Független Budapest, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-16 / 7. szám
IT. évfolyam._____________________________________________1909. február IG._____________________________________7. 8zám. Bu dapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap, Budapesti függetlenségi és 48-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... _ ... . ... — Ю korona. Fé l évre ... ... .......................... — 5 Fő szerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 119—35. Erkölcstelenség és kultúra. — A mulató Budapest. — Ne jöjjenek a társadalomtudósok azzal a bölcsességgel, hogy a kultúra magasabb fokán nagyobb az erkölcstelenség. Kóma az erkölcstelenség posványába fulladt bele és gyenge vigasz, hogy kultúrája akkor volt a legnagyobb, a mikor ez a leghatalmasabb világbirodalom elpusztult. Az erkölcsprédikálás unalmas és háládatlan mesterség, de azért ki fojt-' hatja el magában a megbotránkozás érzését, a mikor körülnéz ebben a szép, fiatal fővárosban és látnia kell, hogy itt mindaz gyarapodik és tenyészik, a mi az erkölcstelenséggel összefügg. Virágzanak itt az erkölcstelenség összes specziális iparágai, kezdve a leánykereskedésen, folytatva az éjjeli lebujokon és végezve a zugsajtón. A pornográfia hihetetlenül garázdálkodik és a hatóságok szemeláttára vagy talán vaksága mellett állandó kereset- forrásá vált az erkölcstelen képes ábrázolatok terjesztése, a mely akárhány nagy kávéházban villamos világítás mellett vigan folyik. Nincs nap. hogy a rendőri sajtóiroda ne adna hirt letartóztatott leánykereskedőkről, garni-szállodák erkölcstelen üzelmeiről, Kávéházaknak nevezett lebujokban véghezvitt fosztogatásokról és más egyébb bűnökről, melyek a nagy város mocsaras légkörében tenyésznek És ha most jönnek a tudósok, mondván, hogy ez az erkölcstelen világ kísérője a főváros fejlettebb kultúrájának, meglepetve kell kérdeznünk : hol van ez a fejlettebb kultúra ? A fővárosnak oly kevés a szinháza, mint egy hasonló lakosságú nagyvárosnak sem. A Népszínház^ megszűnt. Támadt-e helyébe más ? Énekes szinháza egyetlen egy van a fővárosnak. A Nemzeti Szinház pedig, a nemzeti kultúrának egykor féltett temploma, állandóan kong az ürességtől. A színházak is abban a mértékben virágzanak, a melyben falaik közt helyet adnak a sikamlós, trágár daraboknak. És leginkább boldogulnak a különböző éjjeli mulatóhelyek, a melyek orfeum, variété és egyébb elnevezés alatt mindent inkább szolgálnak, mint a kultúrát. Három nagy uj mulató nyitotta meg a fővárosban kapuit ebben az évadban. Valameny- nyibe dűlnek az emberek és a kultúra nagyobb dicsőségére éjfélen túl intéz- ményszerüen nyitva tartják a helyiségeiket a duhajkodás az erkölcstelenség számára. A variété, a tánczmüvészet köntösébe öltözködik újabban az üzleti szerelem annakelőtte rendőrileg ellenőrzött nagy része és a fővárosi kultúrának fokmérője egyedül a kiürített pezs- gős palaczkok nagy száma, no, meg a lefoglalt szeparé. Lehetetlen, hogy egészséges legyen az a fejlődés a kultúra szempontjából, a melynél a színházak egyre fogynak, az üzleti szerelmen alapuló mulatók pedig egyre szaporodnak. És itt nem szolgál mentségül az sem, a mit a felburjánzó kávéházi életnek magyarázatául el kell fogadnunk, az tudniillik, hogy a nyomorúságos rósz lakások a kávéházak fényes, csillogó és kényelmes helyiségeibe kergetik az embereket. Az éjjeli mulató sok pénzt emészt fel. Hol következménye, hol előzménye a legkülönbözőbb bűnöknek és bűntetteknek. A pezsgőző, mulatozó emberek közül hányán jutnak a sikkasztáson keresztül a festett hölgyek társaságába és hányán lesznek sikkasz- tókká az átdorbézolt éjjelek fosztogatásai után ! Valóban, nem fogadhatjuk el ezt a terjedő erkölcstelenséget a nagyobb kultúra bizonyságául. A szerén}7, kedélyes, bensőséges szórakozás és időtöltés a családi körben ismerősök, jóbarátok között egyre ritkább lesz és a drága mulatozás tanyái egyre nagyobb vonzóerőt gyakorolnak a főváros lakosságára. És ez az erkölcstelenség nem ismer pihenést, nem ismer szünetet. A mikor beköszönt a nyár, künn a zöldben uj mulatók ütik fel a sátorfájukat, a melyek csak abban különböznek a téliektől, hogy kétszer olyan diágák. Egyébként nyári köntösben újabb kiadását nyújtják a téli mulatóknak, az éjjeli világnak ugyanazon notórius alakjaival, legfeljebb a pesti szalmaözvegyek típusával bővítve. És mindez a főkapitány nagy tisztogató munkája után. A melylyel megindította a hadjáratot az erkölcstelenség- ellen. A hires magyar szalmalángnak tipikus magyar példája volt ez a hirtelen szigor Kezdetben a nagy erkölcsi felbuzdulás első napjaiban, a purifikálás oly dühvei és szenvedélyességgel folyt az utczákon, hogy akárhány gyanútlanul haladó tisztes nő az áldozatául esett. És most ? Ám tessék végigtekinteni a főváros utezáin. A szerelmet kínáló szerencsétlenek tolakodása soha oly kirivó, soha oly szemérmetlen nem volt. Mintha a rendőrség belefáradt volna az első nagy rohamba, most tétlenül nézi az erkölcstelenség hömpölygő hullámait. Ez az erkölcstelenség nem kultúra, hanem betegség. Nem elnézést és filozofáló elemzést igényel, hanem kíméletlen erős öklöt. Ha egyébként nem, tessék magános üzleti érdekek kímélet nélküli feláldozásával becsukni azoknak a »kultur- czentrum«-oknak kapuit, amelyekben az erkölcstelenség üli orgiáit. Azután majd elmélkedünk a kultúráról. A lakásínség. A képviselőház most tárgyalta le a házadóról szóló javaslatot. A tárgyalás során több szónok foglalkozott a budapesti lakás viszonyokkal, a melyek egyre nyomasztóbbakká lesznek. A mostani bérnegyed oly nagy házhéremeléseket hozott, a melyek a lakosság széles rétegeinek tanúsága szerint minden eddigi stájgerolást felülmúlnak. Kávéházban, villamoson, utczán, szóval mindenütt, a hol ismerősök találkoznak, az első kérdés: »menynyivel stájgerolták a lakbérét?« A lehetetlenül magas lakbérek kezdenek általános budapesti nyavalyává kialakulni, a melyek a polgárság exisztencziáját hova tovább tűrhetetlenné teszik és kizárják, hogy szerényebb jövedelmű családapa hozzátartozóinak méltó otthont biztosíthasson. A házadó tárgyalása során ellenzéki részről támadták az adóreformot abból a szempontból, hogy a magas házadó oka részben a nagy lakásdrágaságnak. Mi a magunk részéről ezt a nézetet nem oszthatjuk. Wekerle javaslata a házadó kulcsát lényegesen leszállítja, a mit az ellenzéki bírálók bölcsen elhallgattak. De azért korántsem szabad hinni, hogy ez az adómérséklés akár csak egy esetben is arra fogja indítani a háziurakat, hogy leszállítsák a felsrófolt lakbéreket vagy akárhogy a további stájgerolásokat beszüntessék. Hiszen maga az ellenzéki vezérszónok: Vázsonyi Vilmos, a ki kétségtelenül alaposan ismeri a fővárosi élet e nyavalyáját, legutóbb a lakáskérdésről írott czikkében bizonyítja, hogy az adómentesség egyáltalán nem eredményezi a lakások olcsóságát, mert éppen a hosszu adómentességet élvező uj bérházakban a legdrágábbak a lakások. A házbér magasságának a magas adóra való visszavezetése tehát csak úgy nem födi az igazságot, valamint, hogy nem szolgálhat magyarázatul a Wekerle tétele sem, mely szerint a budapesti háziurak legnagyobb része tulajdonképen csak kezelője a saját házának, a melynek jövedelmét az építési hitel kamatai fejében beszolgáltatja a bankintézeteknek. Kétségtelen, hogy a bérházak nagy része hitelpénzből épült fel. Ám ez még sem indokolja a folytonos házbérsrófolást. Hiszen az amortizácziós
