Független Budapest, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-02 / 48. szám
III. év tol vain. 1908. (leczember 2. Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap. Budapesti függetlenségi és 4S-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... ... ... ... 10 korona. Fél évre ... ................................ ... 5 Fősz erkesztő: Dr. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRAGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágli Géza czimére küldendők VII., Rottcntiiller-uicza 5/A. Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 119— Jő. Az adóreform. A képviselőház pénzügyi bizottsága dicséretes gyorsasággal és tagadhatatlanul sok hozzáértéssel letárgyalta az adóreform tekintélyes részét. A tárgyalások során az eredeti javaslatokon több irányban oly változtatásokat tett a bizottság, a melyeket a főváros szempontjából károsaknak kell jeleznünk. Ismét megbosszulta magát az a helytelen állapot, hogy olyan tontos bizottságban, mint a minő a pénzügyi bizottság, a főváros képviselői nem foglalnak helyet kellő számmal. Legalább is nem abban a mértékben van képviselve a főváros a bizottságban, a minő az ország terheihez való hozzájárulása arányainak megfelelne. És csak igy eshetett meg, hogy a pénzügyi bizottság a tőkekamatadó és a keresetadó tekintetében oly változtatásokat tett az eredeti javaslatokon, a melyek belevágnak a főváros lakosságának jogos érdekeibe. Minthogy az események rohanó áradatában a sajtó ezekre a sajnálatos dolgokra kellőképpen reá nem mutathatott, e hasábokon — melyek a magyar székesfőváros jövő fejlődésének és a fővárosi polgárság érdekeinek vannak szentelve — akarjuk ezt a mulasztást pótolni. Első sorban szóvá kell tennünk a bizottságnak azt a határozatát, a melylyel a tőkekamatadónak a mai 10%-ról 5%-ra szóló leszállítását elvetette és a 10%-os adókulcs fentartása mellett foglalt állást. A leszállítás ellenzőinek tiszteletreméltó intenczióihoz, szó nem férhet. Ámde abból a tényből hogy a magasabb adókulcs megtartásából eredő több bevételt a boritaladó teljes eltörlésére akarják fordítani, kiviláglik ismét az az utóbbi időben sokat felpanaszolt mesterséges ellentét, a melyet némely oldalról a vidék és a nagyvárosok között teremteni akarnak. Szó sincs róla: a boritaladó súlyos teherként nehezedik a magyar gazdaközönségre. Csakhogy nagy igazságtalanságot látunk abban, hogy az állampolgárok egyik rétegéről levegyük a terhet, hogy azt a polgárok másik rétegére rakjuk. A tökekamatadó a városi lakosság szempontjából feltétlenül olyan teher, a mely a takarékossági hajlamnak szocziális és gazdasági szempontból oly fontos fokozását hátráltatja. Nagy tévedés azt hinni, hogy a tőkekamatadót azok a nagy pénzintézetek viselik, a kiknél a városi lakosság betéteit elhelyezi. Wekerle, Földes Béla és Széli Kálmán teljes joggal mutattak rá arra, hogy éppen ez az adó az, a mely a legkönnyebben hárítható át a nagyközönség vállaira. A magasabb adó a kisebb takarékbetéti kamatban jut kifejezésre, kisebb kamatozás pedig kétségtelenül csekélyebb vonzóerőt gyakorol takarékbetétek gyűjtésére. Egy ország pedig, a mely tőkében szegény és a mely a gazdasági függetlenséget csak saját erejével vívhatja ki, nagy mértékben rá van utalva arra, hogy polgárai mentül több takarékbetétet gyűjtsenek. Egészen téves felfogás az, hogy a takarékbetét inproduktiv módon hever a nagy pénzintézetek pénztárában. Ezen nagy betétekképe- sitik a pénzintézeteket arra, hogy az ipari-, kereskedelmi- és forgalmi hitelt bőségesen táplálják, és az a sok ipari- és egyébb értékpapír, a melyeket a nagy bankok tárczáikban tartanak, az a hatalmas váltóhitel, a melyet a főváros gazdasági életének nyújtanak: a takarékbetétek bő forrásából táplálkoznak. Szó szerint igaz tehát, hogy a magyar tőkekamatadó egyúttal a magasabb hitelkamatlábat jelenti, a mi pedig nem kívánatos, mert hiszen az önálló jegybank után is azért áhítozunk annyira, hogy közgazdaságunk jávára olcsó kamatlábat tudjunk megteremteni. Nem szorul tehát bővebb magyarázatra, hogy a magasabb tőkekamatadó fővárosunk ipari- és kereskedelmi forgalmára nézve hátrányos. E mellett még azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vidéki takarékbetevők is viselik ezt a magasabb adót, úgy hogy a főváros lakosságának megkárosítása mellett egyúttal a vidéki közönségnek sem válik hasznára. Ugyancsak károsnak, sőt határozottan sérelmesnek kell deklarálnunk a bizottság állásfoglalását a keresetadó kérdésében is. A kormány javaslata szerint az általános keresetadó 5%-ban volt meghatározva. A bizottság tagjainak egy része ezt az adókulcsot magasnak találta, j arra való tekintettel, hogy az adóreformban tervezett adókivetési eljárás segélyével az adóalap az eddiginél sokkal jobban lesz kipuhatolható. Az adóalap megnövekedésével pedig csökkennie kell az adókulcs magasságának. Ehhez képest az igazság azt hozná magával, hogy mentül könyebben kipuhatolható valamely adózó réteg adóalapja, annál csekélyebb legyen az adókulcs. A pénzügyi bizottság többsége ezzel ellentétben úgy döntött, hogy a szellemi foglalkozásúak keresetadója 4u/o legyen, a többi osztályok keresetadója pedig maradjon meg a tervezet szerinti 5%-nak. Nyilvánvaló, hogy ez a határozat roppant nagy igazságtalanságot foglal magában éppen a főváros kereső polgárságára nézve. Először is, nincs megállapítva, hogy ki esik a szellemi foglalkozásúak körébe: vájjon a bank, vagy iparvállalat igazgatója is, a vagy csak az ügyvéd, orvos ? Annyi bizonyos csak, hogy az iparos és kereskedő e szerint 5%-ot űzetne. Akad-e valaki, a ki jó lélekkel állíthatná, hogy az ügyvéd és orvos adóalapja biztosabban kipuhatolható mint a kereskedőé vagy iparosé ? Hiszen most is látjuk, hogy ezek a szabad szellemi foglalkozások az adóeltitkolás terén valóságos rekordokat produkálnak, mindenesetre sokkal nagyobbat mint a kereskedők és iparosok, a kik jövedelmének megállapítására százszorta biztosabb támpontok kínálkoznak, mint az ügyvédekre vagy orvosokra nézve. És vájjon helyes adópolitika-e Magyarországon, a hol ípart- és kereskedelmet állami eszközökkel támogatni és fejlesztem akarja minden józan politikus, ha éppen az iparost és kereskedőt sújtjuk nagyobb adóval? A keresetadó e bifurkálása ellen szól tehát a józan ész, az igazság, és az ország gazdasági fejlődésének mellőzhetetlen követelménye. Fel kell ez ellen emelnie tiltakozó szavát a főváros minden polgárának, mert azt sohasem lehet igazságos adózásnak nevezni, a hol az, a ki sokkal jobban kipuhatolható adóalap után van megadóztatva, a tetejébe még magasabb adókulcs szerint is adózzék. A bizottságban egyáltalán valósággal ka
