Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1939)

Lexikon-rész

170 1. anyakönyvi kivonattal, hogy legalább 30 éves, 2. illetőségi bizonyítvánnyal, bogy magyar állampolgár, 3. erkölcsi bizonyít­vánnyal, hogy büntetve nem volt. Ezenkívül csatolandó a házalási adó befizetését igazoló nyugta, melyet szintén a kerületi elöl­járóságon kell befizetni. (Budapesten 12 P.) A fővárosban leg­feljebb százhetven házalási engedély adható ki. A házalási enge­délyeket évről-évre újra kell kiadni. Az új kiadásnál elsősorban az előző évben házalási engedéllyel rendelkezőket kell kielégíteni. A megállapított létszámon belül még fennmaradó, vagy bármely okból később megüresedő házalási engedélyeket mindaddig, amíg a házalók ötven százaléka nem hadigondozott, másnak, mint hadigondozottnak kiadni csak akkor szabad, ha a házalókra vonatkozó jogszabályokban előírt feltételeknek megfelelő hadi- gondozott nem jelentkezik. A házalási engedélyek megújításáért minden évben január hó 1—31-e között kell az elsőfokú ipar­hatóságnál jelentkezni. Aki az előző évi engedélyesek közül e határidőn belül nem jelentkezik, annak engedélye megüresedett­nek tekintendő. Az engedélyek kiadása ügyében az elsőfokú ipar­hatóság a közhírrétételtől számított tizenöt nap után határoz. A házalási engedélyeket mindig csak a legközelebbi ianuár hó 31-én lejáró érvénnyel lehet kiadni. Házasság. A házasság, megkötése előtt kihirdetendő. A kihir­detés 14 napig tart, de letelte után még 3 napig nem lehet a házasságot megkötni. A kihirdetést a házasulandók valamelyiké­nek kérelmeznie kell a lakása szerint illetékes kerületi anya- könyvezetőségnél. A kérelem előadásakor a következő okmányo­kat kell bemutatni: 1. a vőlegény és menyasszony születési anya­könyvi kivonatát, 2. mindkettőjük részére kiállított legújabb keletű lakbizonylatot. Ezeken az okmányokon kívül esetleg még más okmányok is bemutatandók, a házasulandók körülmé­nyeihez képest (pl. ha özvegy — az elhalt házastárs halotti levele, ha elvált — a jogerős válóperi ítélet, ha elszakított területen szü­lettek állampolgársági vagy illetőségi, vagy optálási bizonyítvány, külföldi állampolgároknál hazájuk illetékes hatóságának bizo­nyítványa, hogy itt megkötendő házasságuk hazájuk törvényei szerint akadályokba nem ütközik stb.). A kihirdetés megtörténte után az anyakönyvvezetővel megbeszélt időben megtörténhetik a házasság. A házasságkötéskor a felek két 16 évnél idősebb tanú jelenlétében kötelesek megjelenni. Házasság kihirdetése alól felmentés. Ha a házasulandók vala­mely nyomós ok miatt a kihirdetési időt nem várhatják meg, a polgármestertől kihirdetés alóli felmentést kérhetnek. A kérelem indokát okirattal kell igazolni. E végett a felek Központi Város­háza IV. ügyosztályán jelenkezzenek, bemutatva ugyanazokat az okmányokat, melyek a házasságkötéshez szükségesek. Ott jegyzőkönyvet vesznek fel a kérésről és ha korán reggel jelent­keznek, még aznap délben megkapják a felmentést, okmányaik­kal együtt. Ezzel aztán az illetékes anyakönyvvezetőhöz men­nek a házasság megkötése céljából. A felmentésért a bélyegilleték

Next

/
Thumbnails
Contents