Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-16 / 37. szám
11. évfolyam. 1907. Szeptember 10. 37. szám. (AZ ERZSÉBETVÁROS) Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap. Budapesti függetlenségi és 48-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... ... ... .......... — 10 korona. Fél évre ........................................... — 5 Fő szerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők: VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Telefon 88—98. Demokrata mozgalmak. Nem uj dolog, hogy a kinek kevés a puskapora, a nagy dobbal pótolja az ágyú puffogását. Ismeri már ezt minden színházi direktor és rendező. De ismeri már a nagyközönség is. Csak a laikusok, az avatatlanok veszik komolyan a puskaropogást, de ezek is kiábrándulnak nagyon hamar, A községi választások előtt ilyen lármás felvonulást rendeztek a „községi demokrata jelöltek“ a városi alkalmazottak fizetésrendezése, drágasági pótléka érdekében. Adták a nagylelkűt. Ők, a kik letagadják a saját vagyonuk értékét, mikor városi illeték fizetéséről, tehát a város bevételeinek törvényes mértékkel való méréséről van szó (lásd Nessi Gyula hagyatékát), könnyhullatással vettek tudomást a szegény városi hivatalnokokról, s hájjal kenegették a sajgó sebeket s adták a résztevő kebelt, de csak addig, mig a szavazás meg nem történt. S az a laikus városi tisztviselő alkalmazkodott az ő hatalmasainak Ízléséhez, s elfelejtkezve arról, hogy a saját érdekét csakis önmaga elégítheti ki, beállott hangos szavú és és ügybuzgó kortesnek, várva és remélve, hogy viszonzásképen a megválasztott községi demokrata urak valóra váltják, a mit Ígértek. Minden városi hivatal kortestanyája volt a „községi demokrácziának“. Minden hivatalnok a polgármester- tertől kezdve — tisztelet a kivételnek „kizárta a politikát“ a községi életből és beszegődött „községi demokratának“. Azt hitték szegény jámbor emberek, hogy a demokrata Ígéret komoly dolog, hogy a demokraták programja, a demokrata „szavallás“ egyenlő értékű az adott szóval és a becsületes ember őszinte Ígéretével. Nem vették észre, hogy csak a nagy dob szólalt és elfogyott a puskapor. A belügyminiszter megsemmisítette a szabálytalanul megtartott közgyűlési határozatot, s a kortesfogással megszavazott drágasági pótléknak hiányzik a közgyűlési szankcziója még most is. És a demokrata atyáknak úgy látszik már megkeményedett felebaráti szivük, mert a saját bajukon felül már nem törődnek a választás előtt keblükre ölelt városi hivatalnokokkal s azok nvomoruságával. Lassanként reá jöttek a hivatalnokok, hogy bizony nem várhatnak a „város uraitól“ semmit. Elfelejtkeztek a nekik tett ígéretükről ép úgy, mint a hogy elfelejtkeztek Írott és aláírótt egész p rogr a m mj u к r ó 1. De igy van ez jól. Csak minél előbb és minél több oldalról jöjjön a kiábrándulás. Van a demokratáknak azonban még egy kipróbált korteseszközük. Ugyanis régi bevett szokás náluk, hogy azt, a mit a törvényhatóság a köznek ad, a köz részére teljesít, azt ők, mint a törvényhatóság képviselői saját áldozatuknak tüntetik fel, s igy a törvényhatóság erkölcsi erejével, a maguk egyéni nimbuszát növelik. Persze, hogy ilyesmi meglehetősen szerénytelen dolog, de ez már köztudomású, hogy a mi „községi demokratáink“ és a szegénység egymást kizáró fogalmak. Most a legközelebbi közgyűlés tárgysorozatán ott szerepel a budapesti V. kerületi általános közjótékonysági egyesület kérvénye a városi czimer használhatása iránt. Mindenesetre furcsa kép, mikor a demokráezia czimerkérdésben csúcsosodik ki; de még furcsább, mikor egy jótékonysági egyesületszorul czimer kérésre. Hát csak a czimeres jótékonyságnak van értéke a „községi demokraták“ uralma alatt. Hát az V-ik kerületben, a jótékony adakozót csak akkor fogja az Isten Krónika. Városbiróválasztás a Terézvárosban. — Saját tudósítónktól. — Nagy nap virradt fel ma a főváros hatodik kerületére. A néhai Takách Gyula halálával megüresedett városbirói állás betöltésének napja. A demokraták ezt a fontos tisztséget minden áron a maguk emberének akarták juttatni, nehogy véletlenül egy függetlenségi kültelki egyéniség jusson hozzá. A nagy jelölőérle- kezleten a párt főkolomposai közt mély ellentétek merültek fel a jelölendő polgártárs személye tekintetében. Az elvbarátok és polgártársak egy része mindenáron kereskedőt akart erre az állásra, a másik nem tartotta fontosnak a kereskedői képzettséget, hanem a polgárság kebeléből való romlatlan ősfrisseségii embert óhajtott városbiróul. Az ellentéteket kiegyenlíteni nem sikerült, úgy hogy a jelölőértekezleten két városbirópárt keletkezett: egy beltelki-terézvárosi- kereskedő-városbiró-demokratapárt és egy kültelki-nem- irunk-nem- olvasunk- városbiró- demokratapárt. A két tábor csakhamar hozzáfogott ismert agilitásával a kerület szervezéséhez, és másnap reggel már a következő plakát volt olvasható a Nagymezö-utcza környékén : Polgártársak ! Demokraták! Városbiróválasztás előtt áll a Terézváros. Néhány nap múlva eldől, hogy ki legyen az a férfiú, a ki a negyven koronán aluli perekben ítélkezzék első fokon. Erre a diszes polczra csak azt válasz- szűk meg, a ki produktiv pályán működve, ismeri az adósok letagadási manővereinek minden csinját- binját: szóval, csakis kereskedőt válaszszunk. És van-e Budapesten, sőt Magyarországon, sőt Közép- európában, sót az óvilágban, sót a föld hátán erre érdemesebb kereskedő, mint Magyar Miklós, a ki a félelmetes Olaj1, Lajost párviadalban a sárga földig lekaszabolta '? Polgártársak, demokraták! Már ezzel az egy teltével is érdemessé vált a városbirói állásra. Ezért kiáltsátok velünk egy szívvel, egy lélekkel: Éljen Magyar Miklós, a beltelki terézvárosi kereskedő-városbiró-demo- kratapárt városbirójelöltje. Csakhamar megjelentek azonban az utcza sarkokon az ellenplakátok, a következő tartalommal : K. N. I. N. О. V. D. P. Egy hitvány töredéke a kerület söpredékének a közelgő városbiró-választáson a középkori párviadal intézményének sötét lovagját óhajtja megválasztani. Mi, a szabad természet és a polgári őserő szabad fiai, a romlatlan erkölcsű kültelek, mely a világnak egy Czája Józsefet, egy Czája Jánost és még néhány tuniszi,'algíri, kopenhágai és mexikói birkozóbajnokot ajándékozott, mely Angyalföld nevezete alatt már az ó-testamentumban szerepel, szóval mi, kültelek csak egyetlen egy férfiút tartunk méltónak a városbirói diszes állásra, a ki világot látott, sőt már Japánba is készült, a hires japán hadvezérrel, Oyama tábornokkal képes-levelezőlapváltási viszonyban állott és a hazai választási ipar leglelkesebb bajnoka. Ki lehet más e férfiú, mint Kardhordó Árpád, a ki mellesleg ősrégi magyar család sarja és csak demokrácziából lépett a kereskedőpályára, melyet pusztán hazafiságból cserélt fel a rögös politikai pályával. Éljen Kardhordó Árpád. Le a párbajpárttal! Spongyát rá! A Kültelki- nem-irunk-nem-olvasunk-városbiró-Demokratapárt.
