Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-21 / 20. szám

9

A főváros »egyetemét« annyira szeretik, hogy a ki ellenfeleik gyűlöletében velük versenyt kiabál, azt vezérségre emelik, noha a programra szerint lehetetlenné kellene tenni az »egyetemes« és szeretett »lőváros« érdekében.

Csak azért, hagy nagyságukat hirdethessék, a kivedlett, elhulajtott, lemaradt parazitákból hegyet hordtak össze, hogy már a szagától is meneküljön a politika, már t. i. a becsületes politika.

Eljutottunk már mi is oda. hogy a pártok alaptételeit nem a programra, hanem az egymás ádáz gyűlölete alkotja.

E gvülölség szolgálata képez érdemet, ez szerez tekintélyt. Részt venni a törvény- hatóságnak a nemzeti küzdelemben; belekapcsolni a törvényhatóság életét a nemzeti önállóság életfolyamatába, ez szerintük mind fölösleges, őket nem érintő, s tőlük távol álló.

Nem e lap hasábjaira való annak a kérdésnek tárgyalása, hogy Magyarország állami élete, nemzeti kötelessége és küzdelme mennyire más, mint Ausztriáé.

De azt itt is meg kell mondani, hogy Magyarország reászorult arra, hogy minden parányi törvényhatóságával, minden .hatósági tényezőjével álljon a nemzeti munka szolgálatában.

Kizárni a nemzeti politikát a törvény- hatóság életéből annyi, mint segítségére sietni annak a tábornak, mely azt akarja, hogy Magyarországon is csak egy akarat legyen, a nemzet által sem befolyásolható abszolút akarat.

És ez a szándék kisért. És ezt a szándékot nemcsak az éjféli lovagok látják, az éjjeli tanyák kerek asztalainál, de érzi minden becsületes munkás tagja a magyar fővárosnak, a magyar társadalomnak.

Ezért kell bele vinni a nemzeti politikát a fővárosi életbe, ezért bűn a politika kizárása a főváros törvényhatóságából.

Ha a demokraták életre ébresztették azokat, kiknek a magyar állami élet és eszmény hekuba, sőt ők maguk is oda állottak ezek harsonásaiul, kétszeresen kell figyelnünk nekünk függetlenségieknek a fővárosi törvényhatóság életére, mert különben azt érjük meg, hogy nem marad meg más éltető jpro- grammul, mint a gyűlölet s ennek, ha kevés a főváros, magát a magyarságot is oda dobják a nagy községi demokrata párt tagjai.

Az eladósodó Budapest.

Újabb milliós kölcsönök.

A főváros ismét egyszer és nem tudjuk hányadszor — és azt sem, hogy utoljára e — ; pénzzavarban van, úgy hogy a város pénztárának fizetési képességét fentartandó, valószi- nüleg egy rövidlátu 5—6 milliós kölcsönhöz fog folyamodni.

Kétségkívül megint kéznél lesznek a jó bálátok., a szövetséges bankok igazgatóinak személyében és jó szóért és még jobb kamatokért hajlandók lesznek megmenteni a főváros hitel- képességét.

Hát okos dolog-e, helyes-e, az észszerű gazdálkodás szempontjából megengedhető-e, bogy úgy viszik önök uraim a városházán a polgármestertől lefelé egészen Ehrlich G. Gusztáv űrig a város ügyeit, hogy megint idáig kerültünk ! ? Hiszen csak egy pár esztendeje annak, bogy szintén csak a jó bankigazgatók kegyelméből tudták a fizetőképességet fentartani és

még mindig nem okultak? Uraim, ez bűnös könnyelműség! Hát egy főváros vezetősége akkor néz pénz után, mikor már annyira sürgős, hogy nem ő, hanem a hitelező szabja meg egyolda- lulag a feltételeket? Budapest székesfőváros tor- galmi értékű törzsvagyona oly tekintélyes, hogy ha észszerű gazdálkodás folyna a városházán és ha a rendszeres pénzügyi politika, nem pedig kapkodás képezné szegény fővárosunk vezérpolitikáját, akkor e város esetleges kölcsön- szükségletei fedezése körül nagy lenne úgy a fővárosi, mint a külföldi bankok versengése és szégyenletes kényszerhelyzetek sohasem állanának elő. De nem is uj adósságcsinálásról, hanem a régiek konvertálásáról lehetett volna szó. Persze erre a jó alkalmat a főváros elmulasztotta. Tudja az Isten mikor engedik ezt majd meg újra a világszerte rosszabbodott pénzviszonyok.

Csodálatos, hogy a mi fővárosunknál a hirtelen pénzszükséglet mindig a legrosszabb pénzügyi konjunktúráknál szokott felbukkanni. Hiszen a főváros vezetőinek azt, hogy majd pénzre lesz szükségük, jóval előbb kell tudnia és látnia, úgy hogy a beszerzésre az időpontot, a pénzügyi konjunktúrákat nekik kellene megválasztani.

De hát szabad-e egyáltalán egy olyan városnál, a melynek évi budgetje felér egy királyságéval, hiszen az ötven milliót megüti és forgalmi értékű törzvagyona közel V4 milliárd, olyan helyzetnek előállania, mint a minő a mostani s a minő volt a néhány év előtti, a midőn szintén a fővárosnak úgyszólván mentési kölcsönt kellett felvenni. Nem ! És százszor nem !

De másrészt igán természetes, hogy elő Kellett állani ennek a helyzetnek, mikor a város a jövedelmező közüzemeket mind kiadta a kezéből és mi több: nem is gondol arra, hogy ezt a hibát jóvátegye ott, a hol az lehetséges. Szó van most j ugy-e a légszeszgyárról és valóságos komédia az, a mit ez ügyben magunk előtt látunk. Hát kérdés lehet még az, hogy ezt a szerződést meg ne újítsuk? Ne keressen hát a város egérutat a megváltás kikerülésére. Vissza kell venni feltétlenül a világítás e nagy médiumát, hogy fölötte a város az ő közönsége érdekében szabadon rendelkezhessék. Ha esetleg az első vagy második évben nem fog nagy pénzbeli haszonnal járni, mit jelent az egy főváros örök életében!? De megszűnik a mostani, a közönség kizsákmányolására berendezett szégyenletes állapot és a gázgyár fokozódó jövedelme majd megtenni azokat a nagy bevételi feleslegeket is, a melyek azután ki fogják küszöbölni az állandó pénzzavart a város pénztárából.

Itten csak a vezetőségben leledző ügyetlenség vagy bűnös gondatlanság, vagy mindkét ok együttesen működhetik közre, ha nem igy történnék vagy talán olt keressük ezen állapotoknak kutforrását, a hol legkevésbé szabadna azt megtalálni, t. i. a fővárosnál uralkodó mostani hogy igy mondjam — »nem politikai« állapotokban, a hol ugyanis az egyoldalú pártérdekek alatt elbukik a városnak minden reális érdeke?!

Sajnos, úgy látszik, hogy még szomorúbb tapasztalatokra kell jutni a főváros közönségének, mig újból eszmélni fog; mert hogy végre eszmélni fog a polgárság, az kétségtelen, de adja Isten, hogy ne későn!

Lássátok kedves polgártársaim, ez uj zavar és uj adósságcsinálás az egyesült demokrata gazdálkodásnak és azok kegyeltjeinek kézzelfogható gyümölcse!

Ok lakmároznak, de mi és ti fizetni fogunk.

Hát meddig tűrjük még ezeket az állapotokat?! /.’

_/FÜ

GG ETI > E N EjJDA PEST.

Angyalcsinálók

A szülésznőkkel a napi sajtóban rendesen az apró hirdetések regényes kalandra, de egyúttal bűnre csábitó világában találkozunk, és aránylag ritkán a törvényszéki csarnokban, holott nem csekély azok szama, kik bűnös üzelmeikkel erre rászolgáltak. Az utóbbi napokban a fővárosban és a vidéken egyaránt napfényre került egy-két bábának üzelme, de nem a hatóság, a rendőrség buzgalma n\o- mozása folytán, hanem úgy, hogy az angyalcsinálók szerencsétlen áldozatai halálos órájukban bevallották, hogy ennek, meg annak a bábának »tanácsa« vagy diszkrécziója folv- tán jutottak a sir szélére. Vagy pedig utólagosan »post mortem« a szomszédnők besu- gása, kémkedése utján derül ki, hogy ez vagy az a nő »gyanús« körülmények között hall meg.

A véletlen úgy akarta, hogy a napokban egymás után több ilyen eset került a nyilvánosság elé, és hány és hány ilyen eset nem került nyilvánosságra, mert az áldozat, az angyalcsináló bába vétkes gondatlansága, az átszenvedett fertőzés daczára is életben marad betegen, egész éleiére megnyomorítva. A fővárosi szülészeti klinikák és a rendőrség regélhetnek erről, mert hiszen minden elvetélést be kell jelenteni a hatóságnak, ha ugyan a bába elhivatja az orvost.

Az elvetélések, angyalcsinálások fővárosunk, de országunk társadalmi viszonyaira és hatóságaink, rendőrségünk hanyagságára szomorú fényt vetnek. Lássuk, bíráljuk első sorban társadalmi viszonyainkat.

Kétségtelen, hogy a létért vívott harez napról-napra nehezebb és tény, hogy egy család eltartása, gyermekek ápolása, felnevelése óriási, nem ritkán elviselhetlen terheket ró a szülőkre és a társadalmi bajok fejtik meg az ország egyes vidékein mondhatnék polgárjogot nyert egy- vagy kétgyermekrendszert, a mint e valóban országos nemzeti bajokról nem ritkán írnak a napilapok. Ez az országos, nemzetgazdasági szempontból is jelentős veszedelem adta az impulzust a gyermekvédő liga megalakulására, az állami gyermekmenhelyek felállítására, a társadalmi utón ebben az évben rendezett gyermeknapokra. Most jelent meg az 1906. évben Temesvárott megtartott első magyarországi gyermekvédelmi kongresszus jelentése, a melyben Rufjy Pál miniszteri tanácsos a magyar gyermekvédelem egyik előharczosa a társadalom segítségére apellál, mert hisz maga az állam mindent meg nem tehet. Érdekes e jelentésben Hegedűs Lőráint »Iparfejlesztés és gyermekvédelem« czimü előadásának azon része melyben kimutatja, hogy az ország érdekeinek súlypontja a keresőkről a gyermekekre száll át, mert a kivándorlók 74, sőt 88°/0 a 15—40 év között van, tehát a kereső korban, vagyis kevesebb felnőtt és mindig több gyermek marad itthon.

Ezek a számok, melyek kiváló emberek gondos éveken át gyűjtött megfigyeléseinek eredményei, indokolják, hogy népességünk szaporodására, gyermekeink védelmére különös gondot kell fordítanunk és hogy kérlek heilen szigorúsággal büntetendők az angyalcsináló bábák. Azok a szerencsétlen, nem ritkán kétségbeesett nők, kik az orvos rendelőszobájában is »tanácsért« esdenek, nem bűnösök, mert a létért vívott nehéz, elviselhetlen liarcz érthetővé, menthetővé teszi eljárásukat. Hiszen, ha szándékuk következményeiről fel-