Független Budapest, 1910 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-12 / 50. szám
FÜGGETLEN BUDAPEST Ehrlich — az iparpártoló. Nyilvános .jellegű de zártkörű estélyen látta vendégeid kerületének összes hatalmasait: Dr. Berger Rezső, a hires neves ügyvéd első házasságának 25 éves fordulója alkalmából. Zártkörűnek az estélyt azért mondjuk, mert azon csak a házigazda kiváló polgári erényeinek tisztelői jelentek meg ; nyilvános jelleggel pedig azért ruházták fel az estélyt, mert az volt a rendeltetése, hogy Ehrlich G. Gusztávnak, Horner Samunak, Grünfeld Miksának és Adler Simonnak : a kerület nagyhatalmú vezéreinek bölcs megnyilatkozásai publikussá legyenek szerte mindenütt, ahol az aktuális magyar politikai viszonyok a főváros kulturális, szocziális, kereskedelmi és ipari érdekei iránt érdeklődéssel viseltetnek. Mert tudnivaló, hogy a miniszterelnök sem tud vetekedni Ehrlich G. Gusztáv szavainak nagy súlyával és hord- erejéveí a VII. kerületben. Hát kétségtelen, hogy a házigazda elsőrendű vendéglátónak bizonyult. Boldogság és megelégedettség sugárzott az arczán mindaddig, mig a harmadik fogásnál vendégeinek felköszöntésére emelt poharat. De ekkor — oh végzet, ki az emberek sorsát intézed! — menykő csapott le a derült égből, a vendégsereg mosolygós ábrázatát hosszú orrok éktelenitették el hirtelen, és Berger Rezső, a házigazda, a hallevesek, a rákok, a poulardok feltalálója egyszeribe kegyvesztetté lett. Ehrlich G. Gusztáv ugyanis alapos vizsgálódás után kisütötte, hogy Moet és Ghaudon, avagy Mumm, Heidsiek, sőt talán Pommery helyett magyar pezsgőt töltöttek poharába. Horribile dictu ! „magyar pezsgő az én poharamban ! Ki vele! Ki vele!“ Berger Rezső dr. halálrasápadtan állott, szó már nem jött ajakára, talán legjobb szerette volna, ha egyszeribe az a jó föld nyelte volna magába. Ő ugyanis úgy hitte, hogy öt akarják kidobni saját házából. Rövidesen aztán kiderült, hogy Ehrlich G. Gusztáv nem a házigazdát óhajtotta közös erővel kidobatni, hanem a magyar pezsgőt, mert érzékeny, finyás gyomra kora gyermekkorától a franczia perzsgőhöz szokott. Elmondta még a szomszédjának, hogy gjmrmekkorában a kedves mamája egj^szer nagyon megverte, mert magyar pezsgőt mert inni. Ez a kinos inczidens aztalbon- tásra vezetett, a vendégsereg gyorsan szerteszéledt s Berger Rezső magyar pezsgőjével, bujával és bánatával magára maradt. Amit még a lakomán feltálaltak volna, az megmaradt birtokában, de Ehrlich G. Gusztáv kegyeiből egyszer és mindenkorra kipottyant. OLBRICH' utazási ©cikkek elsörendíiek Budapest, Teréz-körut 6. YeSeíess 80- 44, TeSe£©ra Jó tartós kefeáruk és seprők méltányos áron szerezhetők be SOLTÉSZ IGNÁC kefe és seprő gyártása Budapest, V. kér., Váci-körut 36. sz. Telefon I7i - 46. Fióküzlet : V., Lipót körút 17. szám. Minden keién a szabott ár látható Ä hétről. A főváros uj folyószámla-kölcsöne. A polgármester megállapodást létesített a budapesti nagy pénzintézetekkel, hogy ezek е8У negyven millió koronás folyószámla- kölcsönt bocsájtanak a főváros rendelkezésére, amelyből elsősorban a gázgyárak átvétele alkalmából fizetendő mintegy 23 és fél millió korona lesz fedezendő. A fennmaradó összeget a főváros a szükség mérvéhez képest fogja felvenni. A függő kölcsön a majdan felveendő fővárosi kölcsönből fog visszafizettetni. Egyelőre ez a visszafizetés május elsejére van megszabva, azonban a pénzintézetek a kölcsönt a főváros kívánságára e határidőn túl meghosszabbítják. A pénzpiacz helyzete és kilátásai olyanok, hogy a főváros előreláthatólag még május elseje előtt Analizálhatja majd kölcsönét. A budapesti pénzintézetek kuláns eljárása reményt enged arra, hogy a végleges kölcsönt is majd itthon lehet megkötni, hogy Budapest meg lesz kiméivé attól, hogy a külföldön legyen kénytelen kölcsönért kopogtatni. Vájjon nem íett volna-e helyesebb a függő kölcsönnel való operálás helyett már kellő időben kötvénykölcsönről gondoskodni, arra nézve a vélemények elágazók; annyit azonban mindenesetre el kell ismerni, hogy a pénzpiacznak az utóbbi hónapokban való alakulása — lóként a nagy állami emissziók folytán — nem volt éppen alkalmas uj kötvénykölcsön elhelyezésére. A gázművek átvételével kapcsolatban több helyről felmerült az a hir, hogy a főváros a pénzintézeteknél elfekvő mintegy 20 milliónyi betétjét felmondja — ugv látszik — nem történt meg, mert hiszen akkor a folyószámlakölcsönfelvétele ily összegben nem vált volna szükségessé. : Karácsonyi és újévi ajándékokat ] ékszerekben, órákban, ezüstáruk- I ban legjutányosabban szállít LSw Sándor ékszerész és órás Ő cs. és kir. fensége József főherceg :: :: :: kamarai szállítója :: :: :: Budapest, Vili., Jézsef«köriii ЭД, TELEFON 62-68. TELEFON 62-68 A főváros szénnel való ellátása komolyan veszélyeztetve van azáltal, hogy a nyugati pályaudvaron lévő széncsuzdák kihelyeztetnek. A magyar államvasutak igazgatósága ugyanis a mostani csuzdák által elfoglalt nagy területeket egyéb czélokra kénytelen felhasználni é-; ezért a csuzdákat kitelepíti a rákosi rendező-pályaudvarra. Az uj csuzdák azonban nem készülhetnek el hamarosan, amiért is a szénraktárak czéljaira az Angyalföldön jelöltek ki ideiglenes helyet. Am ettől a helytől szekér fuvarok áltál jái- ható ut nem vezet a fővárosba, úgy hogy a szén behozatala a legnagyobb nehézségekbe ütköznék. Ezt elhárítandó, a szénnagykereskedők a polgármesterhez küldöttséget menesztettek, kérvén, hogy egy a szénszállításra alkalmas ut építtessék és e kívánságukat egy nemorandumban meg is indokolják. Nem tudjuk mi lesz ennek a sorsa, de semmiesetre sem szabad szem elől téveszteni, hogy ez nem csupán a szénnagykereskedők ügye, hanem a főváros egész lakosságáé, mert eminens érdek, hogy a szénszállítás gyorsan és olcsón legyen lebonyolítható. Emlékezetes még, hogy néhány évvel ezelőtt mily kala- mitásokat okozott a szénszükség és a szén- drágaság és igazán óhajtandó volna, hogy az akkori sajnálatos állapotok ne ismétlődjenek meg. Mindenesetre kötelessége volna a fővárosnak lehetővé tenni, hogy a szénbehozatal az ideiglenes esuzdákból fennakadás nélkül történhessék. 1 PíSV által biztosan meg'fog győződni, s .bogy iegjobb a szabályozható I I nyakbosegú férfiing. Ajánlja Vértes és Sebestyén j t Budapest, Muzeum-körut 15. Az agráriusok minden alkalmat felhasználnak, hogy a fővárossal szemben érzett ellenszenvüknek kifejezést adjanak. A főváros tudvalevőleg erélyes akcziót indított a drágaság ellen és ez az állásfoglalása szálka a nagybirtokosok szemében, akiket első sorban terhel a felelősség a nagy húsárakért. Az Omge tegnapi közgyűlésén gróf Károlyi Mihály elnöki megnyitójában ismét nekimegy a fővárosnak, mely ennek a szerinte, jogosulatlan agitácziónak részesévé vált és ismétli azt az unos-untig hangoztatott agrárius vádat, hogy igaz hazafiság csak a földhöz kötött vidéki emberek szivében lakozik. A főváros majd csak elviseli valamikép az agrárius gróf urnák e vádját. Elvégre nem lehet feladata a főváros hatóságának, hogy Károlyi gróf ur hasznát nézze, hanem inkább felel meg kötelességének, amikor a lakosság megélhetését iparkodik megkönnyíteni a husdrágaság ellen folytatott harczávat. Ezt a küzdelmet a főváros abban nem hagyja többé, amig az óhajtott czélt el nem éri. Akár tetszik ez a tizezerholdasoknak, akár nem. Ä főváros költségvetése. A pénzügyi bizottság tárgyalása folyamán az eredeti előirányzatnál lényegesen kedvezőbbé vált, a mennyiben a felesleg mintegy százezer koronával lett nagyobb, mint az ügyosztály által előterjesztett költségvetésben volt. A bizottság jónak látta a tisztviselőknek fizetésrendezésére beállított 1 millió korona tételt 300.000 koronával felemelni, amivel szemben több bevételt tekintélyesen nagyobb összegben irányzott elő. Ekként 143.000 korona felesleg adódik, amely az eltörölt kerékpáradó és az esetleg eltöriendő fogyasztási adó összegével csökkeni fog. A főváros háztartása a valóságban sokkal kedvezőbben alakul, sem mint az előirányzatból kitűnik és ez vezette a pénzügyi bizottságot a nagyobb felesleg előirá- nyozásában, mert a legpesszimisztikusabb számítás szerint is a háztartás jövő évi mérlege minden emberi számítás szerint erősen aktiv lesz. Ebben a költségvetésben szerepel először a gázgyár és ez az üzem már az első esztendőben jövedelmezőnek Ígérkezik, mig a további esztendőkben az uj müvek elkészülte után és a gázfogyasztás lényeges megnövekedtével a fővárosnak évről-évre növekvő bevételeket fog szolgáltatni. Az 1911. évi költségvetés egyúttal a legnagyobb összegű beruházásokat is előiránvozza. ARANYOSSI ANDRÁS vadkereskedö i.vSfSi.sr IV. kér., Vámház-körut 2. szám, Központi Vásárcsarnok 57-58, sz. Mindennemű vad és vadszárnyas, AlaníítStOtt 184 fi nemkülönben vágott baromfi kapható. M Q Ш lü:ЗU, Aczél Gambrinus ййягша Аргмвгоим» XTTY ip гъ , \ .. Г ZZ, étlap szerinti deli ___ 2*7• aboimement 18 firt. EK iíö magyar borotva-köszfSríiSde! átiáe nnd'ieu''b'íí-3/4^*.lUoL|.Viiö/0^inßen? 1)0.'j(Áva ■’ K., Svéd 4 K., Angol 5 K., használatra kész, jót- ’ -i ■ szakallvagogepek, ollók, zsebkések, konyha- és mészáros kések és kertészeti czikkek nagyraktára. Árjegyzék ingyen. Ureszmann Károly, Budapest, VIS., Erzsébet-körut 24. sz.