A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918
A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918. - K. László József: Mozzanatok a magyar nemes testőrök életéből
54 ellensége lenni nem akarok.“ Mi más ez a levél, mint a testőr lelki nagyságának, érintetlen nemzethűségének megkapó bizonyítéka, s magyar szívekben megcsendült visszhangja a római hazafi rajongó megnyilatkozásának: „Quis potest aut deserta per se patria, aut opressa beatus esse?“ (Ki lehet boldog akkor, ha cserben hagyja, vagy elnyomja hazáját?) A volt testőrök, mint magasabb képzettségű katonák és lelkes hazafiak a honvédség tábornoki karában is vezető szerephez jutottak (Görgey Artur, Klapka György, Képássy Mihály, Török Ignác, Gáli László, stb.) a fegyverletétel után pedig hosszú soraik hallgatták végig a rájuk kimondott halálos ítéleteket. A kiszabott halálbüntetést kegyelmi tény a legtöbb esetben súlyos várfogságra mérsékelte, s az ifjak nagyrésze le is töltötte szigorú büntetését.1 íme, ez volt keresztmetszetben a magyar nemes testőr élete, tetteiből és magatartásából kihámozható érdekes egyénisége. Mint általában minden, ami emberi, a testőrifjak egyénisége is fény- és árnyoldalakból, erényekből és hibákból, csodálatraméltó jelességekből és elkedvetlenítő gyarlóságokból állt. De abból is, amit a nemes úrfiakról itt elmondottunk, s abból is, amit róluk egyéb forrásokból ismerünk, végeredménykép meg lehet és meg kell állapítani annyit, hogy a magyar nemes ifjak Bécsben nem voltak nemzetük méltatlan képviselői. Ha nem kívántak is osztozni valamennyien a halhatatlan nyelvművelők, Bessenyeyék dicsőségében, — lelkűk egyéb kincseivel, férfi jellemük acélosságával s különösen példaadó hazaszeretetükkel — kevés kivételtől eltekintve — mindnyájan becsületet szereztek nemzetüknek s díszére váltak a magyar nemesi gárda örök nevet nyert testületének. Ha valakire, rájuk illik igazán a magyar papköltő soha jós megállapítása: „Kevéssel volt bűnöknél több erényök, Mely az apákról a fiakra szállt, De annyiszor ez a kevés, ha vész jött, Nem engedé elveszni a hazát.“2 1 Legtöbbször — igaz — nem az eredeti kiméret szerint, mert a fogságbüute- tések szigorúságát, a királyi kegy időközben lényegesen enyhítette. 2 Tompa Mihály: Sírboltban.
