Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-26 / 34. szám
11. évfolyam. 1907. Augusztus 20. 34. szám. (AZ ERZSÉBETVÁROS) Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap, , Budapesti függetlenségi és 48-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ........... __..............-- — Ю korona. Fé l évre ... ... _ ... — — — 5 Fő szerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a lap- tulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők: VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Telefon 88—98. Purifikálás. Az elmúlt héten egy újabb városmentő eszme látott napvilágot, még pedig igen befolyásos helyről nyert informáczió alapján. Maga a polgármester vállalja a szerzőséget a városmentő eszme tekintetében. Az ő demokrata elvei és meggyőződése érlelte meg a nagy gondolatot. Uj fegyelmi .és nyugdijszabályzatot akar teremteni uj szolgálati szabályzattal kapcsolatban. Az elv, az eszme helyes épp úgy, mint a demokrata párt programmjának az elvei. Csakhogy ez a programra is arra való, hogy takaróul szolgáljon az emberi gyengeségnek és gyarlóságoknak. Arra való, hogy szavahihetőséget kölcsönözzön a törekvéseknek és a közszükséglet képébe burkolódzék az egyéni tehetetlenség és az alattomos, a lappangó irigység. Talán még mi is elhittük volna a javaslat erkölcsi szükségét, ha egy a kohó mellett dolgozó demokrata városatya el nem szólja magát. »Kell valamit tennünk— mondá— hogy a városházánál mindazok, akik nem a mi embereink, eltűnjenek«. »Mit keresnek ott olyan tanácsnokok, kik már régen megérettek a nyugdíjra.« »Csak nyűg, kölöncz egy fejlődő város közigazgatásában a korral lépést nem tartó, a helyzettel megalkudni nem tudó hivatalnok«. íme a nem politizáló »községi demokrata párt« közéleti szereplése. A községi választások előtt beharangoztak a főváros tisztviselőinél, drágasági pótlékkal, fizetésemeléssel, meg is szavazták »ehrlichül«, de a pénz, amely szebben beszél, mint a legkiválóbb demokrata vezér, az még az adófizetők zsebében maradt, s magát a közgyűlési határozatot megsemmisítette a belügyminiszter. S orvoslás még ma sem történt. De a sok »önzetlen« demokrata alkalmazkodni is tud. Ha már nem áll módotokban drágasági pótlékot, fizetési rendezést adni, adjatok hát hivatalt, állást. Gyorsan ! sietve! addig a mig a pünkösdi királyságra nem jött fel az esthajnali csillag. Minek bevárni az uj fővárosi törvényt ? Minek egész munka ? Hogy nincsen üresedés?! Hogy már az utczaseprők is tagjai a »községi demokrata pártnak«, — hogy nem lehet minden esztendőben polgármestert választani ? Hát az a sok, öreg tanácsnok — a ki még mindig nem tagja a »községi demokrata pártnak« — még mindig szegény ? Hiszen azok úgyis folyton megzavarják a ti számadásaitokat. Nem lehet kisajátítani, nem sikerül gründolni, nem lehet prote- zsálni. Hogy azok mindezt a szeretett főváros jóvoltáért cselekszik? Hát az a községi demokrata párt czélja ? Hát először nem az elvtárs jön, s csak azután az a valami, amit köztisztességnek neveznek? Hát azért irtunk mi alá reverzálist, hogy még csak állást se kapjunk? Nvugdijba kell küldeni az öregeket. Miért voltak olyan ügyetlenek, hogy idejekorán meg nem szaladtak a nyugdíjba, mint Márkus, Halmos; kaptak volna talán még ők is valami kis villamos vasúti direktorságot. Most már nem kell ellentállni, most már nincsen derekakra szükség. Új világ van. A száj és a zseb kora. Uj nap van az égen. S a ki nem kering a nap körül, az menjen nyugdíjba. Szabaddá kell tenni a főváros közigazgatását. Meg kell tisztogatni a munkabíró és nem kilincselő hivatalnokoktól. Hogy lehessenek akkor urak a »demokraták«, ha még olyan is van a városnál, a ki sem a szövetkezeteknél nem kér pénzt, sem a politikát kizáró demokrata körben nem süvegei a prófétáknak. A kik még arra sem képesek, hogy a polgármesterük példáját kövessék, azok pusztuljanak a közélet teréről, s adjanak hálát, hogy megszabadítják őket a folytonos ellentétek konstatálásától. Az igaz, hogy valamikor ugy értették a demokraták a purifikálást, hogy a gázgyárak és egyéb közhasznú vállalatok fizetett emberei kisöpörtessenek a városházáról. De hát még álmodni se legyen szabad? Krónika, Budapesti etnográfia. Minden nagyváros népességének megvannak a maga néprajzi különlegességei. A bécsi ember »hamur«-járól, vagyis a jókedvéről ismeretes, a párisit a könnyüvérüség, a londonit a rideg üzleti szellem jellemzi, a müncheni nyárspolgár sörivásáról, a lipcsei komolyságáról, a velenczei haszonleséséről hires és igy tovább. Alábbiak- megkisérlem a budapesti ember egyéniségének néhány jellemző vonását megörökíteni. Türelmesség. A pesti ember a legtürelmesebb lény a világon. Nyugodtan elviseli, hogy a házmester vele gorombáskodik és a gyermekeit megveri. Békén tűri, hogy fűszeres, mészáros, szénkereskedő, háziúr és hitelszövetkezet az összes bőreit lenyúzza. Megbotránkozás nélkül szemléli az ablakból, hogy a miiimán az utczán miként keveri a tejet a vízvezeték nedűjével és a legavasabb vajért szó nélkül leszúrja a kért árat. Este pedig elragadtatással tapsol a színházban a leghamisabban éneklő primadonnának és a legaltatóbb hatású komikusnak. Gavallérsúg. Nincs a világon oly úri tempójú ember, mint a pesti. Passziói a legdrágábbak: lóverseny, gummirádler, pezsgő, bakkarat. Befelé ellenben a legsmuczigabb. Száz nyomorék koldus mellett hidegvérrel megy el, a nélkül, hogy egy fillért adna. A villamoson, omnibuszon a visszajáró 1—2 krajczárokat csak ritkán ajándékozza oda a kalauznak és boldog, ha a kávéházban egy kiflivel kevesebbet sikerül bemondania a fizetésnél. A pesti lump éjjeli mulatóhelyen nagy pénzeket költ pezsgőre, de a szegény virágárusleánynyal liz perczig elalkuszik azon, hogy a rózsát 15 krajczár helyett tízért kapja meg. jSőbaráiság. Sehol nem virágzik annyira a nőimádat, mint városunkban. Kávéházban, színházakban egy-egy csinosabb nőt száz és száz szem fal fel és valóságos vesszőfutás egy jobban öltözőit, szebb külsejű asszonynak, a mikor egy nagyobb kávéház terrasza előtt kell végigmenni. A gyengébb nem ez imádása közben a pesti férfi népséget a győzedelmes ellenállhatatlanság biztos érzése tölti el. Innen az újságokban elharapódzott erotikus apró-hirdetések műfajának nagy fellendülése. A vágyak sólyomszárnyai nem látnak sehol sem akadályt és egy-egy kalandot a pesti férfi mindig a siker biztos reményében vezet be. Holott a valóságban éppen annyi kosár és felsülés terem a pesti férfi számára, mint akár a legflegmatikusabb skót lovagnak. Zsargon. A bohémvilág mindenütt bizonyos kifejezésmódokban és szófüzésekkel beszél, a melyeket a kívüle állók nagy tömege meg nem ért. Budapesten azonban ez a bohém- zsargon, mely a bűntettesek tolvajnyelvével némi rokonságban áll, sajátságos elterjedettségnek örvend. Itt a legmegátalkodottabb filiszter, a legkamallábasabb háziúr, a legelőkelőbben nevelt felsőbb leány egyaránt zsargonban beszél, íme néhány általánosan elterjedt pesti szólásmód: »Édes öregem«, »azt verje ki a fejéből«, »szó sincs róla«, »nem létezik«, »maga nekem ilyen fiatal« és ennek különböző változatai: »ilyen vas«, »ilyen keskeny«, »ilyen öreg'«, »ilyen pepita«, »ilyen szűk« satöbbi. Azután a tulajdonságjelzők: »Simon«, »Pali«, »Siga« az üreszsebü, a balek és a még balekebb vendég megjelölésére; a »pasas«, »flótás«, mint lekicsinylő jelzések. Pesten az egyetemi tanár és
