Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-29 / 30. szám
9 _____________________ _____________ sz em előtt a hazai ipar érdekét, hanem következetes és lelkiismeretes oktató és nevelő tevékenységet kell kifejteniük oly hámban, hogy hazai iparunknak lelkes híveket toborozzanak és neveljenek a jövő számára. Ha pedagógusaink e kötelességük magaslatál a emelkednek, ezzel iparfejlesztésünk tényezői között az iskolát első helyre emelhetik, mely nagyobb sikereket fog felmutathatni, mint az állam bármilv bőkezű szubvenczionálása. Néhány szó a főváros szegényügyéről. A székesfőváros hatósága újabban mind nagyobb súlyt helyez a szegényügy intenzív kezelésére. Szükség is van erre, mert bizony a közjótékonysági rész Budapest közigazgatásában sokáig mostoha gyermek volt. 1906. január 1-én lépett életbe a szegényügyről szóló uj szabályrendelet, melynek alap- gondolata az alamizsnanyujtás helyett az, hogy a szükölködőkön való segítés mellett belölök kereső polgárokat neveljen. Nem kisebb-na- gyobb pénzbeli segélyek adásával kíván a társadalom betegségét jelentő szegénységen segíteni, hanem munkát s más segítő eszközöket adni az arra szorulóknak, melyek mellett nem vész ki az egyénből az önérzet, az önbizalom s nem nevelődnek a professzionátus koldusok. Rendes pénzbeli havi segélyt nem is kaphat olyan egyén, a kinek évi összjárandósága megüti a 480 koronát, s ha vidéken lakik, ennek felét. Igen üdvös intézménye az újabb szegényügyi adminisztrácziónak az, hogy az insége- gesekről való legközvetlenebb gondoskodást a szegénygyámokra bízza. Gyámot rendel az uj szabályrendelet a sziikölködőknek, a kinek hivatása az, hogy munkát, szerszámokat s más, a megélhetéshez szükséges dolgokat biztosítson gyámoltjainak s mindenekelőtt és mindenkor jó tanácsokkal és hasznos útbaigazításokkal lássa el őket. Az eredmény, a mit az intézménytől vártunk, szemmellátható. Sajnos azonban — éppen úgy, a mint azt külföldön, különösen Németországban is láttuk — nálunk sem minden kerületnek polgársága érdeklődik eléggé az ügy iránt s nem vágyakozik arra, hogy a szegénygyám emberbaráti tisztét betölthesse. Pedig az volna az ideális állapot, ha minden szegénynek meg volna a maga szegénygyámja! Reméljük is, hogy a polgárság mindinkább megkedveli az intézményt s ambicziója lesz az, hogy a szükséget szenvedő embertársakon önzetlen munkájával segíthessen. A mellett azonban, hogy a főváros tanácsa s annak illető ügyosztálya az újabb szabály- rendelettel úgyszólván újabb alapokat is fektetett le a közjótékonysági közigazgatás részére, fejleszteni is kívánja azt minden rendelkezésre álló eszközzel. A legelső, a mit megvalósítani szándékozik, a központi szegényügyi nyilvántartó felállítása. Erre feltétlenül szükség van. Kell egy olyan helynek lenni, a hol minden szegénynek úgyszólván egész élettörténetét ismerjék, a hol minden szegény számon legyen tartva, s a hol viszont a szegények is tájékozódhassanak minden forrás iránt, a melyhez bajukban bizalommal fordulhatnak. Külföldön már igen jól bevált ez intézmény. Németországban tehetősebb egyének egyenesen oda küldik adományaikat s a szegényektől hozzájuk érkező kérvényeket. így el van FÜGGETLEN BUDAPEST. vágva az útja annak, hogy egy és ugyanazon egyén rendszeres koldulásra adva magát több helyütt kapjon segélyt s lehetetlenné van téve, hogy valaki segélyt kapjon a nélkül, hogy viszonyai a segélyező fórum elolt ismerősek volnának Nálunk ezt a nyilvántartót akként tervezik, hogy a társadalom jótékony, leginkább hölgytagjai foglalkoznának benne hatósági irá nyitás mellett, a kik bárkinek minden bürokratizmus kizárásával azonnal, akár telefon utján is megadnák a szükséges informácziót. Szóval halad a főváros szegényügye, de igazi eredményeket mégis csak akkor fogunk látni, ha ez a kérdés országosan lesz rendezve. Addig a mig a vidéki hatóságok azáltal gyakorolják a jótékonyságot, hogy koldustarisznyát adnak a szegények nyakába s ezzel rákényszerítik őket, hogy rajokban tóduljanak a fővárosba, nálunk minden jóakarat és fáradság nagy részben kárba veszett. Fölöttébb megnehezíti ezenkívül a székes- főváros hatóságának humanisztikus munkáját egy rendszeres illetőségi kataszter hiánya, erről azonban, s a szegényügy egyéb dolgairól legközelebb írunk. A fővárosi törvény revíziója. A „Független Budapest“ ankétja. E fontos kérdésben beérkezett vélemények sorában ma a következő nagyértékü fej- tegetést közöljük. Lovászi Márton dr. orsz. képviselő, a VIÍ. kér. függ. és 48-as pártkor elnöke. Túlságos optimizmus volna, ha az uj fővárosi törvénytől nem várnánk kevesebbet, minthogy az egymagában változtassa meg, fordítsa jóra a főváros közállapotait. Ezt csak maga a polgárság leheti. Hiába hozzák a legjobb törvényt, ha a polgárság megmaradt eddigi közönyében a főváros közügyei iránt, és továbbra is idegennek, bevándoroltnak, vendégnek tekinti magát, nem pedig a főváros igazi polgárának, a ki otthon van és ennélfogva ur a maga portáján. A mig ez az érzés, ez a ludat el nem terjed a főváros polgárságának széles rétegeiben, addig mindig lesznek klikkek és uralkodó csoportok, a kik azon a réven, hogy törődnek a város ügyeivel: föl is használják a nagyközönség indolencziáját a maguk javára. A legfőbb, a mit az uj fővárosi törvénytől várok az, hogy alkalmas legyen megtörni az eddigi közönyt és érdeklődést kelteni a nagy- közönségben a községi ügyek iránt. Ezért az uj törvény legfontosabb rendelkezései azok lesznek, a melyek az eddigi abszurd választási I rendszert — reményiem, gyökeresen — megváltoztatják. A községi választói jogot a legszélesebben ki kell terjeszteni, és könnyen gya- korolhatóvá kell tenni. Véget kell vetni annak a monstrumnak, hogy a ki nem néz idejében utána, elveszti választói jogát, jobban mondva nem is vétetik föl a listába. Képviselet, megbízás utján való szavazásnak nem adnék helyt; gyökeresen elejét venném a szavazaipáczolás csul rendszerének. Eltörölmén a fővárosban a viril izmus intézményéi is, a melyet pedig a vármegyékben, fontos nemzeti szempontokból, okvetlenül föntartandónak tartok. Minden kerület maga válassza a maga képviselőit a törvényhatósági bizottságba, nehogy egyik vagy másik kerület a többinek a nyakára üljön. Nagy és nehéz föladatnak tartom a főváros adminisztrácziójának egyszerűsítését, melyet azonban okvetlenül meg kell oldani. Tálán sehol a világon nincs olyan nehézkes köz igazgatási szervezet, mint a fővárosban. Csök- I kentem kell a fórumokat, a bizottságokat és ki kell küszöbölni a sok bürokratikus formaságot. Meg kell könnyíteni és közvetlenebbé kell lenni a közönségnek a hatósággal való érintkezését. Véget kell vetni annak, hogy az ügyes-bajos embert a városházán vagy az elöljáróságnál Pontiustól-Pilátushoz küldözgessék ; az elfoglalt fővárosi ember nem ér arra rá, hogy bármilyen csekély hivatalos ügyre a fél napját elvesztegesse. Fontos kérdésnek tartom azt is, hogy a főváros fölmenlessék-e a közmunkatanács gyámsága alól? Annyi bizonyos, hogy a főváros fejlesztése nemcsak fővárosi, hanem jelentős állami, nemzeti érdek is, és igy abba bizonyos mértékig beleszólást kell biztosítani az állami érdekeket képviselő kormánynak és törvényhozásnak is. Csakhogy erre a czélra az elavult, nehézkes és hivatása magaslatán nem igen álló közmunkatanácsot alkalmasnak nem tartom, annál kevésbé, mert ez a testület felelősségre nem is vonható, holott rendkívüli fontosságú ügyekben intézkedik. A főváros mikénti fejlesztése fölött az állami főfelügyelet sokkal jobban gyakorolható közvetlenül a felelős kormány utján, a mely sokkal inkább rendelkezik a kellő szakerőkkel, mint a közmunkatanács. Ezt a testületet tehát, mely igen sokszor nem előmozdítója, hanem akadályozója a főváros fejlődésének, bízvást el lehetne törülni. Ismétlem azonban, ne várjunk mindent az uj fővárosi törvénytől; az legfeljebb alkalmat fog nyújtani a főváros polgárságának a valódi önkormányzat megteremtésére; de ha a polgárság a jó alkalmat föl nem használja, akkor nem segít a legjobb törvény sem. A vásárpénztár. Sok száz akadályt legyőzve, a sápját körömszakadtáig védelmező vállalat machináeziói ellenére végre biztosítottnak látszik az uj, hatósági jellegű vásárpénztár. Az előmunkálatok annyira előrehaladtak, hogy a főváros már megállapíthatta az uj részvénytársaság alapítási tervezetét. E társaságban a döntő szó a fővárosnak van biztosítva, a mennyiben a 4 mill, korona részvénytőke hagyobb felét a székesfőváros maga szolgáltatja, inig a kisebbik felét az érdekelt mészárosipar, állalkereskedelem és a gazdatársadalom körei adják össze, ezenfelül bizton várható a földművelési miniszter hozzájárulása is. Az érdekeltség részéről már biztosítottnak mutatkozik a szükséges alaptőke jegyzése, a mennyiben már ezidöszerint 1,785.000 К részvénytöke van jegyezve. A részvények 200 koronára szólnak, Az eddigi jegyzések a következők : Egy millió koronát jegyzet az a három mészáros szövetkezet, a melynek Lindmayer György az elnöke, háromszázezer koronát pedig Schubert Sándor vezetése alatt álló két mészáros szövetkezet. Jegyeztek továbbá : Brauch Ferencz 200.000 koronát, Hubert István 100.000 koronát, az első sertéshizlaló r.-t. 50.000 koronát, Kovács Mátyás 20.000 koronát, az OMGE a magyar gazdák szövetkezete, Braun József és fia, Schönfeld Gusztáv, Kohornik József, a ezukorgyárosok orsz. egyesülete 10—10.000 koronát. Ezenkívül még többen jegyeztek 1000 — 6000 korona közötti összegeket. Az uj vásárpénztár úgy a marha-, valamint a sertésvásárra fog kiterjedni. Az uj intézmény szervezetének főbb körvonalai már kezdenek kibontakozni. így elhatározott dolog már, hogy előlegek és hitelek nyújtása nemcsak budapesti mészárosokra és hentesekre lesz szorítva, de más husiparosokra és huske- reskedőkre, illetőleg marha- és sertésbizományosokra és rajtuk kivid álló érdekeltekre ki lesz terjeszthető. A bizományi üzlet csak az állatok eladására korlátoztatik. Az állatok tekintetében bizományi vételt, a nyerstermények tekintetében pedig se bizományi vételt, se bi- zományi eladási üzleteket a létesítendő vásár-
