Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1946)
Lexikon-rész
Háziipari foglalkoztató. (VII., Dob-u. 51.) A.főváros ezt az intézményt 1924-ben állította fel azzal a céllal, hogy a hatósági ínségenyhítés keretében az elszegényedett, csekély keresettel rendelkező sokgyermekes családoknak állandó közsegély helyett munkaalkalmat nyújtson. Ezt elsősorban a nőknél a házimunka mellett, otthon is elvégezhető, a kórházi, szeretetotthoni, hatósági felruházásokhoz szükséges fehérneműek és gyermeruházati cikkek varrásával valósította meg, de később munkaalkalmat nyújtott azoknak a férfiaknak is, akik önhibájukon kívül Ínséges helyzetbe jutottak. A háziipari fogalakoztató végzi el a társadalompolitikai ügyosztály keretében működő összes intézetek, a gyermek- és felnőtt felruházás és a hatósági étkeztetés számára beszerzett textilanyagok, készáruk és konyhafelszerelési tárgyak átvételét, feldolgozását és raktári kezelését. A társadalompolitikai ügyosztály utalványozása alapján lebonyolítja a ruházati és egyéb cikkek szétosztását, elvégzi az iskolásgyermekek lábbelijének javítását, végül a dolgozók konyháinak kiadott felszerelési tárgyakat ellenőrzi és nyilvántartja. Az intézményt Szotyori Lajos népjóléti tanácsos vezeti. Házszámok megállapítása érdekében : bélyegköteles beadvány intézendő a polgármesteri III. ügyosztályhoz. Okmányokra szükség nincs. A házszámkérések szóbelileg is történhetnek, kivéve a házszámazonosság megállapítását, mely után 90.000 adópengő mérnöki eljárási díj fizetendő a polgármesteri III. ügyosztály segédhivatalában. A házszámozási kérvények elintézése határozattal történik, amit egyúttal az összes érdekelt hatóságoknak is megküldenek. A házszámozást szabályozó határozatok: 34.331/1880. tan. sz., 12.622/1876. tan. sz., 1114/1878. mh.—7805/1878. tan. sz. A házszámozási határozatok ellen fellebbezésnek helye nincs. Háztartási alkalmazottakat a gazda tartozik 24 órán belül a kerületi rendőrőrszobán a Bejelentő lappal bejelenteni, illetve eltávozását a Kijelentő lappal kijelenteni. A rendőrőrszobáknál beadott bejelentő-, illetve kijelentőlapokon levő szelvényt lebélyegezve, a bejelentés igazolásául a félnek visszaadják. Háztartások gázfogyasztására előfizetés. Lásd : Fővárosi háztartások c. a. Háztartások világítási áramfogyasztására előfizetés. Lásd : Fővárosi háztartások c. a. Helyfoglalási engedély. Aki az utcán vagy piacon akár élelmiszert, akár iparcikket óhajt ■árusítani, annak helyfoglalási engedélyt kell kérnie attól a kerületi elöljárótól, akinek területén árusítani kíván. A kérvényhez csatolni kell az iparigazolványt vagy iparengedélyt. Budapesten a járva-kelve árusítás tilos. A kérvényre okmánybélyeget kell tenni (mellékletekre is). Szegénységi bizonyítvány csatolása esetén bélyegmentes. Az engedélyt elsősorban hadirokkantak, hadiözvegyek kapják. Lásd még: Járdafoglalások c. a. Helyhatósági bizonyítványokat a kerületi elöljáró különböző ügyekben állít ki. Olyan körülmények igazolását, melyet a kerületi elöljáró hivatalból nem tud megállapítani, két tanú személyes megjelenése, illetve egybehangzó vallomása alapján kell kérni. Ha a kérelmező jövedelme a szokásos napszámbért nem haladja meg, a bizonyítvány illetékmentes, ellenesetben illeték rovandó le. Minden bizonyítványt csakis előzetes vizsgálat alapján lehet kiadni, illetve annak kiadását indokolatlan esetben a kerületi elöljáró megtagadja. Házasságbontó peres ügyekben a következő helyhatósági bizonyítványokat állítja ki a kerületi elöljáró: 1. Az utolsó együttlakásra vonatkozó bizonyítvány. 2. Bizonyítvány arról, hogy a házastársak a házassági élet- közösséget bírói felszólítás dacára sem állították helyre. Bizonyítványt mindenki csak saját céljaira kérhet. A kérelemről az elöljáróságon jegyzőkönyvet vesznek fel, okmány-, városi bélyeg, majd hatósági díj szükséges hozzá. Szegénységi bizonyítvány csatolása esetén bélyeg- és díjmentes. Annak igazolására szóló helyhatósági bizonyítványt, hogy valaki politikai jogainak gyakorlásától felfüggesztve és hivatalvesztésre ítélve nincs, a székesfőváros polgármestere (IV. ügyosztály) állít ki. Helyhatósági engedélyek díja. Lásd: Hatósági eljárási és engedélydijak c. a. Helyiséghasználati engedélyek a kerületi elöljárónál kérelmezendők. Mozgófénykép- bemutató helyiségek, filmfelvételi és filmraktárhejyiségek, garázsok, mutatványos előadásokkal kapcsolatos mulatóhelyiségek és egyéb termek, ideiglenes izraelita imaházak, tömeges forgalomra szánt kiállítási és gyííléstermek, tűzveszélyes áruházak, műhelyek és telepek állandóan a kerületi tűzrendészeti bizottság felügyelete alatt állanak. Minden ilyen célra használandó helyiség a tényleges igénybevétel előtt tűzrendészeti szempontból felülvizsgálandó s a kerületi elöljárónak, mint elsőfokú tűzrendészeti hatóságnak írásbeli engedélyével vehető igénybe. A tűzrendészeti felülvizsgálatot a használatbavevő Írásban tartozik kérelmezni s a kérvényt a mindenkori ingatlan- tulajdonossal is láttamoztatnia kell. A kérvényre a kér. mérnök vezeti rá a fizetendő hatósági díjat, bizottsági költségeket, melyek a kérvény felbélyegzése és iktatása után a kerületi pénztárnál fizetendők be. Minden, előadásokra és nagyobb tömeg befogadására szolgáló helyiségről méretezett, legalább 1 : 50 arányú rajz készítendő, amelyen az előadóhely, a székek elhelyezése s a közlekedésre szánt utak. kijáratok méretezve, pontosan feltüntetendők. Amennyiben az előadóhely is nagyobb megterheléssel jár, arról szerkezeti részletrajzok is mellékelendők. A helyiségek és azok berendezései 202