis és nagy vasutak. Bányavasutak Arjegyzékkel és költségvetésekkel ------szívesen szolgálunk.------Ár jegyzékkel és költségszámításokkal szívesen szolgálunk. Osuz köszvény tagszakgatás, hasogató fájdalmak, még a legmakacsabb is, azonnal enyhül, ha „KÁLI LINIMENTUIVU- mal lesz bedörzsölve. ===== Üvegje 2 kor. = ZOLTÁN GYÓGYSZERTÁRBAN BUDAPESTEN Piros arc ж Piros orr Piros ké: sohasem volt divatban és minden nő és férfi igyekszik ezektől a csúnya bőrbántalmaktól a szeblö és pattanással együtt megszabadulni a legrövidebb idő alatt. S zieip teljesen elegendő, hogy vörös arca, vörös orra, vörös keze hófehér és tiszta legyen. Csak a hires bőrápoló szerekhez: Diana-krém D Sana-szappan. hoz kell fordulni, akkor nem lesz többé piros orra, piros keze, piros arcbőre. Több, mint egy millió köszönö-levél igazolja a fenti körülményt, Diana-puder pedig arról nevezetes, hogy az arcon egyenletesen tapad, szabad szemmel teljesen láthatatlan; amennyiben pedig teljesen ártalmatlan szerekből van összeállítva, ki van zárva a láthatósága a kékes szinü arcbőrnek, mely szin olyan nők arcán látható, kik ártalmas öszze- tételü pudert használnak. Egy üvegtégely Diana-crém (nappali és éjjeli használatra) 1 kor. 50 fill Egy üvegtégely Diana-crém (csak éjjeli használatra) 1 kor. 50 fill. Egy nagy darab Diana-szappan 1 kor. 50 fill. Egy nagy doboz Diana-puder szarvasbőrrel együtt fehér, rózsa vagy sárga színben 1 kor. 50 fill. Kapható egész Európában a gyógytárakban, drogériákban és parfümériákban. Aki nem tudja saját helységében beszerezni, az rendelje meg a központból: ERÉNYI BÉLA gyógyszerész Budapest, Károly-körut 5. (A legkisebb megrendelés is fordulópostával utánvéttel eszközöltetik.)