Független Budapest, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-11-17 / 46. szám
ÍTI. ftvfftlvH.ni. inno ______L__in Bu dapest Székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap, Budapesti függetlenségi és 48-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Főszerkesztő: Dr. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA. Egész évre Fél évre ... 10 korona. 5 „ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 119—35. Képviselőház és főváros. Nagy huzavona utána képviselőház végre megkezdte a főváros fejlesztéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Már az előzmények és a bizottsági tárgyalás is nyilvánvalóvá tették, hogy a főváros irányában a képviselőház egy része nagy ellenszenvvel viseltetik. Nem akarjuk kutatni, mik ennek az ellenszenvnek a mélyebb okai és hogy ezek az okok alaposak-e vagy sem, csak annak a helytelenségére mutatunk rá, hogy egy milliárdos budget keretében akadnak oly képviselők, a kik sajnálják a fővárostól az aránylag nem nagy összegű állami támogatást. A törvényjavaslat sorsa egy perezre sem lehet kétséges, úgy, hogy azoknak a politikusoknak a tüzelése, a kik a főváros javára az állami pénzekből nem akarnak áldozatot hozni, teljesen akadémikus. Bátran mellőzni lehetne tehát ezeket a politikusokat, a kiknél nem argumentumok okozzák a fővárossal szem- ben való állásfoglalást, hanem bizonyos érzelmi momentumok. Az érzés pedig rossz tanácsadó a politikában. A Budapest elleni animozitásban a másik véglete nyilatkozik meg annak a felfogásnak, a mely a szabadelvüpártot annakidején arra késztette, hogy az ország összes erőit a fővárosra konezentrálja, szinte pazarolja. De tagadhatatlan, hogy Budapest el nem vitatható nagyságát jórészt e politika idézte elő. Az elmúlt szabadelvű éra idején a vidék részéről nem is lehetett afféle riva- litásnak a nyomát látni, aminő mostanában jut szóhoz politikai körökben. És meggyőződésünk, hogy az efféle rivalitás a vidéken tényleg nincs is meg. Minden magyar embernek szive büszkén dobog, a mikor a székes- főváros nagyságáról és fényéről beszél. Hazánkban, a hol a városok fejlődése az ország egész gazdasági struktúrájánál fogva igen lassu és a hol a nyugati országok mintájára nem keletkezhettek nagy városi gócz- pontok, az egész városi jelleg: ipar, kereskedelem, művészet és irodalom Budapesten konczentrálódik. Nem mondjuk, hogy ez ideális állapot és egy szóval sem tagadjuk, hogy kedvezőbb volna, ha a vidéken is volnának százezernyi lakossággal biró városok, a melyek a városi lét összes vívmányai terén a fővárossal versenyre kelhetnének. Ámde ne felejtsük el, hogy Budapestnek óriási fölénye a vidéki magyar városok fölött nem mesterséges proczesszus, politika és állami támogatásnak az eredménye kizárólag, hanem a természettől fogva adva van. Egy országban, a melynek az ipara és kereskedelme még csak a gyermekéveket éli, nem lehetnek nagy számban hatalmas és nagy városai. Mezőgazdasági államban az ipari és kereskedelmi forgalom természetszerűleg egy góczpontban szokott összpontosulni és igy van ez Magyarországon is. A természet erőivel helyezkedik szembe tehát az a politikus, a ki Budapest fejlődését és nagygyá válását meg akarja akadályozni. A magyar vidéki emberben teljesen él az a tudat, hogy a mi szép, jó és fényes ebben az országban van: az teljesen jogosan odahuzódik a fővárosba. És ha ennek ellenére féltékenység nem bántja a vidéket, ez tisztára annak tulajdonítandó, hogy mindenki jól tudja, hogy Budapest nagysága, szépsége és fénye egyúttal az egész országnak a dicsősége, mert a főváros van hivatva képét adni az ország egész kulturális állapotának. Ezért beczézi a magyar ember a fővárost, melyet az ország szivének nevez, ezért örül Budapest növekedésének és haladásának és a magyar hazafiság egyik parancsának tartja, hogy az ország fővárosát nagynak és szépnek akarja. A néplélek e kiirthatatlan érzületével nem számol ezek szerint az a politikai irányzat, a mely mesterséges ellentéteket akar szítani a vidék és a főváros között. A valóságban ilyen ellentétek nincsenek. És nagy ámulattal fogja hallani a kisvárosi és falusi magyar választópolgár, hogy képviselője a fővárostól évi két milliónál is kisebb összeget sajnál, a mikor ez az állam pénzügyeihez képest igen csekély összeg a főváros anyagi helyzetének a megszilárdítását teszi lehetővé. Másrészt azonban teljesen helyeselhető, ha a képviselők a főváros kormányzatának szigorú bírálatába bocsátkoznak és kutatják e kormányzat hibáit és bajait. Mert ameny- nvire áll az, hogy a főváros legyen az ország góczpontja gazdasági forgalom és kultúra dolgában, azonképen meg kell követelni a fővárostól., hogy érzésben és gondolatban is hozzá simuljon a nemzet egész lelkivilágához. Kozmopolita áramlatok minden nagy városban vannak, a rohanó élet és lüktető forgalom asszimiláló hatásánál fogva. De éppen azért, Krónika. Meglepetések. Minden napfényre derül. Milyen kár is volt olyan soká halasztani a képviselőházi tárgyalását a főváros fe jlesz lésének ! Ha jobban sietnek ezzel a tárgyalással az ámuló ország már előbb megtudott volna sok olyan titkot, amelyről eddig sejtelme sem volt. De jobb későn, mint soha! A felfedezések ingerével hatnak azok a tények, a melyeket saját külön képviselőházi tudósítónk az alábbiakban megrögzit az utókor számára. Alig mondotta el mondókáját a törvényjavaslat előadója Hoilsg Pál, a ki mellesleg éppen csak annyira rajong Budapestért, a menynyire egy jól nevelt előadóhoz illik, felkelt helyéről Simkó József, az ország legkisebb kerületének szorgalmas követe. U nagyon ért a főváros dolgához. Hiszen fővárosi rajztanár volt, mielőtt a politika rögös útjára lépett. Hogy a kultúra, különösen a képzőművészet kérdései végtelenül izgatják a derék követet, azt már régen tudjuk, a mióta bebizonyította, hogy Böcklin nagyon rossz festő volt. De azt nem tudta az ország eddigelé, hogy Simkóban egy nagy finánezzseni rejtőzködik. Épp ezért a meglepetés moraja futott végig a képviselői padokon, a mikor Simkó a főváros pénzügyét feszegetve, betéve elsorolt egy csomó milliós számot, még pedig nem kerek összegben, hanem az utolsó számegységig, sőt még a filléreket sem engedve el. Ámult-bámult mindenki és még Wekerle is a respektus némi kifejezésével tekintett legújabb konkurrensére. Pedig a valóság az, hogy Simkó nem Wekerléhez hasonlít, hanem - Eötvös Károlyhoz. A vajda az, a ki utolérhetetlen az adatok felsorolásában, de ha kissé utána nézel az adatának, rájösz, hogy egyik sem stimmel. A Simkó számadatai is ilven hamis számok. A ravasz kulturpolitikus egy kis szemfényvesztéssel hasból sorolt fel hétjegyű számsorokat. Elárulhatjuk, hogy egyetlen szám sem felel meg a tényeknek. Fáj nekünk a Simkó dicsőségét, pogány kezekkel megtépázni, de fő az igazság és ha szám. hát legyen szám.Wekerle tehát legalább egyelőre nyugodtan alhatik az uj konkurrenstől. Simkó után a második nagy meglepetést Szem ere Miklós okozta. Ez az előkelő européer, a ki mindig a külföld nagy városaiban tartózkodott és egész nagyságát, hírnevét a városi lét előkelő intézményeinek köszönheti, most hirtelen a főváros nagy ellenségének vallja magát. Hát hiszen agárverseny és egy kis egészséges »csöndes« van a falun is. De mi ez egy oly kiváló sportsman szivének? Szemere Miklós nagy lábon él. Egyik lábát a lóversenyen, a másikat a Kossuth-utczai kaszinóban veti meg és még sem akadt senki, a ki arra figyelmeztette volna, hogy a lóverseny is, meg a kaszinó is Budapesten van, abban a fővárosban, a melyen semmi jót nem hágy Köbölkút nagynevű képviselője. Vájjon miért haragszik reánk oly nagyon a képviselő ur? Hiszen ő mondá : »nem boldog a magyar« ! Miért nem adja ki e hires mondását fehér velin-papiron sárga betűkkel, bővített és javított második kiadásban ekként: »nem boldog a magyar Budapesten!« Ezt elolvasnák. Ám a legnagyobb meglepetés mégis csak Polonyi Géza beszéde volt. Először azért, mert megtudtuk belőle, hogy Polonyi nem szereti a zsidókat. Zborag Miklós se szereti de ezt eddig is tudtuk, mert megmondta mindig nyíltan.
