Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1947)

Az árvaszék tevékenysége

Tűzoltóság. A korlátozott anyagi lehetőségek miatt a tűzoltószerek és szerelvények beszer­zése nem volt lehetséges. Mindössze két világító agregátot szereztek be. Igyekeztek azonban a meglevő szereket és felszerelési tárgyakat jókarban és használható állapotban tartani, amit legnagyobbrészt saját szerelőműhelyükben végeztek el. A belügyminiszter rendelete alapján a székesfővárosi tűzoltóság rendezésében ez év szep­tember 1-én megindul a községi és üzemi tűzoltótisztek, valamint a városr tűzoltótisztek képzé­sére szolgáló összevont alsó- és középfokú tűzoltótanfolyam. Ugyancsak ez év szeptemberében indul meg a belügyminiszter felügyelete alatt a felsőfokú tűzoltótanfolyam is, mely az ország élethivatásszerűen működő tűzoltótisztjeinek szakképzését hivatott szolgálni. Központi Javítóműhely. A faipari műhely koporsógyártási osztályán kísérletképen teljesítményjutalmazási rendszert vezettek be, ennek eredményekép a gyártás már az első hónapban 30%-kai emelkedett. Az elmúlt félévben készítették el az 5000-ik koporsót, mely alka­lommal a szép eredmény elérésében kitűnt munkásokat jutalomban részesítették. A műhely résztvett a balatonkenesei fővárosi üdülőépület asztalos munkáinak és bútorzatának elkészítésében. A fémipari műhely tovább folytatta a kórházak ostrom alatt tönkrement és már csaknem ócskavasnak számító ágyainak, szekrényeinek és műtőberendezési tárgyainak javítását. A székesfőváros hordójelző hivatala 28.932 darab hordót jelzett. A közélelmezési intézményekben és üzemekben a helyreállítási munkák ütemét károsan befolyásolta a pénzügyi fedezet hiánya. Ennek ellenére is az év első felére előirányzott munkák nagyrészét sikerült^ végrehajtani. A Községi Élelmiszerárusító Üzemnél fontosabb munkálatok : A kazántelepen 2 darab gőzkazán nagyjavítása teljes csőcserével. A sertésfeldolgozó üzem és a vele kapcsolatos húsipari gépek nagyjavítása, zsírolvasztó berendezés, kádak, ülepítők, olvasztóüstök karbahelyezése. A Községi Kenyérgyárban folytatták a kenyérgyártó és sütőberendezések további újjá­építését. A Községi Lóhúsüzemben megjavították a hűtő, vágó és feldolgozó berendezéseket. A közegészségügyi intézeteknél és intézményeknél a rendelkezésre álló újjáépítési hitelek az előirányzatnak csak mintegy 60%-át érték el. így az újjáépítés főként csak az intézmények gépüzemeinek (kazánház, mosodák, főzőkonyhák, hűtők) karbahelyezésére korlátozódott. A szemétégetés megvalósításához szükséges adatgyűjtések, mintavételek, anyagvizsgá­latok február óta folynak. A székesfőváros tüzelőanyagellátásának kiegészítésére felhasználandó tőzeg átvételének feltételeit megállapították. Az elmúlt fűtési évad derekán a felhozott tüzelőanyagmennyiség a szükségletet nem fedezte. Az évad vége felé a felhozatal megjavult ugyan, de csak alárendeítebb minőségű tüzelőszerekben. A tüzelőanyagraktárakban évek során felgyülemlett szénport sikerült kedvezően értékesíteni és a pincékből elfuvaroztatni. Ezzel a tüzelőszer tárolására szolgáló férőhelyek bővültek. A népjóléti és szociális intézményekben a munkák elvégzésénél figyelemmel voltunk arra, hogy elsősorban közegészséget és közbiztonságot szolgáló javítások és helyreállítások készüljenek el. A székesfővárosi bérházakban és szükséglakótelepeken megkezdték a háború okozta gépészeti károk helyreállítását. Helyreállították 112 romos lakás vízvezetékét és villanyberendezését. Megkezdték a Mátyás-templom orgonájának helyreállítási munkálatait. AZ ÁKVASZÉK TEVÉKENYSÉGE. Az árvaszék 1946. évi ügyforgalmának adatait az alábbi összeállítás tünteti fel (az 1945. évi adatok zárójelben) Az iktatott beadványok (kérvények, jegyzőkönyvek, jelentések stb.) száma .... 106.428 db (59.583) Nem iktatott, úgynevezett rövidúti ügydarabok (tudakozólapok stb.) száma ... 4.190 « (1.006) Az elintézetlen ügydarabok száma 1946 december 31-én ......................................... 1.867 * (1.208) Az önálló ügyek száma az általános árvaszéki ügykörben............................. 23.231 « (14.341) Az önálló ügyek száma a gyermekvédelmi ügykörben................................................ 8.483 « (6.117) Te hát összesen.................................... 31.715 db (20.458) A gyámi nyilvántartás adatai: Vagyonos, teljesen árva .a................. 1.130 (1.588) Va gyonos, félárva................ ................ 7.102 (10.691) Va gyontalan, teljesen árva.................. 2.203 3.621) Va gyontalan, félárva ...................... 21.734 (30.439) Az ügyforgalomnak és a kezelési munkának múlt évi adatait az 1945. évi adatokkal össze­hasonlítva, az állapítható meg, hogy a forgalom nagyjában a békebelire emelkedett. 136 Vagyonos, gondnokolt ......................... 3.759 (1.734) Va gyonos id. gondnokolt..................... 489 (875) Va gyontalan gondnokolt ..................... 279 (277) Vagyontalan id. gondnokolt ............... 4.480 (4.481)

Next

/
Thumbnails
Contents