Független Budapest, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-06-01 / 22. szám

2

FÜGGETLEN BUDAPEST.

súlya a bukott szabadelvű párt kreatúráinak a jelenléte tolytán a fővárosi küzgyülésben biztosítva van. Ilyen politikai állásfoglalást a belügyminisztertől fel sem szabad tételeznünk, és biztos értesülésünk van arról, hogy a belügyminiszter a fővárosi törvény legkirívóbb anomáliáinak novelláris utón leendő kiküszöbölését biztos kilátásba helyezte az esetre, ha nem egy pártnak, hanem az egész közgyűlésnek óhaja. Ez most bekövetkezett. Várjuk tehát a novelláris módosítást, azaz hogy nem annyira várjuk, — mert sokáig várni nem lehet, — mint inkább sürgősen követeljük.

Ez alkalommal csak újból kifejezést keit adnunk a függetlenségi párt ama kívánalmának, hogy a novella elkészülte előtt hallgassa meg a belügyminiszter ur a budapesti függetlenségi párti képviselőknek, valamint a fővárosi függetlenségi párt vezérférfiáinak a véleményét a fővárosi törvény revízióját illetőleg, A törvénynek a tényleges viszonyok alapjára hell helyezkednie és nagy hiba volna mellőzni azokat a mélyreható változásokat, a melyeken a főváros lakosságának érzés- és gondolatvilága és egész politikai meggyőződése az idők folyamán keresztül ment. Egész őszintén kijelentjük: félünk attól, hogy a belügyminisztert e tekintetben nagyon egyoldalulag fogják informálni az oka körök, a melyeket a belügyminiszter a fővárosi ügyekben való tájékozódás czéljából meg szokott kérdezni. Ennek a nagv fővárosnak szövevényes viszonyai, ezernyi ellentétes érdekei között a városi ügyekből magát mindig távol tartott belügyminiszter aligha ismerheti ki magát teljesen és ezért igen lényeges, hogy azok sorában, a kik a főváros ügyeiről a minisztert informálják, a függetlenségi párt is szóhoz jusson. Különösen fontos ez a választójogi reformmal kapcsolatos uj kerületi beosztás tekintetében, a melyre nézve Andrássy Gyula gróf a főváros függetlenségi párti köreivel még érintkezésbe sem lépett, annak ellenére, hogy a vonatkozó javaslatoknak már igen előrehaladott stádiumban kell lenníök.

A függetlenségi párt reméli, hogy a fővárosi törvény reformja, illetve novelláris módosítása, valamint az uj választókerületi beosztás nem fog a háta mögött, tudtán kívül és véleményének meghallgatása nélkül elkészülni, annál kevésbbé. mert ebben a fontos ügyben a fővárosi függetlenségi párt í semmi esetre sem lesz hajlandó* magát holmi befejezett tények elé állíttatni és nem fog semmiféle oly javaslatokat respektálni, a melyek a függetlenségi politika szempontjait és igénveit ki nem elégítik.

Az elöljárók afférje.

Nehány fó'városi kerületi elöljárót Bárczy István polgármester eddigi állásából más kerületbe helyezett át. Ehhez a törvény értelmében neki joga van és a közszolgálat érdekéből mindenütt megengedeti és szokásos, ilyen áthelyezést az illető felsőbb hatóság sehol sem köteles megindokolni.

Budapesten megtörtént már most az a jogállamokban szokatlan dolog, hogy közigazgatási tisztviselők szolgálati ügyébe beleavatkozik egy arra teljesen illetéktelen fórum, a városatyák valamely kerületi szervezete. Elmennek a polgármesterhez és azt követelik tőle, hogy az ő kerületi elöljárójukat, a kit nagyon szeretnek és a kivel nagyon meg vannak elégedve, ne helyezze el a kerületből. A mikor pedig a polgármester azzal válaszol, hogy a közszolgálat érdeke legjobb meggyőződése szerint megkívánja ezt az áthelyezést és hogy éppen ezért nem ígérheti meg a városatyák kívánságának a teljesítését, a tisztelt deputáczió átvedlik népgyüléssé, a mely ordítozva és izgatottan fenyegeti a polgármestert bizalmatlansági kérdés felvetésével.

Bárczy Istvánnak pedig teljesen igaza volt. Legfeljebb csak azzal nem volt igaza, hogy a deputácziónak nem ekképpen válaszolt: »Uraim! az elöljáróságok személye ügyeinek az intézése és beosztása törvény szerint a polgármesternek van fentartva, mert csakis a fővárosi közigazgatás feje van abban a helyzetben, hogy be tudja látni az egész nagy komplexumát a közigazgatásnak és meg tudja ítélni, hogy hol van erre vagy arra a tisztviselőre szükség. Éppen ezért az önök beavatkozását mint teljesen illetéktelent visszautasítom.«

A józsefvárosi famózus küldöttség egész eljárását egyenesen revolverezésuek kell minősíteni, mert nem átallják megfenyegetni a polgármestert a közgyűlés beavatkozásával egy olyan ügyben, mely egyáltalán nem tartozik a közgyűlés hatáskörébe. Hová vezetne az, ha bármely városatya egy-egy tisztviselő áthelyezése vagy beosztása ügyében maga köré gyüjthetné puszi-pajtásait és a bizottsági tag hatalmával és befolyásával nyomást gyakorolhatna az illető felettes hatóságokra, hogy ne igy, hanem amúgy oszszák he és használják fel a tisztviselőket. A hatáskörök ilyen összezavarásával lehetetlenné válik a jó és megbízható közigazgatás, a melynek éppen az az előfeltétele, hogy független legyen, minden idegen befolyástól és pártatlanul, törvények és jogszabályok szerint járjon el.

Vájjon ez a pártatlanság és jogszerűség ama tisztviselők eddigi ténykedésében tényleg megvolt-e, abban mi kételkedni nem akarunk. Elvégre emberileg megérthető, hogy hosszú esztendei együttlét és társas érintkezés ragaszkodást kelt az emberekben egvik- másik köztisztviselő iránt. Ezt a ragaszkodást tudjuk érteni és méltányolni, sőt szívesen elismerjük mint igen szép lelki vonást. Csakhogy sehol és semmiféle téren e ragaszkodásnak nem lehet oly konzekvencziáit levonni, hogy az a közszolgálat érdekében szükségesnek mutatkozó hivatali áthelyezések akadályául szolgálhatna. Hiszen hány generális van egy-egy helyőrségben, a ki nagy népszerűségnek örvend a polgárság részéről, mely- ivei a legjobb viszonyt tartja fenn. De képzelhető-e, hogy ez a polgárság elszaladjon a főispánhoz és ellenzéki mozgalmakkal fenyegesse meg a kormányt, ha ki nem eszközli a hadvezetőségnél az áthelyezés visszavonását. Pedig ugyanolyan szempont alá esik a városi közigazgatásban egy-egy ilyen áthelyezés mint például a hadügyi közigazgatás körében. A lényeg itt is, ott is az, hogy semmifele külső tényező a közigazgatás személyi ügyének az intézésébe bele nem szólhat.

A józsefvárosi urak nagy dühe és lármája lábatlanba is bizonyságát szolgáltatja annak, hogy az elöljárók áthelyezésére csakugyan szükség van. Ezek az urak holmi barát’ szimpátia érzése okából ennyire nem izgulnak és nem exponálják magukat. Arról az oldalról a barátság szelei aligha fujdogál- nának ekkora vehemencziával. Hanem inkább azt kell gyanítani, hogy a régi, évtized óta tartó összeköttetés az előljárósági épületben itt is, ott is holmi apróbb szívességeket biztosit a nagy megbotránkozóknak, a mit nem akarunk mi konkrét vádképen állítani, hanem csak mint lehetőséget, a mely lehetőség pedig nem szolgálhat a közigazgatás teljes pártatlanságának az előnyére. Az elöljáróság az a hivatal, a mely a legközvetlenebbül és a legsűrűbben érintkezik a felekkel, a melyben tehát kedvezés vagy szolgálatbeli ridegség a legérezhetőbben jut kifejezésre és a mely a felek között kétféle kategóriát állít fel a szerint. a mint a személyi összeköttetés az illetőkkel fennáll vagy sem. Már pedig minden polgárnak — legyen az a legkisebb és legszegényebb — egyformán joga van a köz- igazgatástól előzékenységet várnia és éppen ebből a szempontból nem tartjuk egészséges dolognak, ha a magasabb tisztviselő a köz- igazgatásban egy helyen túl hosszú ideig megmarad és ezáltal oly személyi összeköttetéseket fon maga körül, a melyeknek erejére támaszkodva a hivataloskodás kielégítő teljesítésére minden irányban és mindenkivel szemben nagy súlyt nem helyez.

Bárczy István polgármesternek tehát nemcsak a törvény szerint van igaza e dologban, hanem igaza van e specziális dologban érdemileg is. Egyetlen egy szempont volna, a mely igazolná a józsefvárosi meg- botránkozók akczióját. az tudniillik, ha szemmel láthatólag politikai szempontok, vagv tendencziák dolgoznának az áthelyezések ügyében. Erről azonban szó sem lehet és ők maguk sem állítják. És éppen ezért mindenkinek, a ki súlyt helyez a fővárosi közigazgatás pontos, kielégítő és pártatlan működésére, kötelessége ebben a dologban a polgár- mester mellé állani. Az a prepotenczia, a melylvel egynémely városatya kezeli a kérdéseket és a melylvel a hatáskörébe nem tartozó ügyekbe beleavatkozik, a legnagyobb mértékben elitélendő. A városatva-klikkvezér urak tanácskozzanak és érveljenek a közgyűlésen a reájuk bízott ügyekről, de ne rontsanak be tisztviselők hivatali szobáiba, mert ehhez joguk nincsen.

Az adókivető bizottságok.

Junius elsején megkezdték működésűket a megszaporitott adókivető bizottságok, a melyeknek megalakításánál részben érvényesült az egyes kerületek függetlenségi pártjainak elismerése.

A pénzügyminiszter a kerületi függetlenségi pártok által ajánlottakat nevezte ki, s igy tett részben Bárczy István polgármester is, de csak részben. A polgármester nem tud szakítani régi liaisonjaival.

Az I. kerületi uj adókivető bizottságnak nemcsak a tagjai, hanem a bizalmi férfiai is mind a 48-as és függetlenségi párthoz tartoznak.

A II. kerületben az uj tagok mind a függetlenségi párt híveiből kerültek ki. Úgy a pénzügyminiszter, mint a polgármester figyelembe vette a pártkör kívánságait. A közgyűlés által kiküldött két uj bizalmi férfi közé bejutott egy nem függetlenségi is: dr. Weinek József.

A Lipótvárosban a pénzügyminiszter állal kinevezett Tószegi Imre, Kanitz Arthur