A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918
A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918. - K. László József: Mozzanatok a magyar nemes testőrök életéből
Mozzanatok a magyar nemes testőrök életéből. Irta: K. László József. Közismert dolog, hogy az 1715. évi törvényalkotással létében tartósan megalapozott állandó hadsereg intézményei között egy sem volt, mely nemzeti életünk szempontjából nagyobb jelentőségűnek bizonyult volna, mint az 1760-ban megszervezett magyar nemes testőrség. Azt a nagy érdeklődést és népszerűséget, mely ennek a 90 esztendeig fennállt testületnek úgyszólván minden életmegnyilvánulása iránt országszerte kezdettől fogva mutatkozott, elsősorban az alapító nagy királynőnek az intézménynyel kapcsolatos célkitűzései indokolták. De nem az alapítólevélben és a testület szolgálati szabályzatában olvasható, a nyíltan kimondott célkitűzések. Mert már a kortársak is jól tudták, hogy annak a 120 főnyi katonai testületnek, melynek minden tagja legalább is alhadnagyi rangot viselt, nem katonai teljesítményeivel s nem is csupán az önképzési Programm megvalósításával kellett létjogosultságát igazolnia, hanem azoknak a hivatalosan be nem vallott céloknak buzgó szolgálatával'is, amelyek az országépítő nagy királynő elgondolásának lényegét, központi részét alkották. Ezeket a testőrség megszervezésénél követett politikai célokat a testület évkönyvíró historikusa, az irodalomtörténet lapjairól ismert Báróczy Sándor, a maga barokk stílusában így fejezi ki: „Mária Terézia, a dicső emlékezetű császárné-királynő, ez a magyarok számára felejthetetlen fejedelemasszony, a nemzet odaadó hódolatától és különösen az ú. n. örökösödési háború folyamán ismételten teljesített szolgálataitól meghatva, részben a hozzá hűségesek iránti elismerésének kifejezésére, részben azzal a politikai céllal, hogy a német és a magyar nemzet között az egymás iránti bizalmat fokozza... a hétéves háború folyamán arra az elhatározásra jutott, hogy magyar testőrséget szervez, amely az egész államra, de különösen a magyar hazára hasznos intézmény leend.“ Báróczy szerint tehát két szempont: a nemzet iránti hála kimutatása s a Habsburg-jogar alatt élő népek két legfontosabbikának, a németnek és a magyarnak, kölcsönös bizalmon alapuló lelki egybeforrasztása állt az államfői elgondolás középpontjában. Bizonyára Báróczy is tudta, de világosabban ki nem mondhatta, hogy e két cél mellett volt egy harmadik is, mely a kétségkívül szép, de költséges intézmény megszervezését Mária Terézia előtt a parancsoló szükségesség színében tüntette fel. i
