Független Budapest, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-23 / 12. szám
IV. évfolyam. 1909. márczius 23. 12. szám Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap, Budapesti függetlenségi és 48-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Főszerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA, Egész évre Fél évre 10 korona. 5 „ В Szerkesztőség és kiadóhivatal: udapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a lap- tulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 119—85. Kajlinger. Napokon át a szenzáczió középpontjában állott egy férfiú, a kit a főváros vezetői és tisztviselői kara a székesfőváros egyik legkiválóbb funkczionáriusá- nak ismert, és a kit szőkébb pályatársai az egész műszaki világ a maga szakmájának egyik büszkeségeként emlegetett. Kajlinger Mihálynak, a fővárosi vízművek igazgatójának nevét a fáma ajkára vette, minekutána rendőri túlbuzgóság, nyomozói elfogultság minden áron bűnössé akarta avatni a megvesztegetésben, Nagy lelki erő kell hozzá, hogy ártatlanságának tudatában egy alaptalanul meghurczolt férfiú nyugalommal, panasz nélkül végig szenvedje a gyanúsítás szörnyű kálváriáját és bevárja, a mig az igazság felkelő napja eloszlatja a titkos homályt, melylyel az ügyet mesterségesen körülövezte rendőri nyomozás és riporteri fantázia. Kajlinger Mi- hályban ez a lelki erő meg volt. Az önérzet higgadtságával, az ártatlanság érzetében, panasz nélkül, hangos védekezés nélkül kivárta, a mig a valóság napfényre derül. Ez most bekövetkezett. A királyi ügyészség kiállította úgy Kajlinger Mihályról, valamint a szintén meggyanúsított Vosits Károly tanácsnokról és Buzáth János tanácsjegyzőről a minden kétséget kizáró ártatlansági bizonylatot. E tisztes férfiakról a szenzáczió- hajhászás és a mindenáron való bünös- íogdosás nyilai lepattantak, és a rehabilitált férfiak becsülete ismét hó tisztán áll embertársaik szeme előtt. De ki fogja kárpótolni e férfiakat az elszenvedett méltatlanságért és bánatért? Nem rettenetes-e, hogy alaptalan mende-mondák, jött-ment kétes alakok denuncziálása hónapokon át a gyanú fertőjében tarthat fogva intakt, érdemes, előkelő tisztviselőket ? Es vájjon az igazságszolgáltatás csigalassúsága mely mellett az erkölcsi bizonyítvány elnyerésére oly sokáig kell várakozni, megengedhető-e? Minden elfogulatlan ember, a ki pártatlanul nézte ezt az odiózus ügyet felmerülésének első pillanatától, egy perczig sem látott okot fennforogni arra, hogy a meggyanúsított tisztviselők korrektségében kételkedjék. Az illetékes hatóságok döntésének elébe vágni nem szabad. Be kell várni a vizsgálat eredményét és mindaddig, mig a bűnössége évtizedeket becsületes munkában eltöltött férfiaknak beigazolva nincs, őket ártatlanoknak kell tartani. Ezt az álláspontot foglaltuk el mi akkor, a mikor a botrány - hajhászás és a panamakeresés hullámai közepette a közvélemény ingadozni kezdett. És még sem azért örülünk a mostani fejleménynek, mert az minekünk ad igazat, hanem azért, mert a főváros igen értékes és kiváló funkezionáriusai, intakt becsülettel folytathatják ezután is üdvös munkásságukat a főváros érdekében. Kajlinger Mihálynak a magyar műszaki kar megadta a legfényesebb elégtételt az elszenvedett rágalmakért: a »Mérnök- és épitészegylet« felemelte az elnöki állás diszes polczára és pályatársai szeretetének ez a megnyilvánulása bizonyára elfeledteti az önérzetes férfiúval a meghurczoltatást. Nagyon kívánatos volna, ha a másik két rehabilitált férfiiuval szemben is a kartársi szeretet és ragaszkodás hasonló manifesztumban nyilatkoznék meg. A becsületes, kötelességtudó férfiak ily értelmű szolidaritása szép és nemes dolog és minden jövő esetben erőt fog kölcsönözni az áldozatnak sorsa elviseléséhez. Mert a nagy Galeottó étvágya kielégíthetetlen és a botrány haj hász ásnak vége soha sincsen. Még le sem zárultak volt az akták a szóban forgó esetben, és máris uj botrányt akart támasztani a főváros intézménye reputáczi ójának sárbátiprá- sával a suttogó rágalom. Még élénk emlékezetében áll mindenkinek a fertőtlenítő intézet ellen emelt szörnyű vád, a mely a közelebbi vizsgálat folyamán szintén semmivé törpiilt. Azok, a kik a főváros legfontosabb intézményeinek a működését ily szennyes kézzel és rosszakarattal be akarják mocskolni, valóban ellenségei nemcsak a megtámadott férfiaknak, hanem az igazságnak is! Ezzel legyen tisztában a főváros közvéleménye. Drágaság, kormány és ellenzék. Még el sem dördült az első lövés az Al- Duna és a Száva tájékán, sőt még az sem bizonyos, hogy kiüt-e a háború, mert a kis szerb Napóleonok talán végre észhez fognak térni, és mégis: megkezdődött a drágaságnak háborúkkal kapcsolatos folyamata. Nem mintha ezideig olcsó lett volna az élet itt Budapesten. Dehogy. Mindennek az ára már eddig is szédületes magasságig volt felcsigázva. Most azonban ezeket a horribilis árakat is készülnek felfelé srófolni, sói a pékek már elől is járnak a rossz példával. Már pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy az egyik czikk drágítását hamarosan szokta követni a többiek drágulása, és ha ma csak a pékek adják drágábban a kenyeret és az egyre kisebb és rosszabb zsemlyét, holnap már a tej, holnapután a hús, következő nap a szén és a tüzelőfa, aztán meg a zöldség, burgonya, tojás következik sorra, úgy hogy alig veszi észre magát az ember, és az élet az egész vonalon ismét az eddiginek vagy negyedével, ötödével megdrágult. Persze minden újabb drágulásra találnak mentséget az árak buzgó felsrófolói. A pékek azzal védekeznek, hogy a malom drágábban adja a lisztet. A malomigazgató ezzel szemben rámutat arra, hogy neki drágábban kell adnia a lisztet, mert hiszen neki is többet kell fizetnie a búzáért. Gabona nélkül pedig nincs liszt. A buzakereskedő persze hogy azért adja drágábban a búzát, mert a nagy- birtokos urak szintén többet kérnek. Ha pedig ezeket kérded, hamar kész a válasz: a földmunkások mozgalma nagyobb munkabért sóz a nyakukba, az adóteher elviselhetetlen, szóval kiderül a végén, hogy a jó urak nem adhatják olcsóbban, mert nekik is többe kerül. A drágulás folyamata pedig rohamos. A drágítás lánczolatának minden egyes szeme nem a maga által fizetett többlet arányában drágítja az árut, hanem siet egy kis külön hasznot is kivasalni önönmagának. A mikor az arató bére 20 fillérrel nagyobb lesz, a gazda már minden egyes mázsán be akarja hozni a 20 fillért, a buzakereskedő pedig már 2—3 koronával adja drágábban az egy koronával drágábban vett árut a gőzmalmoknak. A búza 2 koronás drágulását a malom kihasználja a lisztnek 5 koronával való drágítására, a drágább liszt okából a szegény, kiaszott sajnálatraméltó pékmesterek már 10 koronát vágnak zsebre; szóval a gazdasági termelés és értékesítés hosszu folyamatán keresztül mindenki duplán adja tovább az utána jövőnek a kapott rúgást és a 20 filléres kezdő drágulásból liz korona lesz, a mig a termelvény, vagy iparczikk a fogyasztó
