Független Budapest, 1910 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-09 / 32. szám
FÜGGETLEN BUDAPEST 8 örvendetes oizonysága annak, hogy a protek- czió és összeköttetés ma már nem menti meg a milliomos hamisítókat sem jól megérdemelt sorsuktól. Eddig csak a kis milli- márik és kofák Ítéltettek el hamisításért, most az élelmiszerhamisitók üldözése terén talán eljutottunk ahhoz az igazsághoz, hogy nemcsak a kis tolvajokat akasztják fel, hanem a nagy tolvajokat sem hagyják futni. A hétről. Tömeges építkezés. Budapesten jelenleg oly élénk az építkezési tevékenység, a minő a kilenczvenes évek közepe óta nem volt. A fővárosnál egyre-másra kérnek építési engedélyeket és a telekmozgalmakból is látható, hogy az építkezési kedv még korántsem érte el tetőfokát. A most megjelent kimutatás szerint az év eleje óta háromszázhárom bérház építésére adott engedélyt a főváros, az engedélyekből örvendetes módon megállapítható, hogy a főváros intenzív fejlődése nagy mértékben halad. Mig ugyanis azelőtt az uj házak túlnyomó része emeletes és földszintes volt, most földszinteset egyet sem építenek, ellenben több mint két harmada az épülő házaknak legalább háromemeletes. Az uj házak közt van 28 ötemeletes is, holott még néhány évvel ezelőtt Budapesten ily magas ház nem is volt. Négyemeletes ház 96, háromemeletes 90 épül, Mint látható, a telektulajdonosok most már alaposan kihasználják telkeiket. A 300 uj ház legalább ötezer uj lakást jelent. Szakértők becslése szerint 1911 novemberében 5000-rel több lakás lesz Budapesten, mint 1910 január hó 1-én. Úgy, hogy e határidőben a lakásszükségnek előreláthatólag vége lesz. Kevés a színház. Augusztus hóban megnyílnak a fővárosi színházak kapui és a világot jelentő deszkákon megindul az uj élet. Több színházi terv lóg a levegőben és a tervek közt az ember figyelmessé lesz arra, hogy Budapesten tulajdonképen kevés a színház. Zenés színháza a fővárosnak — a mely a könnyű múzsának hódolna — most már csak egy van. A Népszínház megszűnt és s népszínmű egészen pusztulóban van. Csaknem 900.000 lakóságu városnak mindössze csak öt színház áll rendelkezésére, összesen legfeljebb négyezer ember befogadó-képességgel, Hogy ily viszonyok mellett a színházak nívója egészséges verseny híján folyton sülyed: az csak természetes. A kevés színház gyenge előadások mellett is jó üzlet. Másik következménye a színházak elégtelenségének az, hogy az orfeumok és mulatók szaporodnak és virágzanak. Szintén nem az Ízlés előnyére. A fővárosnak komolyan gondoskodnia kellene — a Népszínház feltámasztásáról. Lehetetlen, hogy ebben a színházban arravaló vállalkozó ne tudjon boldogulni ugyanakkor, a mikor szűk, kényelmetlen nézőtereken zsúfolva ülnek egymás mellett az emberek — gyenge előadásoknál, rossz daraboknál. A Népszínház fényes múltja összeesik fővárosunk fejlődésének első éveivel. Hanyatlása elsősorban a tehetetlen vezetésnek, valamint annak tulajdonítható, hogy hirtelen uj versenytársak támadtak körülötte. Pár évvel ezelőtt Budapestnek sok volt még a hat színház, máma okvetlenül kevés az öt. Mindenféle kültelki színházak tervével foglalkoznak vállalkozók, a mikor itt van a város közepén a szép megszokott színházi palota. A Nem- zeti-szinház amugyis előbb-utóbb felépül. Gondoskodjék a főváros arról, hogy Népszínháza számára fentartsa a jövőt. Nívós színház Budapesten mindig fog boldogulni * ............... —i ^ Pf fV UkpHpI biztosan meg fog gyözödui, feljj iuw>bl hogy legjobb a szabályozható nyakbőségü férfiing. Ajánlja Vértes és Sebestyén Budapest, Muzeum-körut 15. Drágaság és vámpolitika. A drágaságról hihetetlenül sokat tanácskoztak, írtak és beszéltek már nálunk. Szinte ez a legper- manensebb ankéttéma hazánkban. A múlt kormány is hivott össze egy ilyen ankétet, amelyen fontos képpel, megjelentek a nagy gyárosok, a nagy birtokosok és mindazok, akiknek zsebérdeke, hogy a drágaság mentül nagyob legyen. Most ismét összefognak ülni a tudós férfiak és milliomos gyáriparosok, hogy meghallgassanak néhány véleményt a vámpolitika és a drágaság közötti összefügésről. Pedig az összefügés kiderítésére nem kell nagy tudomány. Mihelyest az egyes államok magas gabona- és állatvámokat léptettek életbe, ennek szükségszerű folyománya volt az élelmiszerárak megdrágulása. Mit akarnak hát a gyáriparos urak kisütni? Az igazat úgy sem fogjuk hallani az 6 tanácskozásukon. Mert az igazság az, hogy a drágaság legfőbb oka a magas vámok mellett a kartell politika, amelynek vezérei ott ülnek a gyáriparosok szövetségébenl A szénuzsorás, a ezukorfosz- togató, a lisztdrágitó, a vegyész, a gépgyáros, a vasuzsorás valamenyien segítik a drágaságot elviselhetetlennek tenni. Miért oly kiváncsiak hát a drágaság okaira, amikor csak a saját orrukat kell megfogni, hogy kezük közztt legyen a bűnös. Ankétekkel segíteni nem lehet. Kezdjék meg a jó urak a maguk mértékletességével a drágaság nyomorának enyhítését ! Általános Berendezési Részvény-Társaság Biliárd-, fabútor- és hűtőkészülékek gyára Budapest, VEI., Gizella-ut 26. sz. Telefon: 65-75. Sürgönyczim: Berendezők Budapest, Levélbeli vagy szóbeli megkeresésre költségvetéssel, rajzokkal és tervekkel készségesen díjtalanul szolgálunk. HALASZ HUBERT vállalkozó Gyár és iroda: Budapest, VSÍ., Ängol-u. 23. Telefon 55—55. Beton-épitó, hidépitő, csatornaépítő. A m. kir. államvasutak, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye, valamint Budapest székesfőváros szerződéses vállalkozója, Elvállal mindennemű hid-, csatorna- és burkolati-» valamint minden e szakmába vágó munkát. Költségvetésekkel szívesen szolgál. BARDI R AUTOMOBILOK □ MOZSAR-U. Wagner Manó tan- és nevelőintézete nyilvánossági joggal RÁKOSPALOTÁN ::: (vasúti-, posta-, távírda és telefon-állomás) Az intézet 8 osztályú főgimnázium és 4 osztályú polgári fiúiskolából áll. BSF* Az osztály és érettségi bizonyítványok államérvényesek. Alapos oktatás cs jó ellátás. Növendékek lehetnek bennlakók és bejárók. Értesítővel készséggel szolgál ^ az igazgatóság. Telefon 89—47. Telefon 39—47. POLLAK MIKSA CEMENT-, CSERÉP- ÉS GIPSZGYÁRI FŐRAKTÁRA Budapest, V., Kálmán-utcza 12. KLEIN JENŐ fuvarozási vállalata Iroda és telep : Budapest, VII., Cserey-utcza 5. Telefon 68—75. Telefon 63-75. Elvállal mindennemű városi és vidéki napi és havi fuvarokat. Rendkívül elegáns fogatok esküvői alkalmakhoz. Kirándulásokhoz társas- :: kocsik. :: Egy háztartásban se hiányozzék a VÁROSLIGETI GYÓGYFORRÁS SZÉNSAVVAL ТКЫТЕТТ ARTEII aSVáüYVIZE Étvágyat javit. Gyomorrontást megakadályoz Megrendelési czim: ARTÉSIA R. T. Budapest. Telefon 50—72. Ideális borotválkozás! ,,LUNA“ biztonsági borotvakészü- lók háromszorosan ezüstözye, 12 gyémántaczél pengével, Ízléses = bőrtokban, ára 24 korona. = 3 korona havi részletre. Megvágás vagy karczolás kizárva ! Pénz- és időmegtakarítás! Megóv ragályos betegségek fertőzésétől. Utazásnál kényelmes és megbecsülhetetlen. Kezelés egyszerű. A készülék örökké tart. Kések lehúzása, köszörülése nem szükséges. Kizárólagos vezérképviselet és egyedárusóg : ERDŐS VILMOS Budapest, Erzsébet-körut 12. KQVALD fest,tisztit! Gvűj tőtelepek a székesfőváros minden részében Gyár és fölfelét: Budapest, VTI., Szövetség-utcza 37. Képviseletek a vidék nagyobb városaiban. Telefon 58—45.