Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1946)

Életrajzok

Született Budapesten 1896 december 23-án ; jogi és államtudományi doktor ; egységes bírót és ügyvédi vizsgát tett. Előbb a polgármesteri IV. ügyosztályban, majd a IX. kér. elöljáróságon, 14 éven át pedig a polgármesteri X. ügyosztályban teljesített szolgálatot. Segédfogalmazó korában mint alosztályvezető kapott megbízást az éveken át súlyos deficittel küzdő közkórházak pénzügyi egyensúlyának rendbehozására. A betegfelvételi és ápolási költségek viselésével kapcsolatos adminisztráció teljes átszervezése, 1932. évben a székesfőváros és az állam között a betegápolási átalány ügyében kötött megállapodása, valamint az OTI-val legalább napi 1000 betegnek a székes- főváros közkórházaiban történő ápolására vonatkozóan kötött szerződése stb. mind hozzá­járultak ahhoz, hogy néhány év múlva a székesfőváros közkórházainak pénzügyi egyensúlya helyreállott. A kórházak és az egészséggondozó intézetek működésére vonatkozó szabályrendeletek elkészítésében tevékenyen résztvett. 1931. évben hivatalos tanulmányúton volt Finn- és Svéd­országban, valamint Dániában és Norvégiában. 1935., 1937. és 1938. években Angliában tanul­mányozta az egészségügyi intézményeket és a közigazgatást, s az ezúton szerzett hasznos tapasz­talatait érvényesítette a székesfőváros közigazgatásában. 1939. év elején a II. kér. elöljárósághoz helyezték át. A felszabadulás után ismét a polgármesteri X. ügyosztályba került, előbb mint meg­bízott ügyosztályvezető, majd 1945 augusztus 28-án a közgyűlés tanácsnokká választotta. DR. HAHN SÁNDOR tanácsnok, a polgármesteri X. ügyosztály vezetője DR. NÉMETHY KÁROLY tanácsnok, a polgármesteri XI. ügyosztály vezetője Budapesten született 1890. szeptember 7-én. 1911-ben lépett a székesfőváros szolgálatába és rövid elöljárósági működés után az akkori szociálpolitikai és kulturális ügyosztályba került. Az első világháború befejezésével polgármesteri titkárrá választották, majd ismét a szociál­politikai és kulturális ügyosztályba került. Egyideig a városrendezési ügyosztályban dolgozott, majd öt éven át a főpolgármesteri hivatal vezetője volt. A közművelődési ügyosztály felállítása óta annak vezető tanácsnoka. Munkásságának idejére esik az új Fővárosi Könyvtár megnyitása, a Fővárosi Képtár megalapítása, az iskolánkívüli népművelés új alapokra fektetése, a Szabad- egyetem megnyitása, a külföldi kulturális kapcsolatok kiépítése stb. Tanulmányutakat tett majdnem egész Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is. DR. BODNÁR LÁSZLÓ tanácsnok, a polgármesteri XII. ügyosztály vezetője Született 1897-ben Budapesten. 1915-ben érettségizett. Az első világháborúban 40 hónapig katonai szolgálatot teljesített és mint tartalékos huszárhadnagy szerelt le. A budapesti Műegyetem gépészmérnöki fakultását 1923-ban végezte. 1928-ig az Ericsson Villamossági Rt.-nál volt alkal­mazva Stockholmban és Budapesten. 1928-tól 1943-ig a Műegyetem III. gépszerkezettani tan­székén dolgozott mint tanársegéd, főtárgya az anyagmozgatás és a szállítóberendezések voltak. Ebből a tárgykörből jelentek meg első dolgozatai, — különösen a kábelkotró-mechanikájával kapcsolatban. Ezenkívül a szilárd tüzelőanyagok lepárlása, a lepárlási termékek feldolgozása, a falepárlás foglalkoztatta és elsőnek sikerült olyan gépberendezést szerkesztenie, mely a fűrészpor lepárlását a cseppfolyós melléktermékek kinyerésével és az így nyert faszénpornak motorra hajtó anyaggá való brikettezését elvégezte. Különböző szakcikkei és szakmunkái jelentek meg ennek a témakörnek a részletes feldolgozásával. 1945. január óta áll a főváros szolgálatában. 1946. január 25-én választották meg tanácsnoknak és a polgármesteri XII. (üzemgazdasági) ügy­osztályvezetésével bízták meg. Az ügyosztály munkáján felül a három nagyüzem racionalizálása, a földgáznak Budapestre való felhozatala és a főváros hőenergiájának közületi úton való ellátása alkotja fő feladatkörét. DR. SZERÉNYI ÖDÖN tanácsnok, a polgármesteri XIII. ügyosztály vezetője Született 1898 október 15-én Újpesten. Az első világháború harcterein katona volt, azután a Műegyetemre iratkozott be, ahol építészmérnöki oklevelet szefzett. Elvégezte a jogi egyetemet is, ahol államtudományi doktorrá avatták. 1922 óta áll a székesfőváros szolgálatában és azóta minden nagyobb építkezésben vezető szerepe volt. Más helyeken kiírt tervpályázatokon díjat nyert és műszaki téren irodalmi tevékenységet fejtett ki a nagygarázsok építéséről, a hűtőházak tervezéséről és a magasépítés racionalizálásáról. Számos tanulmányúton volt Angliában, Francia- országban, Németországban és Olaszországban. 1944-ben hosszabb ideig vezette a középítési 44

Next

/
Thumbnails
Contents