Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-15 / 15. szám
1907. április 15. 15. szám. II évfolyam. (AZ ERZSÉBETVÁROS) Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap, Budapesti függetlenségi és 4S-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára: Egész évre .................... ............ — Ю korona. Fé l évre ... ................................................ 5 Fő szerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VII., Almássy-tér 17. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a lap- tulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők : VII., Almássy-tér 17. Telefon 88—98. Az uj czim. (S.) Lapok, folyóiratok, közlönyök rendszerint már nevükben jelzik a czélt, melyet szolgálnak; nevükkel bizonyítják a munkakört, melyben munkálkodnak. E lapok homlokára a mai nappal uj czim került. A ezim- változás dac.zára azonban sem a czélban, sem a munkakörben változás nem történt, legfeljebb csak annyi, hogy még nyomatékosabban, még szabatosabban jutóit ez kifejezésre. Akkor, mikor mi a YlI-ik kerület érdekeinek szegődtünk szószólójává, — e czélt csakis az egész székesfőváros érdekkörében kívántuk szolgálni, s irányunkat: az egész fővárosban uralkodni jogosult független szellem, független irány szabta meg. — Független szellem, független irány! De tovább megyünk. Bátran valljuk, hogy függetlenségi és -48-as szellem és irány vezetett bennünket eddig is és azt, a mit eddig csak a sorok árultak el, most kiirtuk, mint fogadalmat kitűztük, mint harczi zászlót czimünknek, nevünknek, ismertetőnknek. A kényszerítő szükség volt szülője az eleinte csak a Vlí-ik kerület érdekeinek szolgálatára alakult »Erzsébetváros«-nak; kényszerítő, égető sürgős szükség hozta létre a »Független Budapest«-et. Annak a szüksége, hogy legyen legalább egy orgánuma a székesfőváros függetlenségi érzelmű lakosságának, a melyben a város dolgait, a városatyák cselekedeteit a nemzet nagy érdekeivel kapcsolatba hozzák, a melyben a város sorsát intéző hatalmasok cselekedeteit a hazafiság szemüvegén keresztül láthassuk és bírálhassuk. Szomorú állapot, hogy egy ország fővárosának intézői csakis a politika kiküszöbölése árán tudnak egyesülni. Még szomorúbb állapot azonban, hogy a kiküszöbölt politika alatt csak egy politikát, a »függetlenségi és 48-as politikát« értik. És ezt milyen büszkén hangoztatják is. Ha nincsen 48-as és 67-es kanális vagy kövezet, nincsen is szükség 48-as vagy 67-es községi politikára sem. Ez a város mai urainak a sarktétele. De ha igy van, miért kopogtatnak a 48-as és a 67-es minisztériumokban; miért zörgetnek folytonosan a koalicziós kormánynál, hogy ti »nemzeti kormány nem nézhetitek összedugott kézzel, hogy az ország fővárosának kasszájában nincsen pénz!« »A nemzeti kormánynak nem szabad aggodalmaskodni akkor, mikor a nemzet fővárosának háztartási egyensúlyáról van szó.« »A nemzeti kormánynak legelső sorban a fővárossal kell éreztetnie alkotmányos erejét és le kell vennie a főváros vállairól a terheket.« Az uj és vedlett demokraták, az óhitű és neológ községi pártiak gyönyörűen el tudnák adni a maguk politikátlan politikájukat még a nemzeti kormánynak is, csak fizessen érte, csak töltse meg a város kasszáját, s majd lesz akkor közmunka, tanulmányozási kirándulás, sugárutépités, uj állatkert községi takarékpénztár, minden a mi szép, a mi jó, s ahol igazgatói, felügyelői állást lehet teremteni. S hogy az állások után fizetés is dukál, ez természetes, hiszen ők a saját zsebükre még szocziológusok is, sőt hazudni is tudnak, ha például örökösödési illetékekről van szó. Ezeket a követeléseket halljuk. És nem akad a főváros bizottsági tagjai között egy sem, a ki visszhangképen oda kiáltsa annak az általuk lekisebbitett nemzeti kormánynak, hogy ezek a politikátlan bizottsági tag urak megbízhatatlanok. Ha ezek szavait meghallgatják, árulást követnek el a nemzeti ügy és az ország fővárosának jövőjével szemben. A siró szó ellenségé; a segítség ellenségnek jutna. Ezzel pedig bőven el vannak látva éppen azok részéről, kikkel egy politikát űztek a jelenlegi város urai mindaddig, Krónika, Második kabaret-előadás azuj városházán. A múltkori nagysikerű kabaret-előadás, melynek piece de resistence-ja a kabaretprima- donna Eötvös Károly fellépése volt — szerdán megismétlődött. Ennek hírére aztán seregestül tódultak az emberek az uj városházára, a hol ez a második előadás uj műsorral kecsegtetett. A közreműködők nagyrészt a múltkoriak, az attrakezió ismét a nagy vajda — de uj érdekes programmal és most már igen jeles »Conferencier« is akadt, Vázsonyi Vilmos személyében. Veszedelemben a vajda-primadonna nagy nimbusza és népszerűsége, ha Vázsonyi- conferencier összeméri vele erejét! De a Conferencier ezúttal nagyon óvatos volt, csak olt és akkor sziporkázott, a hol és a mikor a mókázás majdnem komoly-számba ment. Minthogy pedig a komolyság újabb idők óta a városházáról ki van tiltva, az ügyes rendezőség gondoskodik róla, hogy a városházi kabarét ebbeli hivatásának magaslatára emelkedjék. Minden, a mi a nagy primadonna fellépéséig történik,apró, jelentéktelen,unalmas, programm- szerii időfeesérlés. Benedek Dezső, a brettli ; egyik legújabb kreatúrája beszél egyszer, beszél még egyszer és beszél, isten tudja hányszor. De mindig hűen a kabarét színvonalához. Tücsköt-bogarat, bolondot, kaczagtatót, mulattatót hadar össze-vissza, úgy látszik csak azért, hogy a conferenciernek is szerepet juttasson. Az ö és a Conferencier kettős jelenete igen derült kedvet támasztott és érdemes a megörökítésre. Benedek, a fiatal, de nagyratörő kezdő szidja az egyik tanácsnokot. De nem tudja, az egész tanács hibás-e, avagy csupán a tanácsnok ? Erre közbevág a Conferencier : y>Félkegyele.m van, de féltanács — az nincs. * Következik a nagy attrakezió. A múltkori kép. Zsúfolt padsorok. A primadonna feláll, leveszi sapkáját, nadrágzsebébe sülyeszti két kezét és szólásba kezd. Ájtatos, halotti csend. Csak a karzaton fészkelödik egy pillanatra egy kopasz ábrázatu férfin. A vajda beszél. Vitatja a herczegprimás jogait. Körülötte szélesre nyúló ábrázatu atyafiak, csak úgy lesik ajkáról a szót. Es Eötvös áradozik. Dicsérettel adózik a herczegprimás egyéniségének. Elég lehetséges ember, derék, jó pap, még azt is kon- czedálja, hogy a történelmet is ismeri úgy, a hogy. Igazán szép volt, hogy a nagy Eötvös I Károly ennyire vállveregetően és elismerően nyilatkozott Magyarország herczegprimásáról, a nagy történettudósról. Mondja még valaki ezekután, hogy van-e nálánál igazságszeretőbb ember! Mert az igazság a fö ! — mondja maga Eötvös Károly. Az igazság kiderítése fontosabb, mint bármiféle közjogi vitatkozás. Es Eötvös közjoga szerint a herczegprimás két ember. Herczegprimás az egyik személyben, esztergomi érsek a másik személyben. A mi jogában áll az esztergomi érseknek, az a herczegprimásnak tilos. Ez az Eötvös közjoga. Az Eötvös igazsága pedig az, hogy a herczegprimástól meg akarja vonni azt a jogot, a mit ö — Eötvös Károly — a legvisszatetszőbb módon gyakorol azóta, a mióta a vízivárosi plébánia uj gazdára vár. Hát döntse el bárki emberfia, kinek van több joga a vízivárosi róm. kath. plébánia uj gazdájának ügyébe beleavatkozni: a magyar katho- likus egyház fejének, a bíboros herczegprimásnak, avagy Eötvös Károlynak, a református hívőnek ? Uram bocsáss’ most csaknem komolyan tárgyaltuk volna ezt az esetet. És szinte megfeledkeztünk arról, hogy hiszen ez a felszólalás a kabarét clouja volt, arra szánva, hogy visszásságaival, ferdeségeivel, mókáival és komolytalanságával derűt és jókedvet áraszszon maga köré. Sajnálattal regisztráljuk, hogy Eötvös Károly előadása közben a Conferencier pihenőt tartott. Úgy látszik azonban, ezt a trükköt egjT újabb kabaretre tartják fenn.
