Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-26 / 34. szám
о FÜGGETLEN BUDAPEST Még ettől az álomtól is megíoszszák a főváros lakosságát a demokraták? Tudják ők nagyon jól, hogy ha a pos- ványokat lecsapolják, még termőföld is lesz a dögvész tanyáján. De akkor miből él meg Heltai, Morzsányi, Radocza, Márkus, Nessi Gyula slb. stb. Hiszen akkor nem volt érdemes a polgármester adósságait lekonverlálni? Egyöntetűvé kell tenni az egész közigazgatást. Mivel a békák nagyon jól érzik magukat a pocsolyában, sőt sikerült még uj laj- tákat is megtelepiteni körükben, el kell távolítani ezt az egynéhány fát, mely kimagaslik a hínárból, s akkor egyforma sima, gyönyörű békanyálas zöld terület lesz ez a fő- ! város. Hangos a békáktól, bibiczektől, népes az ázalagoktól, puhányoktól, s mindez farkcsóválva kórusban zengedezve tapsol az őket békében hagvó »demokrata üstökösnek«, a . »nagystílű . . . i«-nek. Ezt czélozza a polgármester javaslata. Ezért lettek feleslegessé a fővárosnak munkában és nem kilincselésben megőszült veteránjai. Pedig de sokat tanulhatnának tőlük az eszméket lehelő uj városintézők 1 Legelőször is egy kis szemérmet és tisztességet s azután annak tudatát, hogy a fővárost szemétdombbá ők tették. Vázsonyi ne mulass! Yázsonyi Bécsen át gúnyolódik a fővárosi függetlenségi párttal s mulat a vezérein. Igazán lekötelező leereszkedés tőle, hogy egyáltalában észreveszi fővárosi függetlenségi pártunkat még olyan ünnepi nagy alkalommal is, a mikor Bécsböl hirdeti azt, hogy a közjogi harezok megszüntetésére a függetlenségi párttal szemben szövetkezik bárkinél is. (Hallottad-e ezt dicső Burg, a hol a királyi demokraták bölcsője ringott!) Bécsi czikkében is észreveszi már Vázsonyi a megvetett fővárosi függetlenségi pártot, hejj pedig még nem is oly régen, alig két-három esztendeje, hogy azt hirdette: »A fővárosban csak két párt számit, csak két pártnak van jövője: az egyik a demokrata párt, a másik a szabadéinii párt. (Már akkor is jobban szerette a szabadelvűeket, mint minket.) az esperesplébános is a »mozi«-ba, a »Vig«-be, i a »Király«-ba, »Osbe«, a »Macsicsba«, »Orfiba« megy A zsargon Budapesten csodálatos ked- veltségnek örvend és ha ma egy-egy ötletes ujságfiu valamely sikerültebb szólásmódot eszel ki, holnap már az egész város használja. A nyelv szempontjából nincs is csirkefogóbb lem- peramentumu népség a budapestinél. Indolenczia. A pesti ember egyáltalán nem törődik semmivel, a mi rosszul van, de máskén L lehetne, ha akarná. így a jó budapesti pol- .gár nem bánja, ha tizenkét villamoskocsi megtelve szalad el az orra előtt, ha csak a tizenharmadikon elfér; a kávéházasok évről-évre emelik a pikkoló árát, mely immár csaknem a Himalaya színvonalát elérte; télen a jégen, nyáron a baraczkmagon elcsúszik az utczán és kitöri a lábát; a konilis kétszeres, a fiakkeres négyszeres taksál vasal be rajta; tavaszszal és őszszel minden utczajárdát felszaggatnak és neki hegymászást kell végeznie a torlaszokon ; Ilyen törpének, ilyen gyengének találta Vázsonyi ekkor a fővárosi függetlenségi pártol s most mégis azt kívánná az ö »demokrata« felfogásával, hogy ez a fővárosi függetlenségi párt, a mely Vázsonyi! is megiepőleg oly hirtelen nőtt nagygyá s hódított meg a kilenczből hat kerületet, nem rendelkezik ősi nagynevű vezérekkel. Vázsonyi a Terézvárosnak úgyszólván már született demokratája, arisztokrata gőggel lenézi a többi kerületek »po/venii«, függetlenségiéit. A függetlenségi párt régi az országban, de mondhatjuk uj a fővárosban s valósággal uj a mostani hatalmas térfoglalásában. Mint ilyen uj párt nem csupán egy kerületre szorítkozva, hanem a polgárság felébredt lelkiismerele által egyszerre több kerületben a harcz mezejére szólítva, nem válogathatott ősi vezérekben, az országos nevű vezéreket a vidékre szólította a haza- fiui köteleség s a magukra hagyott névtelenek vitték diadalra (bárhogy is pukkadt a demokrata testvér és fegyvertárs) annyi fővárosi kerületben a függetlenségi lobogót. A nemzeti ébredés még csak egy jelölttel se tudta szaporítani a fővárosban a Terézvároson kívül az ősrégi demokrata pártot. Náluk demokratáknál könnyű volt az avitikus felfogásnak hódolva, az egész országban a demokrata pártnak rangsor szerinti legfőbb vezéreit jelöltül állítani. Mi nem nézhettük a demokrata családfát, az apai, az ősi érdemeket, uj emberekből álló fővárosi pártunk megelégedett uj emberekkel, uj jelöltekkel és mint az eredmény mutatta, helyesen cselekedett, hogy nem hódolt az ariszto- krata-izü terézvárosi »demokrata« felfogásnak. A »névtelenek« által vezetett névtelenek seregében van a mi erőnk. A névteleneknek ez a hóditó ereje mutatja, hogy a mi elveinkben, a mi pártunk programmjában van a jövő győzelemnek is a biztosítéka. Idő és alkalom kell hozzá, hogy a névtelenek névre tehessenek szert. Pedig ez nálunk, a függetlenségi pártnál, nem is oly szükséges. A függetlenségi párt sem személyeknek, sem személyi politikának pártja, hanem elveknek pártja. Nem a személyek sikerét és dicsőségét keressük, hanem az elvek érvényesülésével a népszabadságon felépülő független Magyarország diadalát. Nálunk magasztos az elv s mellette törpe minden egyén. Náluk fő az egyén, a ki mellett az ide-oda kapkodás, ilyen vagy amolyan politikai szellők állal hol jobbra, hol balra hajtott felhők ködhomályába elvesz, jelentéktelenné lör- pül az elv. Gúnyolódik Vázsonyi azon is, hogy a fővárosi függetlenségi párt vezéreinek egyike, a kit képviselővé választottak, sietségében elfelejteti lemondani szabadelvüpárli elnökségéről. Hát bizony nekünk sürgős dolog volt a pártszervezés Nem várhattuk meg, a inig fiaink felnőnek, hogy azután azok szavazataival hódítsuk meg a főváros kerületeit. Nekünk kelletlek és kellenek a jövőre is a volt szabadelvű szavazatok. A haza érdeke nem várhat arra, a mig a függetlenségi apák annyi függetlenségi fiakat nemzenek, hogy övék lesz a többség s talán Vázsonyi sem reméli azt, hogy az országos demokrata párt esetleges terjeszkedésével annak összes képviselői ezután is kivétel nélkül, bizonyos terézvárosi demokrata ügyvédcsaládokból kerüljenek ki. Mi szívesen látjuk a volt szabadelvűeket függetlenségi választókul, függetlenségi jelöltekül, függetlenségi képviselőkul. Ez a hatalmassá fejlődés egyetlen lehetséges útja és módja. Annak a függetlenségi képviselőnek, egykori szabadelvű párti elnökségét ne liánytorgassa annyira a szemére. En tudom jómagam esetéből, hogy mit jelent az ilyen szabadelvüpárti elnökség. Kuriózumként őrzöm azt az okmányt, a melyben a belvárosi szabadelvű párt tudatja velem Kautz Gyula sajátkezű aláírásával, hogy (delnőkévé megválasztott. Engem, a ki soha életemben 67-esre nem szavaztam, engem, a ki tollal, szóval, tettel mindenkor a belvárosi szabadelvű párt ellen küzdöttem. Az ilyen elnök- s alelnökvá- lasztás gyárilag tömegesen csinált kortesfogás. Észrevételre se érdemes. Nevetségessé váltam volna, ha felelek e »kitüntetésre«. Az a fővárosi függetlenségi képviselő, a ki Vázsonyi megfigyelése szerint .elfelejtett lemondani a belvárosi szabadelvű párt elnökségéről, igazi függetlenségi érzületéről a fővárosi függetlenségipolgársága előtt annyira ismeretes volt, hogy a II. kerületi függetlenségi párt, a melynek még a koaliczió uralma elölt a darabont korszak rémuralmának legsötétebb napjaiban kellett uj képviselőt választani, az ö jelöltségéről tanácskozott. Függetlenségi érzületűnek ismertük már akkor, a mikor még a függetlenségi légáramlat nem sodorta százával-ezrivel az embea vízvezetéki csap megtagadja a vízszolgáltatást és szép barna dohánylével kedveskedik; a szép bízott marhahúst Bécsbe viszik és nekünk csak a csontok maradnak ; a kályhák füstölnek, de nem melegítenek, ellenben a lürdőkádból kicsöpög a viz; a felperesi ügyvéd kilenczszer vasalja be rajta a perköltséget; a hentesüzlet patikává válik és sonkát- párizsit grammszám méri ; mindezzel és még sok más hasonló kellemetességeivel az életnek nem törődik a pesti ember. Jónás után neki van a legvastagabb bőre. Akármennyit tánczol- nak a hátán, nem bánja. Kulturéhség. Ez a türelmes, nőhóditó, úrhatnám, zsiványnyelvet beszélő, indolens pesti ember, a kiben a magyar faj minden jó tulaj donsága egybeolvad a városi népkeverék összes hibáival és bűneivel, egyúttal a legkulluréhesebb népessége a löldtekének. Nincs még egy város, melynek lakossága oly nagy befogadóképességgel bírna a kultúra minden irányú megnyilvánulásaival szemben. Idegen színész, i ró, festő, muzsikus, itt aratja legkönnyebben diadalát és a modernség minden hóbortja Budapesten tud legkönnyebben divatossá és népszerűvé válni- Ez a szegény, eladósodott város eldorádója a felemelt helyáraknak, és dijbirkozó, tenorista, légtornász és hegedüvirluóz mutatványait mindenkor hálás közönség tapsolja meg, ha a dijbirkozó melkasa tényleg óriási, a tenorista ki- xágja a magas c-t, a légtornász kaczérkodik a nyaktöréssel és a hegedüvirluóz boszorkány- tánc.zot jár a húron. Igazi művészet és csepii- rágás egyaránt fogékony talajra és tapsra mindig kész tenyerekre lel a budapesti közönségnél. A budapesti ember kulturéhsége ugyanis abban rejlik, hogy mindenütt ott akar lenni, a hol a jelenlevés áldozatot igényel. Az áldozat pedig kiváltja a károsult emberekből a tetszést. A közkritikának e mucsai mértéke szabadítja a pesti közönség nyakára a külföld összes középszerűségeit, úgy hogy valamennyi kivitelünk között legnagyobb a látványossági dijak fejében beszedett kemény magyar forintok exportja. Virtuózok és kóklerek igérefföldje, szép Budapest: a le lakosságod a tipikus, az igazi, a hamisítatlan, a javíthatatlan »pali« !
