Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-13 / 33. szám
1907. Augusztus 13. 33. szám. 11. évfolyam. FÜGGETLEN BUDAPEST (AZ ERZSÉBETVÁROS) Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap, Budapesti függetlenségi és 4S-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... ........................... ... Ю korona. Fé l évre ... ................... — — — 5 Fő szerkesztő : Dr. SOxYlOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: В VIRAGH GÉZA. Szerkesztőség es kiadóhivatal: Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők: VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Telefon 88—98. Kudarcz. Az állatvásárpénztárról van szó. A fővárosnál uralomra vergődölt demokrata-párt első pozitív alkotásáról. Az aláírási határidő letelt, s az ered- ménv gyászos, szomorú. Maga a székesfőváros oda nyomta a maga pecsétjét, bevonta az egész vállalkozást a maga erkölcsi erejének égiszével — hiában. A 4 milliós alaptőkéből 55 %-ot maga bocsátott a vállalat rendelkezésére — biában. Az érdekelt iparosok körében, a napi sajtó hasábjain nap-nap után felharsantak a buzdító harsonák — hiában. A hivó szó siket fülekre talált. Az aláírási iv üres maradt. Ó szegény nyár. Te gyümölcsérlelő, életet lehelő nyári napsugár, le vagy az oka annak, hogy ez a demokrata-idea nem tudott megvalósulni, nem tudott megérni. Egyebet nem mernek mondani a hivatalosok és a beavatottak a kudarcz indokolásául, ezt felelősség nélkül tehetik; most ezért a hazug ráfogásért csakugyan nincsen a ki őket felelőségre vonja. Pedig nem ott van a bajnak a gyökere. A hazug próféták tanítása még a szin- igazságot is megrontja. A könnyelmű, a nagyképü diktátorosko- dás rendesen keserű leczkéztetésben részesül. Megindult a mozgalom a tűrhetetlenné vált drágaság megszüntetésének, a közélelmezés olcsóbbá és jobbá tételének jegyében. Mindmegannyi helyes és megvalósítandó tétele. Maga az eszme okvetlenül megoldandó, érzi ennek szükségét mindenki, kit sorsa a főváros fogyasztóközönsége körébe sorozott. Miért tartózkodott tehát maga az érdekelt fél, a nagy közönség részt venni a megvalósítás munkájában ? Ezt nem keresi senki. Ennek magyarázatára nem kiváncsi senki ! Pedig az erre kapott felelet megoldja a kérdést. Hogy a felelet azután olyan, hogy azt nem szívesen hallgatja a hivatalos Budapest és a »nem politizáló községi párt«, azért viszont önmagukban keressék a feleletet. A nagyközönség, fájdalom ezt is csak a »nem politizálok« gründolásának látja. Nagyon sokat csalódott már az a szegény fogyasztóközönség. Bízott azokban, a kik szidták a városi administrácziót, a kik »feszítsd meg«-et üvöltöttek a sok panamistára s hatalomhoz juttatta őket. S mi lett az első pozitív eredmény? A megbélyegzett panamista had valóságos belső titkos tanácsosa lett a nagy puri- fikátornak és táborkarának. Kofabank, felügyelő-bizottsági tagság csurgóit, csepegett a nagy demokraták örökké tátott szájába, hát persze, hogy betömódtek lassanként. A gázgyárat meg kell váltani, mondja a pfogramm. Természetes, hogy a viczepolgármester- nek, Heltai Ferencznek — pótlásul elvesztett politikai nagyságának — gázgyári igazgatóvá kell lenni. Hogy a demokrata programmot meg is kellene valósítani? Hiszen azt már akkor eladták, sutba dobták, mikor megkovácsolták a nagy átfogó abroncsot, mely mindenkit összefog, a ki nem politizál, feltéve, hogy reverzálist ir alá, a szabadság és a demokráczia bizonyságául. Hiába mondottuk, hogy kár abba a még átlátszó vizű kis tavacskába beleereszteni a kerületek kloakáit, összeházasodlak, egybeforrtak s most ott van a tábor mint egy egvséges nagy pocsolya, mely hangos a kerületi békák brekegésétől, kik azonban okosak, és nem királyt kérnek, hanem gründolni akarnak. És van olyan vakmerő ez a »nem politizáló tábor«, hogy számítani mert a nagy- közönség feledékenységére. Azt hitték, hogy már nem látja a tésztá Krónika, Speczialitások városa. — Egy amerikai naplójából. — Egy amerikai újságíró barátom eljött Budapestre, az itteni színházi viszonyok tanulmányozása végett. Megmutattam neki összlátványos- ságainkat, a mint őket a Baedeckerből kijegyezte. Margitsziget, parlament, királyi várpalota, közvágóhíd, vásárcsarnok, nemzeti muzeum, akadémia és — mi tagadás, — Üsbudavára voltak megszemlélésének tárgyai. Barangolás közben folytonosan faggatott, nogy hol láthatna valami magyar dolgot, mire én nehezen leplezhető zavarodottsággal azt hebegtem, hogy nyáron, a kánikula idején az egész magyar nemzeties élet kirándul a Hortobágyba, a mi itt marad a meleg napokban, az szegény és kozmopolita. Magyarázatom a jenkit egyáltalán nem volt képes kielégíteni és tovább szekirozott, hogy közöljek vele budapesti speczialitásokat, mert európai utazása alatt ki akarja ismerni minden nagy város különleges vonásait és egyéniségét. Ekkép sarokba szorittatván, a következő speczialitásokra hívtam fel a csökönyös amerikai figyelmét: A liliputi zsemlye. Megmutattam neki a kávéházban a süteményt. A csodálkozás moraja futott végig az amerikai tanulmányozó egész lényén és elövette zsebmikroszkopját, alaposan megszemlélvén egy törpe zsemlyécskét. Elragadtatva jegyezte be jegyzőkönyvébe, hogy a magyar főváros első helyen áll a zsemlyék kicsinysége terén. A pesti patina. A sikertől felbuzdulva megmutattam neki a budapesti szobrokat. Magyarázataim nyomán feljegyezte magának az amerikai, hogy nincsen párja a magyar patinának. Mert patina csak a legújabb szobrokon van, mig a régiek arany fényességűre puczolva ragyognak a napfényben. Káné házi élet. Ez iparművészeti kuriózum hatása alatt elvezettem vándorkörutra a budapesti kávéházakba. Amerikaim ezeket irta be noteszébe: »A budapesti ember a kávéházban lakik. A billiárdasztal melletti mosdónál megmosakszik, azután karosszékbe ereszkedve ötvenhatvan lapot elolvas, utána egy másik asztalhoz vonulva, három órán át leveleket ir, majd látogatókat fogad, kikkel elcseveg. Rövid ebédelés czéljából való távozás után visszatér a kávéházba és ingujra vetkőzve vagy délutáni álomra hajtja fejét egy-egy puha zsöllében, vagy pedig a kártyaasztalhoz ülve, órákon át kártyával szórakozik, miközben 10—15 kiváncsi szemlélővel — kiket magyarul kibicznek hívnak veszekszik és mérgelődik. Hátgerinczfájdalmak kényszere alatt végre felkel a kártyaasztaltól és hideg lunch-ot vesz magához vacsorára. Éhségét csillapítván, ismét cercle következik, melynek végeztével ellátogat újból a kártyaszobába nézőnek. Leereszkedik egy karosszékbe s lassanként szemeire ereszkedik a jótékony álom.« Közlekedési csaták. Felfedező kőrútjában az amerikai a déli órákban eljutott egy villamos megállóhelyhez. Itt lett megfigyeléseit a következőkép adja vissza naplójában ‘ »Sűrű embertömeg izgatott hangulatban áll az utczasarkon és valamennyi ur és urhölgy jobbra tekint a messzeségbe. Hangosan mormolnak valami furcsa, monoton szavakat, melyekből a következők hallhatók legsűrűbben : fenébe, ördög, jelűnek, disz- nóság, jön már, nem jön, bitangság, alávaló, kocsi. Egyszerre siu-indiáni diadalorditásban tör ki az izgatott tömeg. A látóhatáron felmerül egy villamos kocsi alakja. Méltóságteljesen közeledik a megálló felé, mire vagy tiz ember elébeszalad és felkapaszkodik jobbról, balról. A kocsiról egy kövér nő és két leány le akar jönni, de a felszállók ostroma visszaszorítja őket. Erre nagy ökölharcz indul meg és az összes
