Független Budapest, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-20 / 16. szám

,

2

A dolog kezd szörnyen meleg lenni. Ennek a fele se tréfa. Eddig csak el lehetett valahogy nézni, hogyan tülekednek a becsü- etesek a gázométerlovagokkal a demokratapárton belül, melyet végül is felrobbantott a gáz, bár igaz, hogy a községi adóemelés ürügye alatt. Most azonban, hogy ez a gázrobbanás bekövetkezett, félő, hogy azok a csökönyös gázelíenfelek a kis demokrapárton egyesülnek a városházi közgyűlés kisebbsé- ségét képező függetlenségiekkel, a kik sem a Szent Panama, sem egyéb nevezetű üzleti nagypáholynak nem tagjai és a megváltás mellett mindvégig kitartanak.

Már pedig a dicső gáztársaság az a furcsa lény, mely irtózik a megváltástól. Fogadást mernék ajánlani, hogy egyetlen egy gázgyári direktor sem nézte meg a Vígszínház uj darabját, melynek czime »Megváltás felé«, attól való feleimében, hogy ott talán a gázgyár megváltásáról esik szó. Hát még hogy borsódzhat a háta ezeknek a száz perczent- hez szokottgázkapaczitásoknak, amikor a megváltás igéjét annyi jó torkú városatya az ajkára veszi. Elérkezett végre az a pillanat, a mikor a majom a vízbe ugrik és a gázgyár akczióba lép.

Megjelenik a szintéren egy-egy gázember, a ki arra a nehéz számvetési műveletre adja magát, hogy bebizonyítja a kétszer kettőről, hogy az nem négy, hanem egy. És a vakmerő mathematikusoknak nagy kara van: népség és katonaság, mely helyeslőleg bólint, szól és ir, sőt gázabb a gázembernél és egyenesen bebizonyítja, hogy széles e világon nincsen rosszabb üzlet, mint a budapesti gázgyár. A szakszerű fejtegetők szóban és Írásban óvják a székesfővárost, hogy valamikép át ne vegye ezt a rossz üzletet. Inkább bízza a pénzét Rochette mesterre, vagy ölje bele zborói naphta-forrásba, ha már minden áron a világítási iparra akarja adni szegény fejét. Csak egyet, csak egyet, ó ne tegyen meg város: ne váltsa meg a gázgyárat.

Hogy az üzlet botrányos rosszasága mellett, miért ragaszkodik mégis a gázok részvényes érdekeltsége rogyásig a gyárakhoz, az egy kissé rejtélyes, de most már meg- magyaráztatott. Megtudtuk egy lefelé Hezitáló mathematikustól, hogy a gázgyár csak azért nem fizet reá az üzletre, mert nagyon olcsón

H ogy ez a vád nem komoly, azt igazán nem kell hosszasan bizonyítani. A legyőzött pályázók környezete minden pályázat után talál ürügyet arra, hogy a maga favortjának a lemaradását igazságtalanságnak, részrehajlás eredményének tüntette fel. Az ürügy hol ez, hol az és a vádaskodás véghetetlen skálájában alig van hang, melyet a bírálók bírálói meg ne ütnének. Kezdve a maradiság és a ezopf hangoztatásán, a rokoni kötelékek és protekezió említésén keresztül fel vagy le egészen az anyagi érdekeltség piszkos rágalmáig a gáncs összes hangnemeiben szoktak sípolni és dobolni a vesztes pályázók hívei. Ezt a zenebonát megszoktuk valamennyi szobor- pályázatnál. Nem volna tehát slilszerü, ha most is fel nem ütné a fejét a piszkos gyanúsítás. A mi azonban a mostani lármát minden előzőtől megkülönbözteti, az az eszközök megváloga- tásában való példátlan lelkiismeretlenség és az a fékevesztett gyűlöletet, melylyel mindenkit megmarnak, a ki a győztes szobormunkában látta a legjobb müvet. Közepes arczkép-piktorok, az ismeretlenség homályában rejtőzködő zsenge és agg festők, megépített házat, még sohasem tervezett építészek a »művészek« szervezete alatt

FÜGGETLEN BUDAPEST.

vett tiz esztendőre drága szenet. Hát ha egyéb nem szólna a gázgyárak megváltása mellett, ez az egy elegendő volna ahhoz, hogy a megváltást minden poklokon, intrikán és bűzön keresztül is kiforszirozzuk. A szén árán egyedül millióra menő nyereséget vág zsebre a szegény ártatlan, önzetlen gáztársaság és ezt a milliócskát a fővárosi közönség zsebéből kotorássza ki. annak az üzleti politikának a segélyével, hogy akár esik, akár szép az idő, akár drága a szén, akár olcsó, akár magas a munkabér, akár alacsony: a gáz ára egyformán drága marad. Ha egyéb haszna a megváltásnak nem volna, mint az, hogy a milliós haszon megmaradna a polgárok zsebében, a helyett, hogy némi vegyi folyamat után átalakul dividendává és tantiemmé, már ez a haszon is parancsolná a megváltás keresztülvitelét.

Minden számolni tudó épeszű embernek tehát hiába magyarázzák, hogy a gázgyár rossz üzlet. Ezt a tempót végigpróbálta a gázrészvényes érdekeltség minden nagy városban, mely észre térve, ezt a roppantul jövedelmező monopóliumot a saját hasznára akarta kiaknázni. A megváltás utján mindenütt ugyanazok az állomások jelzik a telhetetlen gázométerbárók kínszenvedéseit. Egyebütt a külföldön is roppantul aggódtak a gázemberek a városi háztartás egyensúlyáért és a türelmes számok egyebütt is úgy álltak glé- dába, a hogyan a’szörnyen altruista gázhatalmasságok akarták. És mindenütt azt beszélték a mérlegek és számadások, hogy a gázgyártáson nyerni nem, hanem csak veszteni lehet és mindenütt vígan vágták zsebre a gáztársaságoka rossz üzlet 60—70—100 perczentes nyereségét.

A dajkamesék és rablókalandok iránt azonban nincs többé fogékonvsága ennek a városnak. A polgárságnak is van czeruzája, az is megtanult már számolni. A kétszerkettőt négynek tudja, és a ki ezt le akarja tagadni, az menjen a Erimm-akadémiába magántanárnak, a hol a növendékek talán — de csak talán — elhiszik neki ezt a legújabb gázegyszeregyet.

A székesfőváros pedig biztos léptekkel, ingadozás nélkül halad a megváltás felé. A gázométer vidékéről szétáradó bűzbe nem fog belefulni sem az igazság, sem a polgári

összeállanak és a legféktelenebb presszióval ki akarják zsarolni a pályabiróság döntésének a megmásitását. Ezek a képzőművészeti fiókhires- ségek, a kiknek nevével inkább az újságok hasábjain, mint a tárlatok termeiben szoktunk találkozni, még attól sem riadnak vissza, hogy képtelen vádjaikkal a külföld elé menjenek és ott csináljanak hangulatot a maguk jelöltje mellett. Jogezimet erre a felóniára abban keresnek, hogy a meghívott külföldi pályabirák a mellőzött pályamű mellett törtek lándzsát. És csodás naivitással azt kérdik, hogy minek hívunk meg hát külföldi müvész-pályabirákat, ha ezeknek a véleményét vakon el nem fogadjuk. Hát ezzel az együgyüséggel szembe helyezzük azt a kérdést, hogy minek alakítunk húsz tagú zsűrit, ha a három külföldi tag véleményét feltétlenül irányadónak kell elfogadnunk ? A dolog úgy áll, hogy szívesen látjuk és fogadjuk a külföldi szaktekintélyek votum consultativumát, de már csak inkább rábízzuk arra a 17 magyar pályabíróra, hogy a magyar történelem egyik legnagyobb magyarjának nagyságához méltó emléket a pályaművek sorából kiválaszszon. A művészeti zsűrik szabályzataiban a plurális szavazati

becsület. Bármilyen messzire terjedjen is a gázvezeték a pesti utczák mélyében, földalatti aknamunkával a gázlovagok czélt érni nem fognak.

Villamos dolgok.

III.

Közúti közlekedésünk egyik nagy hiányossága a forgalom korai szünetelése az éjjeli órákban. Budapest a maga igen nagymérvű extenziv fejlődése mellett reá van utalva arra, hogy a külső terület kapcsolata a belső részekkel éjjel se szakadjon szét teljesen. Holott ma a dolog úgy áll, hogy a legtöbb irányban az utolsó villamoskocsik 11 órakor indulnak s csak alig egy-két viszonylatban közlekedik még éjfélkor is. Már pedig egy ily nagyvárosban a forgalomnak éjjel sem szabadna szünetelnie és a legkevesebb, a mit meg lehetne követelni a villamos vasúti vállalatoktól, az, hogy legalább 1 óráig közlekedjenek a kocsik, illetve, hogy a közeli helységekbe, mint Újpest, Rákospalota, Kispest, Erzsébetfalva még 1 órakor is induljon egy kocsi. Hiszen a budapesti nagy lakásszükség mellett mind több család kénytelen a perifériákra költözködni. Mily kisvárosi állapot az, hogy ez a számos, a fővárosban elfoglalt vagy szórakozó ember csak éjfélig vagy pláne 11 óráig mehet haza, mert azután már csak az igen drága bérkocsit veheti igénybe. Köztudomású, hogy a nagyváros város' jellegét épen éjjeli életének és forgalmának az élénksége adja meg. Budapesten a közúti forgalom szempontjából e tekintetben még igazán mucsai állapotok állanak fenn. Még ha nem is fizetné ki magát a késői éjjeli forgalom, reá kellene szorítani a társaságokat, mert csak igy volna lehetővé tehető, hogy a külvárosok és a szomszédos községek olcsóbb lakásait a Budapestről kiszoruló közönség igénybe vehesse, a nélkül, hogy attól kelljen félnie, hogy lekésvén all órás utolsó kocsikat, gyalog ballagjon haza tiz vagy még több kilométernyire.

A közúti közlekedés mizériái sorában nem utolsó helyet foglalja el a közúti vasúttársaság kocsiparkjának rozoga volta. Különösen a távolabbi irányokban, mint Újpest és Kőbánya felé oly régi rossz kocsik közlekednek, hogy a forgalmat gyakran csak dö- czögve, lépésben tudják lebonyolítani. Ez szégyenletes állapot egy oly gazdag társaságnál, mint a milyen a közúti vasút. Tessék az igazgatóságnak egyszer Újpestre kirándulni, s meggyőződhetik majd róla, hány beteg és megbízhatatlan kocsi van forgalomban, prédára téve a közönség idegeit. Az

jog eddigelé ismeretlen fogalom. A legnagyobb külföldi mester véleménye is csak egy szavazat. Ezt eleve tudták azok a »képzőművészek«, a kik most utólag a külföldi pályabirák mindenható- sága'mellett kardoskodnak, és éppen ezért szemérmetlenség az a rekrimináczió, hogy nem lett volna szabad a külföldi szaktekintélyek ellen szavazni.

Az egész felpiszkált »szoborügynek« ez az ugrópontja. Egy szabályszerűen összeállított, senki által nem kifogásolt pályabiróság szabályszerűen létrejött verdiktjével állunk szemben, melyet a többség érvényesen hozott létre. Azért, mert ez a verdikt egyik vagy másik pályázó ellen szól, senkinek sincs jogában magának a döntésnek becsületességét, hozzáférhetetlenségét vita tárgyává tenni. Az meg éppen meg nem engedhető, hogy a legyőzött pályázó hívei kis gyermekek módjára a papához szaladjanak panaszra. Nekünk az a külföld, a melyhez a többé-ke- vésbbé obszkurus képzőművészek meg akarják fellebezni a pályabiróság döntését, nem gyámunk. Sem Németország, sem Németalföld, sem Olaszország képzőművészeti társulatai nem fogják eldönteni azt, hogy Magyarország szivében, Budapesten, melyik Kossulh-szobor álljon.