A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918
A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918. - K. László József: Mozzanatok a magyar nemes testőrök életéből
49 mészetes magyarázata van. Az egyik az, hogy ezt a nyelvet a latinul jobbára jól tudó testőr aránylag könnyen tanulta meg. A másik kétségkívül az, bogy az olasz nyelv ebben a korban, amikor az uralkodóháznak Itália földén nagy területű birtokai voltak s az állandó hadsereg ezredéinek egy része is olasz földön állomásozott, a monarchia legfontosabb nemzetiségi nyelvei közé volt számítható. Voltak bizonyára szép számmal olyanok is, akik a hírneves s éppen a bécsi szalonokban nagyon kedvelt Metastasio művei iránti érdeklődésből folytattak olasz nyelvi tanulmányokat. Végül az olaszul tanulók legtöbbjénél alighanem az a meggondolás játszotta a döntő szerepet, hogy 1771 óta. magának a testőrségnek egy különítménye is (26 ember) Olaszországban, Milánóban teljesített szolgálatot az oda tartományi kormányzónak kinevezett Ferdinánd főherceg (Mária Terézia harmadik fia) mellett. Ezt a különítményt az eredeti rendelkezés szerint 3 évenként kellett felváltani, —az olasz földön való szolgálatban tehát a testület minden tagja sorra kerülhetett. Az időrendben egymást követő tantervi változtatások eredményeképp végül a felosztást megelőző utolsó években olyan gazdag programmá, valóban főiskolai színvonalat mutató tanulmányi rend állt elő, melyben 5 közműveltségi tárgy mellett 3 nyelvi stúdium, (német, magyar, francia), 14 katonai tantárgy és 10 gyakorlati, összesen tehát 32 tantárgy szerepelt. Aki ezt a tan folyamot elvégezte, az igazán jól képzett katonának mondhatta magát. A teljesség érdekében a testőr egyéniségének még két érdekes vonásáról kell itt megemlékeznem. Két szenvedélyről van szó, a gárdista két közismert gyengéjéről, amelyek — semmi kétség — az egyén morális értékét különösképpen nem érinthették ugyan, de az ifjak udvarképessége szempontjából akkor határozottan nagy jelentőségűeknek bizonyultak. Az egyik a vadászszenvedély volt, a másik a dohányzás. Bizonyosan vannak olvasóim között, akik most csodálkozva kérdezik magukban, vájjon miféle összefüggést lehet találni egy ember vadász- szenvedélye és udvarképessége között. Hiszen igazuk is van, ha a kérdést felvetik, mert itt voltaképpen nem is annyira magáról a vadászszenvedélyről van szó, mint inkább a vadászember egy általánosan ismert gyengéjéről, arról a természetes vonzalomról, melyet hű segítőtársa, a kutyája iránt érez. A nemes úrfi, — hogy mindjárt a dologra térjek, — nem tudott megválni kutyájától — még Bécsben sem. Amikor hazulról el kellett indulnia a hosszú útra, a postakocsiban neki is helyet szorított maga mellett, s a gárdapalotában is lakótársává fogadta. Sajnos, ezt az együttlakást ott-az elöljárók, illetve a házirend tiltó rendelkezései miatt fenntartani nem lehetett. A házirend szerkesztői, az elöljárók nemcsak azért kifogásolták a dolgot, mert az agarak, vizslák lármás csaholása az egész házat betöltötte, hanem különösen azért, mert a férőhelyeknek, s magának az ebtartó nemes úrfi személyének tisztaságára ezeknek a háziállatoknak jelenléte csak rossz hatással .volt. Az ebek tehát sokáig nem maradhattak uraik lakótársai a fényes gárdapalotában. A palotaparancsnok erre vonatkozó intézkedései eleinte türelmes hangon szólalnak meg a testület napiparancsaiban: „Alle Hundt von der Garde sollen abgeschafft werden.“ De amikor bebizonyosodik, hogy ezeknek a szelíden hangzó figyelmeztetéseknek nincs meg a kellő foganatjuk, végre is a házi zsandár, a foglár kap utasítást a kutyák A magyar testfirséjfek néviönyve. 4
