Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1946)

Lexikon-rész

ajánlását szociális szempontból az iskolai gondozók, egészségügyi szempontból pedig az iskola­orvosok végzik el.- A kiválogatott gyermekeket ráutaltságuk foka szerint a Gyermek és Ifjúság- védelmi Központ hívja be és osztja be a székesfőváros vidéki gyermeküdülőtelepeire. A fertőző- betegségben, súlyos testi hibában szenvedő, állandó orvosi kezelést igénylő és szellemileg fogya­tékos gyermekek az üdültetésre nem oszthatók be. Az üdültetés időtartama nyáron általában 3 hét, ha azonban egészségügyi vagy szociális szempontok indokolttá teszik, a gyermek tovább- 3 hétig az üdülőtelepen maradhat. Az üdültetés általában ingyenes, a tehetősebb szülők gyermekei azonban térítést tartoznak fizetni. Az üdülőtelepekre el nem vitt gyermekek a nyári iskolai napközi otthonok útján a nyári iskolai szünet alatt egésznapos kirándulásokat tesznek a székes- főváros kirándulóházaihoz. Az első üdülőtelepet 1925-ben létesítette a főváros, a fiúárva- házakszámára Bélatelepen a gróf Zichy Béla által adományozott 4560 négyszögöles telken. Megnyitásakor 72 ágyas volt, 1926-ban 100, 1941-ben 200 személyesre bővült. 1929-ben nyílt meg Fonyódon, az Erzsébet-leányárvaház 70 ágyas üdülőtelepe,) mely ma szintén a fővárosi gyermeküdülőtelepek közé tartozik. 1930-ban épült Zamárdiban a 100 személyes első fővárosi gyermeküdülőtelep, amelyet a főváros 1936-ban kibővítve, 200 gyermek befogadására tett alkalmassá. 1935-ben a főváros egy 120 személyes gyermeküdülőt épített a bicskei árvaház parkjában, ez azonban 1944-ben bombatámadás folytán teljesen elpusztult. 1937-ben a főváros Babócsán létesített 100 gyermek számára alkalmas üdülőt, a község által ingyenesen átengedett Prinke-féle kastélyban. 1940-ben gyermeküdülőtelepet létesített a főváros a levente intézménytől átvett érdi üdülőtelepen. Több alapítvány készpénzvagyonának felhasználásával a főváros 1943-ban 150.000 pengő vételárért megvásárolta Bakonyoszlopon és 100 személyes gyermeküdü­lővé berendezte a volt Eszterházy-kastélyt. 1945-ben gyermeküdültetés céljára átvette a főváros a megszüntetett levente-intézmény balatonaligai, fonyódligeti és balatonboglári üdülőtelepeit. A háború okozta károk következtében a felszabadítás utáni évben még nem volt üzemben a babócsai, balatonaligai, az érdi és a fonyódligeti üdülőtelep. A felsorolt üdülőtelepeken a háború előtt 1256 férőhely volt, a férőhelyek száma jelenleg 562. Ma már a gyermekek nemcsak nyáron, hanem a tanév tartama alatt is részesülhetnek üdültetésben a téli üzemre is alkalmas bakony- oszlopi, fonyódi, balatonboglári és zamárdi üdülőtelepeken. A gyermeküdültetéssel kapcsolatos ügyek közvetlen intézése a főváros Gyermek- és Ifjúságvédelmi Központjának feladata. Gyermekvédelmi ügyek. A gyermekvédelmi ügyek különböző hatóságok és hivatalok hatáskörébe tartoznak. A legáltalánosabb ügyekben az árvaszék, árvaházi és gyermekjóléti ügyekben a polgármesteri IX. ügyosztály és annak külső hivatalai járnak el. Gyermekmenhelyi beutalást az illetékes kér. elöljáróságnál lehet kérni. Ideiglenes beutalásra jogosult a IV. kér. rendőrkapitányság (IV., Szerb-utca 3.), mint a rendőri gyermekbíróság, amennyiben a fiatalkorú csavarog, munkakerülő, a főváros területén felügyelet nélkül kóborol vagy erkölcsi szempontból egyébként van veszélyeztetve. Anyagi és erkölcsi elhagyottság jogcímén minden 15. életévét be nem töltött kiskorút lehet az állami gyermekmenhely kötelékébe utalni. Anyagi elhagyottság megállapítása és a beutalás tárgyában az árvaszék megbízásából a kerületi elöljáróságok, — erkölcsi elhagyottság megállapítása és a gyermek végleges menhelyi beutalása iránt az árvaszék intézkedik. (Lásd : Elhagyottsági ügyek.) A gyermekmenhelyből való kiadatás iránt az a hatóság jár el, amelyik a kiskorút a menhely kötelékébe utalta. Az eziránti kérelmet a szülőnek kell előter­jeszteni, minden esetben ott, ahol a kiskorú anyagi vagy erkölcsi elhagyottságát megállapították. Kivételesen ez a kérelem az illetékes gyermekmenhelynél (Budapesten, X., Üllői-út 86.) is előter­jeszthető. Általános gyermekvédelmi ügyekben az árvaszék gyermekvédelmi osztálya (IV., Központi városháza III. pav. II. em.) ad felvilágosítást. Idetartoznak különösen a házasságon kívül született gyermekek érdekvédelmi ügyei. Ugyanitt működik a főváros hivatásos gyámsága is, ahol a kiskorú leányanyák gyermekeinek jogvédelmét hivatalból látják el. Bűnöző kiskorúak ügyében (ú. n. fiatalkorúak : 12—18 éves kor között) a budapesti törvényszék, mint fiatalkorúak bírósága (V., Markó-utca 27.) jár el. A bíróságot hatáskörének gyakorlásában a Fiatalkorúak Felügyelő Hatósága (V., Markó-utca 16.) támogatja. Kihágást elkövető fiatalkorúak ügyeiben az államrendőrség IV. kér. kapitánysága (IV., Szerb-utca 3.) ítélkezik. A terhes anyák, csecsemők és 3 éven aluli gyermekek szociális védelmét a székesfővárosi anya-, csecsemő- és kisdedvédelmi Intézet (VIII., Vas-utca 10.) biztosítja, míg az idősebb gyermekek érdekében a Fővárosi Gyermek- védelmi Központ (VIII., Gyulay Pál-utca 7.) tevékenykedik. Gyógydíjak megtérítése. Az ápolási költség megtérítése tekintetében a községi illetőségnek nincsen jelentősége. Nem a székesfőváros által fenntartott közkórházban történt ápolással kapcso­latos ügyek csak annyiban tartoznak a polgármester hatáskörébe, amennyiben az ápolási költség viselése ügyében az érdekelt fél (intézmény) jogorvoslattalél. Ebben az esetben ugyanis a jogorvoslat elbírálására a 6000/1931. M. E. rendelet 7. §-a értelmében annak a törvényhatóságnak első tiszt­viselője (Budapesten a polgármester) illetékes, amely törvényhatóság területén a kórház fekszik. A székesfőváros közkórházaiban (felsorolást lásd : Közkórházak c. a.) felmerült ápolási költségek lengedése, részletfizeetése, fizetési halasztás adása, telekkönyvi biztosítása, túlfizetések vissza­utalása, mentőszállítások költségeinek kifizetése a polgármesteri X. ügyosztály (IV., Központi városháza, I. em. .173—175. sz.) hatáskörébe tartozik. Az erre vonatkozó kérelmeket állami 188

Next

/
Thumbnails
Contents