Független Budapest, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-16 / 33. szám
V. évfolyam. 1909. augusztus 16. 33. szám. Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit □ A Budapesti függetle valamint az összes fővárosi fü H X ЛГА T A X_* О felölelő város-politikai és társadalmi lap, iségi és 48~as párt, U >getlenségi pártszervezetek SS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... ... ... .. ... — 10 korona. Fél évre ... ... ... ... — — — 5 Főszerkesztő: Dr. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 119—35. Az építési programm megcsonkítása. — A belügyminiszter döntése. — Hosszú hal Iga lás illán Andrássy Gyula gróf belügyminiszter végre döntött a székes- főváros közgyűlése által elhatározott építési programm ügyében. A miniszteri döntés az építkezési akczió egy részét jóváhagyja, a bérlakások építésére vonatkozó részt azonban elutas Hja. Ezzel az egész épitési programm, a mely szerves egész volt és a melynek a bérlakások építésére vonatkozó része a lakásínség megszüntetésének igen hátásos eszköze lelt volna, oly megcsonkítást szenvedett, a mely mellett az egész építési akczió hatása illuzóriussá válik. Hogy mi vitte rá a belügyminisztert erre a szűkkeblű és kicsinyes döntésre. azaz ő titka. Tény az, hogy a miniszteri leirat indokolása ezt a határozatot nemcsak hogy elfogadhatóvá, de még csak magyaráz- hatóvá sem teszi. A bérlakások építésének elutasításán kivid van a miniszteri döntésnek még számos oly rendelkezése a mely mutatja hogy a belüy у miniszter az egész építési aik- cziót tőle telhetőleg nem támogatni, hanem hátráltatni és megnehezíteni törekszik, a minthogy Andrássy Gyula gróf egész eddigi működése a fővárossal szemben érzett bizalmatlanságának tanúbizonysága és a főváros autonómiájának folytonos lábballiprása. Lássuk egvenkint a miniszteri leirat rendelkezéseit. Népotthonok, népszállók és kislakások. A belügyminiszter az erre vonatkozó programmot akkép módosítja, hogy a felvett két népotthon helyett csak a kisebbiket engedélyezi. a másik előirányzott nagyobb népotthon helyett pedig további két népszálló építését óhajtja. Ezt azzal indokolja a miniszter, hogy a népotthon nemcsak a lakásínség enyhítésére, hanem bizonyos kulturális czélra is szolgál, holott szerinte a fővárosnak a legsürgősebb lakásszükségleti bajok és hiányok orvoslására kelt szorítkoznia. Jóváhagyja a miniszter a kislakások építésére vonatkozó határozatot. A miniszter döntésének ez a része kielégítő, mert mi is abban a véleményben vagyunk, hogy az éjiitési programra által elsősorban a lakásnyomor enyhítendő és ezért nem is helyeseltük a nagyarányú iskolaépítésnek az épitési akczió keretébe való bevonását. Népszállóra pedig e szempontból inkább van szükség, mint népotthonokra. Ezzel azonban ki is merül a belügyminiszter döntésének helyessége. Mert azok a kikötések, a melyeket a leirat a fővárostól megkíván az engedélyezett építkezésekre nézve, mindenre alkalmasak, csak arra nem, hogy siettessék az építkezések végrehajtását. Először is azt kívánja a miniszter, hogy minden egyes építkezésre nézve a közgyűlés külön-külön határozatot hozzon és ez a határozat minden egyes esetben a részletes tervek és költségvetések kapcsán neki bemutattassa- nak. A kislakásokra nézve pedig minden egyes esetben jövedelmezőségi kimutatás csatolandó. Ezzel a kikötéssel tehát a főváros keze az építkezés tekintetében teljesen megköttetik. A tanács minden egyes épület munkálatainak megkezdése előtt külön-külön provokálja a közgyűlés határozatát és minden határozat ellen külön-külön lehessen felebbezni, a miniszter pedig minden egyes építkezésre nézve külön-külön döntsön: azzal az ismeretes gyorsasággal, amely Ível a főváros fontos határozatait felül szokta bírálni. Hát ez abszurdum, mert semmi értelme sincs annak, hogy a belügyminisztérium referensei, a kik mellékesennem építkezési szakemberek, az építkezési tervek felülbírálásával bízassanak meg. Ily módon az egész épilési akczió, a mely jól átgondolt nagyszabású szerves egész volt, apró-cseprő építkezésekre szakadozik szét,a melyek a bürokratikus kezelés retortáin keresztülszürődve, nem szolgálhatják majd a kívánt célt: a lakásszükség enyhítését. Hiszen az épiiési programúinak gvors keresztülvitele az előfeltétele annak, hogy a lehetetlen lakbérdrágaság egy csapással megenyhüljön, mert az uj lakások nagyobb tömegeinek a 1 élesítése lett volna csak képes arra, hogy a lakás- kínálatot hirtelen növelje. A »két óránkint eg}7 evőkanállal« reczeptje e nyavalya ellen nem használhat és éppen ennek a belátása vitte rá a polgármestert és a közgyűlést, hogy a bajokon egy hatalmas nekilendüléssel segítsenek. A miniszter pedig ezzel szemben egyenesen kiköti, »hogy az engedélyezett építkezések nem egy évi rövid határidőn belül, erőltetett gyorsasággal, hanem megfelelő időközökre felosztva valósitandók meg.« Az idő- és sorrendre nézve pedig szintén külön közgyűlési határozat hozandó. Gyorsaság helyeit tehát a csak lassan-lassan elvét Írja elő Andrássy gróf és ezt a kívánságát valóban zseniálisan indokolja meg. Ugyanis attól tart a miniszter, hogy a rohamos építkezések folytán a munka- és anyagárak egészségtelenül felszöknek, ő pedig az ebben és »más hasonló gazdasági következményekben rejlő veszélyeket« lehetőleg csökkenteni akarja. íme tehát a miniszter nr a tömeges építkezéseknek ellensége, mert ezek a munka- és anyagárakat felszöktetnék. Ót az építkezési programm felülbírálásával nem a fővárosi polgárság lakás- nyomorának enyhítése vezérli, hanem az a törekvés, hogy az építkezés olcsósága meg- óvassék. Az ő elve nem a nagy forgalom olcsó ár, hanem ellenkezőleg: a kis forgalom, olcsó ár. Hogy a nem-építkezéssel a lakásnyomo- ruságot enyhíteni nem lehet, azzal Andrássy Gyula gróf ur édes-keveset törődik. Eurcsa szocziális érzék a gróf úrtól, a ki féltékenyen őrködik az olcsó téglaárak felett — melyek mellesleg a miniszter ur óhaja ellenére is magasra vannak felhajtva — és inkább nem épit, tehát végeredményében a házbéruzsorások malmára hajija a vizel, csakhogy elvben, a papíron olcsó maradjon az építkezés. Hogy a nem-épitkezésból senkinek sincs haszna, csakis a házbéruzsorásoknak, meg a minisz- teríleg szabadalmazott magánépítőknek, a kik az olcsó építkezés előnyeit az uzsoralak bérek áldásával párosítják: az nyilvánvaló! A bérlakások építésének elutasítása. Minekutána a miniszter a főváros kezét- lábát gúzsba kötötte az engedélyezett építkezések terén, hirtelen összeszedi egész energiáját és egy tollvonással keresztülhúzza a fővárosi bérházak építésére vonatkozó terveit. Egyszerűen nem engedélyezi ezeknek a bérlakásoknak az építését, egy csomó frázissal indokolván meg ezt a megtagadást. Az erre vonatkozó indokolás már régi ismerősünk a házbéruzsorások és védőszentjeik lexikonjából. Ez az indokolás megint csak abban lyukad ki, hogy e hatósági építkezés a magánépit- kezésnek egészségtelen versenyt támasztana. Pedig itt egy circulus vitiosussal állunk szemben, mert éppen azért szükséges a bérlakások hatósági megépítése, mert nincs magánépit- kezés; ha volna, nem kellene a városnak építkeznie, ha pedig nincs, nem is árthat naki a hatósági építkezés. Arra pedig már igazán nem lehet várni, hogy a belügyminister ur kedvencze: a magánépitkezés egyszerre meggondolja magát és máról-holnapra meg- I jelenjen a színen. Nem a száz vagy kétszáz esetleg, nétaláníán, remélhetőleg, lehetséges niagánépitkezésre kell hízni a lakásnyomor enyhítését, mert ez a nagy reverenczia a nem létező magánépitkezéssel szemben ismét csak a házbéruzsorások malmára hajtja a vizet. Az indokolásnak erre vonatkozó további passzusai megdöbbentő bizonyságát szolgáltatják a miniszter urnák e kérdés szocziális I vonatkozásaiban való járatlanságának. Andrássy gróf ur nem átallja^kijelenteni, hogy a bérlakások építése »már jórészt kívül áll a lakásszükség azon keretén, melyekben a hatósági építkezéseknek mint szociális orvoslásnak, helye van«. Nem kevesebbet állít tehát a belügyminiszter, mint azt, hogy a főváros kispolgárságának és középosztályának lakásszükségét hatósági eszközökkel enyhíteni nem kell. Holott pedig tudvalevő, hogy nemcsak a munkásság sínyli a lakásnyomort, hanem a főváros egész polgársága van kitéve a legféktelenebb házhéruzsorának, mert nemcsak a munkáslakásokban van hiány, hanem általában a kisebb és'közepesnagyságu lakásokban. Jó lesz tehát megjegyezni, hogy Andrássy Gyula gróf ur a polgári elemet, a középosztályt a szocziális gondoskodás köréből teljeséggel ki akarja zárni. Mindenesetre furcsa felfogás egy lateiner-gróftól, a mely díszére válnék a legdemagógabb szocziál- demokrata-apostolnak. Ily felfogás mellett aztán nem csodáljuk, ha a belügyminiszter a főváros bérházépitését tisztára a befektetés szempontjából bírálja és kétségesnek találja, hogy ezek a bérlakások megfelelő kamatozással biztositanák-e a befektetett tökének. Mi a teendő? A miniszter e döntésével szemben a fővárosnak erélyesen a sarkára kell állania és ki kell kényszerítenie a miniszter úrral szemben az épitési programm csorbítatlan keresztülvitelét. A fővárosi országgyűlési képviselőknek sürgős interpellácziók utján a
