Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-04 / 9. szám
о AZ ERZSÉBETVÁROS. Hogy valahogyan a pártegység ne szenvedjen : a legártatlanabb kérdésben is a párt- fegyelem teljes szigorúságával szavaztatják le embereiket. A ki a múltat bírálja, az őket bántja. Ha valakinek rajtuk kívül van mondani valója, az ostobaságnak deklarálódik és reá ütik a pártigazság pecsétjét: leszavazzák. Leszavaznak mindent és mindenkit, mi nem tőlük származik és megszavaznak mindent, mit csupa ellentét konstatálására felállítanak, mert igy kívánja azt a — főváros jövője, érdeke? Nem! De igy követeli a nem politizáló párt hegemóniája. Ezért bújtak a szélmentő ködmön alá a múltak vitézei! Tudták ők, hogy csak a pártfegyelmet kell hangoztatni, s akkor, mikor a múltak bűnéért a bűnöst keresik, csak a jelen párt- emberét találják, s ezt megvédeni leszavazással, megszavazással, lehurrogással, megrá- galmazással, tiszta és piszkos eszközökkel — pártkötelesség -— s a felelősség ? Mit bántja ez őket ? Hát törődnek ők ezzel ? Nem vállalnak semmi közösséget a múlttal, nem adják ki az ő pártheiveiket a felelősségre vonásnak és punktum ! A párt megint diadalt aratott, s a főváros? Hiszen azt is szolgálják! Fel kell emelni az adókat, hogy megkíméljük polgártársainkat a vagyongyűjtés és vagyonkezelés gondjaitól? Ilyen közállapot, ilyen közhangulat mellett mit csinál a városi magisztrátus? Mit csinálnak az elöljáróságok, az alkalmazottak? Hasznos javaslatokat készítenek elő? Igyekeznek egyszerűsíteni a kezelést? Olcsóbbá tenni a közigazgatást ? Dehogy ? Minek ? Egyszerűen utánozzák a bizottsági tagok viselkedését és ha kérdőre meri őket valaki vonni, pártsérelmet konstruálnak s majd megmenti őket is a párthüség és a pártfegyelem ! Felelősségre vonás? Hát ki követelhet ilyet köztisztviselőtől? És hogy ilyen eredményekkel terhes városi életünk jelene, annak a múlt az oka. Az a múlt, a melyet elrettentő példaképen ki kellett volna pellen- gérezni, s a helyett védő köpönyegével betakarja az ellenőrzés és felelősségre vonás hangoztatásában nagygyá nőtt párt. Mig csak beszélni lehetett, addig a közérdek szempontjából való kérlelhetetlenséget hirdették. Most, mikor már tenni lehet, a pártérdekből való megmentést és felmentést gyakorolja. És ilyen állapotok között kell a főváros háztartását helyreállítani. Mi a biztosíték arra, hogy ezt is nem pártszempont szerint fogják cselekedni? Megbizhatók-e vájjon az ilyen múlttal bírók egy szebb jövendő előkészítésére? A kik hatalmukat a múltban visszaélésekre és a jelenben a visszaélések fedezésére használják fel, azok kezében nem szabad továbbra is ott hagyni a törvényhatóság hatalmát. mert a részleges csődből, csupa pártérdekből, a kerületi válaszfalak lerontásával az egész főváros lakosságát megnyomorító kalamitás log származni. És az uj fővárosi törvény még mindig késik?! A nélkül pedig nem lehet rendet teremteni és ezért nem győzzük eleget hangoztatni, hogy uj fővárosi törvény, jöjjön el mihamarább a te országod. S. Apponyi Albert gróí — a VII. kerületért. Állami felső kereskedelmi iskolát létesít a VII. kerületben Az az erőteljes mozgalom, melyei az uj felső kereskedelmi iskola érdekében a VII. kér. függetlenségi és 48-as pártkör indított Gilányi János tanárnak^Hs Erzsébetváros“ hasábjain írott csikkéi nyomán, hihetetlen rövid idő alatt már is a czélnál tart. Lesz felsőkereskedelmi iskola a VII. kerületben. Törekvésünknek a közszolgálat érdekében: ime nem remélt gyönyörű eredménye. Nem hivalkodunk vele, de hírül akarjuk adni az egész kerületnek, hogy ez a mi kezdeményezésünk foganatja. Lássa minden ép látású és gondolkodású ember, hogy a komoly és becsületes törekvéseket nemzeti kormányunk megérti és átérzi. A VII. kerületben létesítendő uj felső kereskedelmi iskola Apponyi Albert grófnak fogja köszönni létét, és mi mindenkoron büszkék leszünk arra, hogy az ezirányu kezdeményező munkálatok lapunk, »Az Erzsébetváros« hasábjain láttak napvilágot. Február hó 28-án d. e. 10 órakor Földiák Gyula pártelnök vezetésével küldöttség jelent meg Apponyi Albert gróf előtt, hogy átadják neki a VII. kér. felső kereskedelmi iskola érdekében tartott nagygyűlés által kiküldött végrehajtó- bizottság memorandumát. A miniszter a küldöttséget soron kívül a legnagyobb előzékenységgel fogadla. A küldöttség vezetője előadta, hogy a VII. kerület a felső kereskedelmi iskolát tovább már nem nélkülözheti. A kerület óriási volta, lakosságának minemüsége, a közelgő önálló vámterület s annak kapcsán bekövetkezendő közgazdasági bar ez szinte kiáltóan követeli a VII. kerület számára a felső kereskedelmi iskolát. Szükségünk lesz a jövendő harczában a közgazdaság terein kiizdö edzett csapatokra és tisztekre. A fővárosi felső kereskedelmi iskolákban csakugyan erre a jövendő harezra képezik ki a tanulókat. A fővárosi felső kereskedelmi iskolák nem az önkéntességi jog megszerzői s a közhivatalok elárasztói, hanem csemetéi, kertjei a fővárosi kereskedő- és bankházaknak. Mind- azáltal, hogy a fővárosi felső kereskedelmi iskolák az eléjük tűzött fontos czélnak megfelelnek, számuk évtizedek óta nem nagyobbodik. A perifériákon, mint pl. Alsókubinban, Nagy-Rőczén, Homonnán stb. állított az állam felső kereskedelmi iskolákat, jóllehet nem is volt rajok nagy szükség s nem is szolgálták az eléjük tűzött czéll, míg Budapesten, a hol százával szorulnak ki a fiuk helyszűke miatt a meglévő iskolákból, az államnak egyáltalában nincs lelsö kereskedelmi iskolája. Ezért kérik a minisztert, hogy vagy állítson a kormány állami felső kereskedelmi iskolát a VII. kerületben, vagy adjon engedélyt ily iskola létesítésére Gilányi János tanárnak, ki ebbeli kérelmét a miniszterhez már rég beadta s a mozgalmat megindította. A miniszter kijelentette. hogy bár Gilányi tanár kérelmét igen szimpatikusnak találta és személye ellen a legcsekélyebb kifogás sem emelhető, a kért engedélyt bajosan adhatja meg, mert a minisztériumnak az a leifogása, hogy az ilv intézeteket nem helyes magánkezekre bízni. Az ö álláspontja az, miután maga is meggyőződön arról, hogy a VII. kerületben felsőkereskedelmi iskola okvetet lenül szükséges, hogy a VII. kerületben állami felsőkereskedelmi isKoIál fog állítani. Erre vonatkozólag már tárgyalásba is bocsátkozott a kereskedelmi minisztériummal. Azután melegen érdeklődött a miniszter a VII. kerületi függetlenségi és 48-as párt iránt s megígérte, hogy legközelebb ellátogat az Almássy-téri körbe. Afővárosi költségvetés tárgyalása. A szerdai közgyűlés hat órát szánt a költségvetés felett való általános vitának, ha ugyan a helyenként szenvedelmes, mindvégig személyeskedő csetepaté a vita nevet egyáltalán megérdemli. A hosszadalmas tárgyalás egy lépéssel sem hozott közelebb annak a megfejtéséhez, hogy a székesfőváros súlyos anyagi helyzetén miképen lehetne segíteni. Egyetlen eredménye a költségvetési vitának, hogy újból beigazolódott a jelenlegi többségi párt irtózása mindennemű kritikától. Különösen az ó-demokraták, Vázsonyi személyes pretoriánusai azok, a kik minden, még a legobjektivebb bíráló megjegyzésre is idegesen felsziszszennek és rögtön a bunkó legvastagabb végével sújtanak a vakmerő felé, a ki más véleményen és — a mi fö — más párton merészkedik lenni. Soha ily erőszakoskodást parlamentáris tárgyaláson nem látunk, mint a minőt a »demokrata« főkikiáltók visznek véghez. Itt nem érvek és eszmék küzdenek egymással szemben, hanem a többség hatalmi gőgje leterrorizálja a kisebbségben lévők vélemény-nyilvánítását. . . És ezt a szájkosár- és spanyolcsizma- rendszert nevezik demokrata terminológiával szólásszabadságnak. Ugyan mit is várhat a polgárság ettől a többségtől, melynek kormányzati elve a »Vae victis!« bölcsességében összpontosul? Mert vájjon komoly, szakszerű tárgyalási modor-e az, a mikor Budapest Antiluegere, szólván a főváros mesterségesen előidézett külterjes fejlődéséről, ezt a telek- spekuláczióval hozza kapcsolatba és a mikor a kisebbség soraiból Kollár és Baránszky szintén erről a témáról bátorkodnak beszélni, Vázsonyi lealávalózza és lekomiszozza őket. Pedig a Kollár Lajos beszédében megsziv- lelésre méltó gondolat is felcsillámlott és polémiája Vázsonyival a községi adó kérdésében sok igazat tartalmazott; igy föképen ott találta a szöget a fején, a mikor a Vá- zsonyi-féle adóbevallási kényszer titokban- tartását ad absurdum vitte és kimutatta, hogy ez a rendszer egyenesen veszélyeztetné a demokrata választók főkontingensének : a kereskedelemnek és iparnak a létérdekeit. A mit pedig a lakásdrágaságról mondott a vízivárosiak vezére, sokkal őszintébb és czélra- vezetöbb, mint a demokratizáló bankpotentátok, házbéruzsorások és — gondnokok hipokrita szá j hősködése. Hogy a »demokrata« többségbe mennyire belebujt a guvernementalitás érzete, azt mulatja a roppant felzúdulás, mely a Baránszky kritikája nyomán támadt, a mikor az eddigi rendszer bünlajstromát sorolta fel. A jó urak, az eddigi vezető klikkek egyenes jogutódaiként érzik magukat és mert hiába jelentette ki Vázsonyi, hogy nem vállal felelősséget az előbbeni többség politikájáért, tény az, hogy pártja le- zugja azt a vakmerőt, a ki erősebb szót talál a száján kiejteni az eddigi többség ellen. Ez pedig csak természetes, mert hisz az uj demokrata ezégér alatt a régi klikkek közkereseti társasága húzódik meg és az egy-két uj demokrata buzaszem a nagy konkolytömeget még nem teszi búzává. Vázsonyi már most kénytelen a maga bőrén kitapasztalni lazán összetákolt pártjának egymástól szétágazó törekvéseit, a mit bizonyított már is a felelősség elhárításának kijelentésével. Vázsonyi Vilmos tragikuma éppen abban áll, hogy magához ölelvén a gazdagokat és hatalma-
