Független Budapest, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-06-08 / 23. szám

o

rendszerrel, hogy a gyepmester bemondása alapján csináljanak számításokat és intézményeket, mint tették, a tanács hivatalos jelentése szerint a termő- kémiai intézet létesítésekor. Nem szabad megengedni, hogy a hivatalvezetők az ötleteikhez szabják a rentabilitási kimutatást. Ha valamelyik hivatalvezetőnek támad egy ötlete, olyan jövedelmezőségi kimutatást szerkeszt hozzá, a milyent akar. A számítás realitását nem keresi, azzal nem is törődik. A födolog, hogy szép képet vigyen a köz- gvülés elé. hogy a közgyűlésen keresztül lehessen vinni a dolgot s azután, ha már bele mentek, mindegyik tanácsos úgy gazdálkodik minden felügyelet és ellenőrzés nélkül, a hogyan akar. A városi gazdálkodást a legtöbb téren a legnagyobb homály borítja. Csaknem minden városi vállalkozásra ráillik az a fölhívás, a melyet az egyik tanácsos intézett az állategészségügyi telep vizsgáló bizottságához.

— Igaz, hogy tarthatatlan állapotok vannak itt, Igaz, hogy a vállalkozás nem sikerült, mert ennek a vállalatnak keresve sem lehetett volna rosszabb helyet találni. De fölkérem az urakat, hogy tekintsék bizalmas dolognak, hivatalos titoknak, a mit itt láttak, mert a fődolog az, hogy botrány ne legyen belőle, hogy az újságokba ne kerüljön.

Nem az a fontos, hogy százezreket haszontalanul kidobtak az adózók pénzéből, hanem az, hogy botrány ne legyen belőle. Azelőtt is tartottak hivatalos titkot, de a bizalmas, titkos adminisztrálásnak rendszerré tétele a demokrata uralomnak a dicsősége. A demokrata uralom honosította meg, j hogy még az ellenzéki bizottsági tagok előtt is a legnagyobb titokban kell tartani mindent, hogy még ellenőrző jogukat se gyakorolhassák és bele se nézhessenek a demokrata gazdálkodásba

A főváros megint válságos ponton áll. Ha most nem gondoskodik reális és valóságos fedezetéről az uj kölciönurak sóvár pillantásainak és megjegyzésének tegyék ki őket. Láttunk eseteket egyes kávéházakban, hogy tize négy-tizenkét éves leánykákkal öregbácsik szóbaereszkedtek, pajkos di’szkur- zusba keveredtek, a kicsikét megcsipkedték, simogatták. Nem kell különös prüdéria ahhoz, hogy ezeket a diskurzusokat a kis lányokra nézve ne tartsuk valami kiváló nevelő liatá- suaknak.

Arról meg éppen nem akarunk beszélni, hogy a nagy társzekerek a hudapesli utezai gyermeksereg legrakonczátlanabb csapataival voltak megrakva. Ez a sok hunczut és csibész a kéregetést nagy művészettel gyakorolta, mint a mely műveletben amúgy is nagy jártassága van. Hogy az általuk összekoldult krajczárok fele a zsebükben ragadt és még az nap este czigaretla bevásárlására és egyéb, gyerekeknek nem való szórakozásra fordittatott, abban csak az kételkedhetik, a ki nem ismeri a kora-érett és még korábban romlott pesti csirkefogó-ha- dat. Ugyanazok a gyerekek is koldultak tegnap a tüdőbetegek javára, a kik holnap már talán mint erkölcsileg züllöttek a gyermekliga oltalmába fognak kerülni. így fizeti vissza'filantrópiával a csibészhad a pesti polgárság dámáinak és urainak a jótékonyságát!

nek, megint mesterségesen beplántálta a főváros háztartásába a deficzitet. A inig majd a kölcsönpénz tart, megint gond nélkül gazdálkodnak és azzal a hiresié lett „mechanizmussal“ úgy állítják össze a költségvetést, a hogyan akarják, de ha a kölcsönpénzből nem lehet már fedezni a folyó kiadásokat, megint nem marad hátra más, mint a községi adónak az emelése. Tehát már most kényszerítik bele a várost az újabb adóemelésbe, ha a kölcsön- programm rentabilitási számítását az eddig követett bürokrata könnyelműséggel csinálják és nem kereskedői szoliditással.

Igaz. hogy könnyű belevinni a várost kölcsönök fölvételébe, mert minden kiadásnak találnak rendkívüli czimet s minden törzsfőnöknek vannak kívánságaik, hogy híveik óhaját a város háztartásából kielégíthessék. És könnvü azért, mert a fővárosi törvény a városi gazdálkodásért nem tesz felelőssé senkit. Azokért a hivatalos előterjesztésekért, a melyek a legkalandosabb vállalkozásokba és kudarczba vitték be a várost, még soha senkit kérdőre nem vontak, noha az eredmény az előterjesztés minden szavára, minden tételére ráczáfolt. Ezt a gazdálkodást a főváros polgársága nem fogja sokáig táplálni tudni pénzzel.

A pénzügyi osztálynak egyik jelentése őszintén megmondja, hogy: „a főváros háztartásában a hiány kitörésének az adta meg a közvetetten lökést, hogy a főváros fölvette a százmilliós kölcsönt a nélkül, hogy a törlesztési részleteknek és kamatoknak fedezéséről gondoskodás történt volna. Ez azonban hamar megboszulta magát, mert jórészt ennek tulajdonitható, hogy már az 1901. évi költségvetésnek a tervezete hiánynyal zárult.“

És megkell állapítanunk, hogy most éppen azon az utón indultak el, a melyen a százmilliós kölcsön fölvételekor jártak és a mely ut a hivatalos beismerés szerint is deficzithez és az adó fölemeléséhez vezet.

FÜGGEí LEN BUDAPEST.

_________

Kö

zhivatalok és a közönség.

A napilapok röviden közük, bogy dr. Feleki Béla fővárosi bizottsági tag indítványt nyújtott be a főpolgármesternek, mely az j ingyenes jogsegélynek igen helyes módját akarja megvalósiatni. Az indítvány értelmében minden kerületi elöljáróságnál egy, a fogalmazói szakhoz tartozó tisztviselő megbízandó azzal, hogy a közigazgatási és jogügyekben bizonyos napokon felvilágosítást adjon a hozzá fordulóknak és útbaigazítsa őket. hogy melyik hatósághoz forduljanak, szükség esetén pedig ki tanítással szolgáljon a szegény védelem igénybevételére nézve.

Hogy milyen üdvös czélzat nyilvánul meg ebben az indítványban, azt a jogkereső közönség ama tízezrei tudják megítélni, a kiknek hatósággal és hivatalokkal már meggyűlt a baja. Mert a kinek valamely hivatallal dolga van, az bizonyos, hogy reá nézve baj. Ki ne próbálta volna már meg egv-eg}^ hivatali épület labirintusában való lótást- futast 7 Ki ne élvezte volna azt a gvengéd előzékenységet, a melyben nálunk az ügyesbajos közönséget, az úgynevezett „felet“, a tisztviselő urak részesíteni szokták? Ki ne tapasztalhatta volna, a hatóságoknál való eljárás során, mily gőgösen, mennyire félvállról bánnak el a tisztviselők a publikummal? Minden ily nagyurnak a törekvése az, hogy a nála jelentkező és kérdezősködő felet mentői előbb lerázza a nyakáról azzal, hogy elküldi a másik tisztviselőhöz, ebbe meg abba az ügyosztályba, a honnan ismét eltovábbit- ják. És ez a tortúra a legridegebb külsőségek között szokott lefolyni, mert a tisztviselő urak idegessége és türelmetlensége a felekkel szemben teljes hevességében nyilatkozik meg.

A féllel való elbánás annál nyersebb, annál rövidebi), mentői alacsonyabb állású és társadalmi osztályú az illető fél, tehát mentői inkább volna rászorulva a felvilágosításra, kioktatásra és útbaigazításra a tisztviselők részéről. Éppen erre vezetendő vissza a magyar népnek irtózata mindennemű hatósági közbenjárás igénybevételétől, a mely irtózat pregnánsan jut kifejezésre az efféle szokásos szólásmódokban: ..Megöregedtem, de még nem voltam bíróság előtt“, vagy „Ments Isten, hogy a városházán legyen dolgom 1“ és több efféle. Innen van, bogy a magyar nép a hatóságokban és hivatali urakban nem a maga jóindulatú barátját látja, hanem egy rideg felső hatalmat, a melyet mentői messzibbre elkerülni iparkodik s a kivel, ha össze kell kerülni, ez valóságos isten csapása.

És a mi áll az egész országra nézve, az való igaz ez esetben a fővárosra is. Mi tagadás: a fővárosi hivatalokban nem dühöng valami túlságos udvariasság a közönséggel szemben. Meg van verve az a szegény ember, a ki ügyvéd hijján, a városi hivatalokban akar valaminek a végére járni. Úgy küldözgetik, kergetik, dobálják ide-oda és örülhet az a szegény ember, ha órák hosszat tartó várakozás, lótás-futás és erőlködés, keresgélés után ki tudja puhatolni, hogy az ügye kinél van és hogyan áll? az úgynevezett szegénv- védelem ebben a tekintetben nem sokat használ, egyrészt azért, mert az ingyenes jogvédelem esetén az ügyvéd urak nem igen szokták magukat megerőltetni, de másrészt azért sem, mert a legtöbb esetben nem is tudják a szegény jogkeresők, hogy az ilyen jogvédelmet hogy és hol vehetik igénybe.

igenis, segíteni kell ezen az állapoton. És a Feleki-féle indítvány alkalmas arra, hogy a jogkereső közönség kálváriáját, ha nem is teljesen megszüntesse, de legalább enyhítse. Ha kellő nyilvánossággal közé tétetik, hogy a szegény fővárosi polgár minden ügyesbajos dolgában a maga kerületi elöljáróságánál útbaigazítást nyerhet, úgy az az ember, a kinek valamely ügye felmerül a hatósággal, elsősorban odafordul az elöljárósághoz, a mely ellátja a kellő felvilágosításokkal. Sok futkározástól és igen sok időelpocsékolástól mentené meg tehát ez az útbaigazítás a jogkereső közönséget.

Azonban fontos szociális hivatását ez az intézmény csak úgy teljesítheti, ha keresztülvitele és egész működése nem rideg bürokratikus módon, hanem érző szívvel és lelki- ismeretesen történik és az illető felvilágosítást adó tisztviselő nem abban fogja látni rendeltetését, hogy a hozzája forduló feleket mentői könnyebben a nyakáról lerázza, holmi formális okokból, hanem ha igazán ellátja tanácscsal és útbaigazítással az illetőt, bármily szerény sorsban legyen is. Éppen ebből a szempontból nem tartjuk elegendőnek, hogy csak némely napokon működjék ez a tisztviselő, hanem minden elöljáróságnál működnie kell ennek az apparátusnak még pedig a hivatalos órákon kívül is, tehát a délutáni órákban, mert akárhány szegény embernek nincs módjában a rendes hivatalos órák alatt a munkából, alkalmazásból elszabadulni.

A jogvédelem és felvilágosítás ily hatósági szervezése nevezetes lépés volna a szo- cziális politika terén és csak gratulálhatunk a székesfővárosnak, ha dr. Feleld indítványát okosan és praktikusan fogja megvalósítani.