Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-03 / 22. szám

4 függ et len bt d a p e st . Thaly Kálmán ünneplése. Thal у Kálmán az országos függetlenségi párt tiszteletbeli elnöke 25 év óta képviseli Debreczen város kerületét. Ez alkalomból Debreczen varosa fényes ünneplésben részesítette a függetlensegi párt ezen érdemes tagját. Választási mozgalmak. A zirczi választókerületben Kállay Frigyes to országgyűlési képviselő kíséretében iárja be a1 köz­ségeket. Mindenütt nagy lelkesedéssel fogadjak Losonczon Beniczky Árpádot egyhangúlag lóg­ják megválasztani. Függetlenségi pártélet Budapesten. A fővárosi függetlenségi és 48-párt választ­mányi ülése. A fővárosi függetlenségi és 48 as párt központi választmánya pénteken este az ország- gyűlési függetlenségi pártkor helyiségében dr. Ball ági Aladár elnöklésével látogatott értekezle­tet tartott, melyen gróf Batthyány Tivadar, Nagy Dezső, Készíts Antal, Lovász у Már­ton, Mangold Ármin kerületi alelnökök és a IV. kerület kivételével számos választmányi tag vett részt. Ballagj Aladár dr. elnök bejelentette, hogy a központi választmány eddigi jegyzője, Iszer Ernő, elhunyt. Ezután meleg szavakban emlékezett meg Iszer Ernőnek a függetlenségi eszme érdeké­ben kifejtett buzgó tevékenységéről. S e f f e r László indítványára elhatározták, hogy Holló Lajos el­nökhöz, a ki az elhunytnak sógora volt, a gyász­eset alkalmából részvétiratot intéznek. Azután a múlt ülésen kiküldött albizottság nevében dr. Bentsik József kijelentette, hogy a Vigadóban tartandó népgyülés tekintetében az albizottság még nem intézkedett. H a V a s s Rezső szerint kívánatos, hogy a fővárosi törvény megalkotását a függetlenségi körök memo­randumban sürgessék meg a belügyminiszternél. Platthy György dr. állandó bizottság szer­vezését óhajtja, mely a főváros aktuális ügyeit mindenkor figyelemmel kisérje. Bentsik József dr. szükségesnek tartja, hogy a fővárosi törvényjavaslat tárgyalására egybehí­vandó ankéten a kerületi függetlenségi pártok kép­viselői is részt vegyenek. N a g у Dezső dr. indítványozta, hogy a fővárosi törvény reformja dolgában a függet­lenségi körök és a kerületi függetlenségi vezér- emberek dolgozzanak ki egy javaslatot és azt nj'ujtsák be a belügyminiszterhez úgy, hogy az annak idején ankétra kerülő törvényjavaslatnál már figyelembe vehessék a függetlenségi vezérek és körök óhajait. Mangold Ármin dr. fölöslegesnek tartja a népgyülés összehívását, mert a törvényjavaslat elő­készítése már folyik, hanem az elnökség gondos­kodjék arról, hogy a függetlenségi pártok már a javaslat előkészítésébe befolyhassanak. S effer László, Várkonyi Oszkár dr. és В r ó d у Lajos felszólalásai után elnök határoza­tikig kimondotta, hogy a jelzett irányban az albi­zottság megteszi a kellő intézkedéseket. Dr. Mittel m a n n Bernát indítványt nyújtott be, hogy a főváros törvényhatósági bizottságának azok a tagjai, a kik nem tartoznak a demokrata párthoz, hivassanak össze egy értekezletre, a mely a törvényhatósági függetlenségi párt megalakulását mondaná ki. Ezen megalakulás czélja egyrészt a főváros adminisztrácziójába bevinni a függetlenségi eszmét, másrészt a hatalmon levő demokrata párt ellenőrzését egységes alapon szervezni Platthy György dr. a törvényhatósági bi­zottságban koalicziós pártszervezést tart he­lyesnek. Nagy Dezső dr. indítványára ezt az ügyet is az albizottságra bízták, melyeit az indítványozók bevonásával fog intézni. Elnök ezulán a.„Független Budapest" hiva­talos lap ügyét terjeszti az értekezlet elé. Kohn Gábor kifogásolja, hogy a sajtó a füg­getlenségi mozgalmakról nem emlékezik meg kel­lően és azokat alig veszi figyelembe. Beszéde köz­ben egy közbeszólás megfizetettséggel gyanúsította a sajtót, mire L о V á s z у Márton országgyűlési képviselő, a MI. kerületi függetlenségi és 48-as párt elnöke a leghatározottabban visszautasította a közbeszóló vádaskodását. Kijelenti azután, hogy az egyes dol­gokat illetőleg a szerkesztőség gondja nem terjed- hét ki mindenre; a maga részéről is szükségesnek látja, hogy a sajtó támogassa a függetlenségi tö­rekvéseket, de viszont elvárja azt is, hogy az illető mozgalmak vezetői a maguk részéről szintén támo­gassák a sajtót mindenkori pontos tudósításaikkal В. V i r á g h Géza, P 1 a 11 h у György dr, R e- 1 e 1 d Antal, Darvas Jozseí és L о v á s z у Már­ton felszólalásai után elnök az értekezletet fél 9 órakor berekeszlette. Köravatás. Az első kerületi függetlenségi 48-as kör Szent János-tér 4. sz. alatt levő helyiségeinek felavató ünnepét közös vacsorával egybekötve ju­nius 3-dikán, hétfőn este tartja meg. A Zugló és környéke függetlenségiés 48 as párt­kor f. é. május 26-án tartotta első közgyűlését, tag­jainak élénk érdeklődése mellett. A tisztikar, vala­mint az igazgatóság és választmány megválasztása is ekkor történt. Elnökké a pártkör eddigi társéi­Hírek. A fővárosi függetlenségi párt gyasza. Iszeni Iszer Ernő, a budapesti társaságnak egyik legszeretetreméltóbb, ritka agilis, ritka derék fiatal tagja halt meg váratlanul f. évi máj. hó 30-án reggel négy órakor. Néhány nap óta inline nza gyötörte, de betegsége egyáltalán nem látszott veszedelmes jellegűnek, mig végre váratlan szi\- gyengeség állott be s az erőteljes, edzett, hai- minczkilenczesztendős fiatal ember megszűnt élni. Iszer Ernő első osztályú fővárosi tanács- jegyző volt s a VII. kerületben működött, mint h. anyakönvvvezető. Kitűnő modoráért, ritka szolgálatkészségeért, előzékenységéért őszintén szerette mindenki. A főváros társadalmi életéből is kivette munkás részét. Oroszlánrész illeti meg a VI. ke­rületi függetlenségi kör megalapításában, a mely nagy érdemei elismeréseid alelnökévé, a nemrég megalakult fővárosi függellenségi és 48-as párt jegyzőjévé választotta. Az elhunytban lapunk is egyik buzgó, nagy tudásu és lelkiismeretes munka­társát gyászolja. Haláláról a kör külön gyászjelentést adott ki s a szombati temetésén testületileg jelent meg. Koporsója fölött a kör ügyvezető elnöke, Starck Andor dr. mondott emlékbeszédet s Iszer Ernő érdemeit a kör jegyzőkönyvileg örökíti meg. A korán elhalt, nagyjövőjü tanácsjegyző halálát kiterjedt rokonságán s nagyszámú barátjain kí­vül özvegye, szül. Kiirncz Rődiij Irma gyászolja. Pártelnökünk, Holló Lajos sógorát, neje pedig iszeni Iszer Sarolta fivérét veszítette a meg­boldogultban. AGRARIA* KUKORICZASZÁR- TÉPO-GÉP = ÁSVÁNYI szabadalom A takarmányozási eljárásról készséggel fel világositást nyújtunk. Levélcziim AGRARIA BUDAPEST, VÁCZI-UT 2. «Aréna nagyvendéglő M W и *1- ­* Tulajdonos: NAGY GÉZA. VII, Aréna-ut 58. sz. Színházzal szemben. A függetlenségi párt nyári helyisége. Kitűnő magyar konyha. Tiszta fajborok Olcsó árak. — Pontos kiszolgálás. Gállik Lajos rézműves-mester Raktár és műhely: Budapest, VII., Kertész-u. 8. Ajánlja magát szesz-, cognac-, likőr-, törköly- és borsejirü lepároló-készülékek, vörösrézcsövek és vaskarimák elkészítésére, elvállal mindennemű gyári berendezést és felszerelést. Szállít: szállodai és vendéglői vörösréz-edényt. Kávéházi konyhatiiz- lielyt, kávéfőző-edényt, mosó- és lakaréktüzhely- üstöket. Javítás és czinezés pontosan, jutányos áron szállít tátik. — Telefon 13 06. Jalassa Kornél „Abbázia“ drogériája = és illatszertára = Budapest, VI. kér. Andrássy-ut 47. szám. (Abbázia kávéház mellett). Telefon 98 75. Ajánlja a legkitűnőbb minőségű gyógyáruit, vegy­szereit, valódi angol és franczia illatszereit, ház­tartási,- kötszer- és betegápolást czikkeit A világ­hírű „UGORKATEJ“ készítményeinek egyedüli szét- küldési helye. „Országos Зраг-hiteiszövetkezet“ VII. kér. Kertész-utcza 57. Király-utcza sarkán. Alapittatott 1886. évben. Tagok felvétetnek és azoknak az általános hitelegyletben vagy tárczahitelegyletben hitelek íiyiijtutnaK, ín íratla­nokra kölcsönt, értékpapírokra előleget a learelő- nyösebb feltételek mellett nyújt. Takarékbetétekét kamatozás mellett és betéteket Check számlára a legku- lánsabb visszafizetési módozatok mellett elfogad. Bővebb fel­világosítással szolgál 9—1 és 3—5-ig az igazgatóság. A „FORTUNA GY0W10RP0R“, mely mindennemű gyomor- és hátbántalmaknál; nevezetesen gyomor- égés, puffadás, székrekedés, epeköbántal­maknál stb. kitünően hat. Kapható kizárólag SCHUBERT ARNOLD Budapest, VH., Csengery-u. és Dob-u. sarok Egy doboz ára 1 К. 10 fillér. MOCZNIK A. mérleggyár BUDAPEST. Iroda és raktár: Rákóczi-ut 57. Gyár : Alföldi-u. 10. Legújabb találmányit egyensúly-mérleg. Kikap- csolhatlan alacsony szerkezettel. Állandó biztos működés, mert kiugrás, kikapcsolás, alkatrészek kihullása és elvesztése, megakadás, helytelen mérés és folytonos javítgatás teljesen mellőzve van; és igjr minden üzletnek fontos előnyére és megtaka­rítására szolgál. JfCaszás JSajos nagyvendéglős BUDAPEST, VII., Rákóczi-ut 44. Magyar konyha, valódi zalai, csopaki borok­ról gondoskodva van. paszomanyos Pálfi Mihály Budapest, VII., Damjauich-u. 33. különlegességek butorpaszományokban. Villamos felszerelési vállalkozó HALASZ HUBERT vállalkozó Gyár és iroda: Budapest, VII., Angol-u. 25. Telefon 55—55. Beton-épitő, hídépítő, csatornaépítő. A m. kir. állam­vasutak, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye, valamint Budapest székesfőváros szerződéses vállalkozója, mindennemű hid-, csatorna- és burkolati munkára. Elvállal minden e szakmába vágó munkát. Költségvetésekkel szívesen szolgál. Hartl L. és Társa festék-, kencze- és lack-gyáriraktáruk a „Keleti pályaudvarhoz“ Budapest, VIL, Baross-tér 20. sz. Ajánlja kitűnő minőségű Parquet-viasz, borostyán és linoleum padló-lack és festékét. Zománczfesték minden színben. Féregirtó és fertőtlenitő-szerek. Ecsetek és padlókefék. STILLER IGNÁCZ kárpitosmester és bútorkereskedő Budapest, VII., Garay-utcza 44. sz. Ajánlja saját készitményü kárpitos- és asztalos-áruit. Márkus Samu könyvnyomdája Budapest, V., Báthory-utcza 20. nőké Hamar István, alelnökökke, dr. Horváth Gyula, Fiiíöpp Károly és Norm János, ügyeszszé dr Ao- moaui Lajos, igazgatóvá Halász Hubert, pénztárossá иЙ? Andor’ titkárrá dr. Kabacska András, gazdává Lelóczky Ferenc/, jegyzővé Pogány Józsefi könyv­tárossá Greskovits József, ellenőrükké. 1 illisy Lajos és Weigl Alajos választattak meg egyhangúlag. Az igazgatóságba 10, a választmányba Hű tagot válasz­tottak be. A közgyűlést kedélyes vacsora követte.

Next

/
Thumbnails
Contents