Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-24 / 25. szám
о Ebből fedezik a választási költségeket; ebből előlegezik, díjazzák a korteseket; erre számolják el a lekenverezési összegeket, ebből hasítanak ki 5000—10 000' koronás közalapokat, melyek árán a keszinóelnökök, választmányi tagok, bizottsági tagok tagságot vásárolnak és biztosítanak. És a purifikáíoroknak, a »becsületes községi demokratáknak« ehhez nincsen szavuk. Hogv a perditapénzből ritkán lesz mise- alapilvánv, azzal ők nem törődnek. Hogv az ilyen ])énzzel rendelkezők, az ilyen pénzforrások urai és rendelkezői — noha a pénz nem szagos — de már ők maguk büzlenek, azt nem vették és nem veszik észre a demokrata orrok. És mit várhat a székesfőváros azoktól a bizottsági tagoktól, a kik ilyen módon szereztek hatalmat? Nem-e gyakorolják is ilyen módon a hatalmat ? A közélet purifikálása teszi szükségessé tehát, hogy ne csak ez állapotok szűnjenek meg, hanem még azok a klubok is törül- tessenek el. melyek ezen jövedelemre támaszkodva élnek, s melyek vezetőségei ezen jövedelem révén lettek urai a fórumnak. Hogv azután e purifákálásnak a »községi demokrata-párt«, legújabb oszlopai esnek áldozatul ? Kisebb baj a köz szempontjából, mintha továbbra is ott farizeuskodnak a »társadalmi tevékenység«-nek fárasztónak mondott, de a közéletet megfertőző szereplésükkel, Vagy ez nem tartozik a demokrácziához ? ügy látszik: Budapest részére a demo krácziát is -máskép értelmezik a »községi demokraták«. Ingyenes fővárosi népoktatás. A szocziális alkotások korszakát éljük. A parlament, a törvényhatóságok, magánosok nap-nap után egy-egy újabb szocziális intézménynek rakják le alapjait. A munka nem vaktában folyik, nem czél nélkül dolgoznak az erők. Az irányi ló kéz Kossuth Ferencz és Apponyi Alhat gróf keze, kik »a téglákat a val, mert más ötezer meg nem választottat is prolezsált — sikertelenül. A tanács tagjai közül: egy hat nap és hat éjjel kialussza magát; kellő elmegy ideggyógyászati szanatóriumba; egyik elméjére örök homály borul, vízióiban mindig a kilincselök százezreit látja; három kevésbbé kimerült clektro- vitalizerrel próbálja magát helyreállítani; egyel- lenegy állja ki az erőpróbát és nem lesz beteg. Ez aztán elmegy Londonba birokversenyre és ott földhöz teremti Cyklopot. Ily erősnek kell lennie a tanácsnoknak, hogy egészségesen végigállja a rohamot. Idők múlnak, évek rohannak, fogalmazóból tanácsjegyző, tanácsjegyzőből polgármester, jogászból virilista, saj(kereskedőből vezérigazgató, vezérigazgatóból főrendiházi tag lesz; de a tanítónői kinevezés még mindig ugyanabban a medeibcn folyik. Kijárás, szaladgálás, kilincselés, protezsálás, ismerősök bucsujárása, barátok megrohanása, ellenfelek puhitása, egyik esztendőben csakúgy, mint a másikban. Jövőre ismét megindul majd a ki nem irtható jó öreg kilincselés. És ez Így megy az idők végtelenségéig. Uj rendszer jön, uj rendszer megy, csak egy dolog, a mi nem változik; a kijárok és kilincselök rettenthetetlen, sohasem lankadó energiája. tervrajz szerint rakatják egymásra, t. i. nemzeti egységünk és függetlenségünk tervrajza szerint«. Apponyi Albert gróf népoktatási törvényeinél az adott viszonyok között jobbat alkotni lehetetlen. Mégis mily messzeségben kullognak e törvények az ideáltól: az ingyenes állami népoktatástól! Hja! . . . mikor az ember erre az ideálra gondol, szinte azt hiszi, hogy az elérhetetlenre vágyakozik s egy mély sóhajjal napirendre tér a kérdés felett. Hal az igaz, hogy az ingyenes állami népoktatás még sokáig fog megszületni, de az ingyenes fává rosi népoktatás igen könnyen megszülethetnék. A demokratáknak: a nép barátjainak csak egy kicsit kellene akarniok és a dolog meglenne. Hisz oly csekélyke az akadály! Hát nézzük csak meg azt az akadályt. Budapest székesfőváros 1907. évi tanügyi kiadása az idei költségvetés szerint 10,182.891 koronára rúg. Ebből tandijak és egyebekből megtérül 1,227.650 korona. A fővárosnak a tanügyre fordított és adóba kivetett tiszta kiadása tehát 8,955.241 korona. Ám ne ijedjünk meg, tisztelt gáz- és vil- lamdeinokralák, nem akarom az 1,227 650 koronát mind adóba kivetni s az önök nyakába varrni. Mert bár nem volna túlságos igazságtalanság, ha a demokraták, a sok gyermekkel megáldott szegény nép barátjai, segítenének a hazának müveit, derék polgárokat nevelni, ám félek, hogy az 1,227.650 koronától egy kissé megijednének. Nézzük csak kik fizetik ezt az összegei? A tandíj bevétel FÜGGETLEN BUDAPEST. a reáliskoláknál ... ... ... 73.400 korona a felső kereskedelmi iskoláknál 165 000 ,, a felsőbb leányiskoláknál ... 47.800 ,, a polgári iskoláknál ... ... ... 265.000 ,, az iparrajziskoláknál .1. ... ... 5.400 ,, az elemi népiskolánál ... ... 82.200 ,, a női kcrcsk. tanfolyamokon 85.000 „ Ez összesen kitesz ... ... ... ... 723.800 K-nát. Ezen összegei tehát a gyermekekkel megáldott, polgárokat nevelő szülök fizetik és a mi az 1,227.650 koronából megmarad, az a gyorseladási dijakból, államsegélyből, ipari engedélyekből s egyebekből térül meg. Bizony nem volna nagy igazságtalanság, ha a 723.800 koronát a nép barátjai, kiknek rendszerint vagy nincs, vagy csak kevés gyermekük van, maguk között felosztanak. De én még ezt az összeget sem akarom köztük felosztani, mert a kik reáliskolákba, felső kereskedelmi iskolákba s egyéb középfokú iskolákba járatják gyermekeiket, rendszerint fizethetnek. Igaz ugyan, hogy ez az összeg a 8,955.241 koronához képest, mit a főváros egész közönsége egyetemesen visel, elenyésző csekély, de a demokrata marok ezt csak akkor kevesli, ha markolja, ám ha kiadni kell, akkor inkább vigadói ünnepet rendez. De tisztelt demokraták, kik fizetik a polgári iskoláknál bevett 265,000 koronái? Ugy-e azok a dnsgazdag emberek, kiknek egyenes állami adójuk 31 koronán túl van. S mit fizetnek ezek fejenkint tanügyi adóba vagyis tandíjba? A nyolez korona beiratási díjon kivüHiO, azaz hatvan korona tandijat. Tehát 31 korona állami adó esetén fizet a szegény polgár gyermekenkint 60 korona kultúrádét. Oh mily, nyomorúsággal bírják a szegények kifizetni! . . . Erről a polgári iskolai igazgatók regélhetnének csak siralmas panaszokat, a kik egész évben mást sem tesznek, mind folyton a nem fizetőkkel vesződnek, hol kitiltván, hol ismét beereszt- vén őket az iskolába. Es le gyermektelen gáz- demokrata?! Hisz le nem fizetsz semmit!? Miért nem segítesz hát polgártársad gyermekét kiművelni? A segítés módja könnyű. Ha a polgári iskoláknál bevett 265.000 koronához hozzá adjuk a népiskolánál bevett 82.200 koronát s az igy nyert 347.200 koronát hozzácsapjuk az amúgy is közteherként szereplő 8,955.241 koronához, az ingyenes főváiosi népoktatási megteremtjük anélkül, hogy a közterhek érezhetően emelkednének. Rajta hát demokraták! Az eszme kitűnő, a kivitel könnyű! A hitelszövetkezetekről. A parlamentben inlerpellácziók alakjában, nagyobb pénzintézeteinkben a hitelnyújtás kérdésében, a nagyközönség körében, sokszor panaszok formájában nyilatkozik meg egy igen fontos közgazdasági tényezőnek, a hitelszövetkezeteknek kérdése. A milyen bizonyos, hogy maga a szövetkezeti eszme egyik leghatalmasabb tényezője az újkori közgazdasági életnek, mert nem szorul bizonyításra, hogy többek egyesülése egy czélra, többek együttes erőkifejtése intenzivebb, eredményesebb, mint a különtagolt egyeseknek funkeziója : annyira bizonyos, hogy a szövetkezeti eszmének gyakorlati megvalósítása igen sokszor, igen sokban eltér azon eszmétől, azon czéloklól, a melyeket szellemi megalkotói maguk elé tűztek. Különösen áll ez a főváros sok hitelszövetkezeiére nézve, mert csak kis részük igyekszik megfelelni eredeti czéljának. A szövetkezetek aktiv résztvevői tudják, felismerik a szövetkezetek szükségszerűségét, passzív tényezői sokszor felzudulnak, és nagyban egészben mondhatjuk, ma a közvélemény ellenséges indulattal viseltetik a szövetkezetek irányában ; mindezekből kétségtelen, hogy igen fontos, nehéz kérdés vár a szövetkezetek tárgyában megoldásra. És a milyen nehéz a kérdés, annyira kényes, veszélyes is a megfejtése. Nem szabad ugyanis feledni, hogy csupán a fővárosi szövetkezetek több mint 50 millió kölcsönt helyezlek ki és pedig többnyire iparosok, kis- és középkereskedők, tisztviselők, honoraliorok kezébe, olyanok kezébe tehát, a kik hiába kopogtatnak nagyobb intézetek ajlain, meghallgatásra nem találnak. A fővárosi társadalmi középosztály kérdése tehát a szövetkezetek kérdése. A középosztály hitelviszonyainak kérdése. A mint tehát a szövetkezeteket megszorítják, gúzsba kötik, bizonyos, hogy a fővárosi társadalmi középosztály hiteligényei kielégítésre nem találnak, még bizonyosabb, hogy megszorillalván a szövetkezetek és a kisebb részvénytársaságok, ezek kihelyezett kölcsönei- kel felmondják, behajtják és a szövetkezetekkel, kisebb részvénytársaságokkal szemben tanúsított megszorítást legfőképen a társadalmi középosztály sínyli meg. Mert akármennyit za- jonganak a hozzá nem értők, bizonyos dolog, hogy éppen a nagy bankok exkluzív természeténél fogva, a kisebb bankok fontos közgazda- sági funkeztiót teljesítenek. Ha a kisember, iparos, kiskereskedő, tisztviselő, kisbirtokos, honoratior bajban van, a szövetkezetek segítenek rajta, a nagy bankoktól éhen veszhet és ha drágább kölcsönt nyújt is, de elviselhetővé teszi a könnyebb visszafizetési módozattal. Igen sok kis pénzintézet vezetősége együtt érez klienseivel, meghallgatja panaszaikat, teljesiti kívánságukat, segít rajtuk, sokszor megmenti őket.
