Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1939)
Lexikon-rész
93 azután léphet érettségire. A magánvizsgálatra jelentkező tanuló a székesfővárosi iskolákban ugyanolyan beiratási díjat és tandíjat fizet, mint a rendes tanuló. A vizsgálati díj 150 P. Leányiskolákban és a felsőkereskedelmi iskolákban 170 P. Felső kereskedelmi iskolába készülő tanulók beiratási feltételei. A kultuszminiszter 37.600/1932. VI. sz. rendelete értelmében a júniusi első felvételi napon csak azok vehetők fel a felső kereskedelmi iskola I. évfolyamába, akik a középiskola IV. osztályát javítás és ismétlés nélkül végezték s azok, akiknek a polgári iskolai IV. osztálybeli bizonyítványában legalább annyi jeles és jó osztályzat van, mint elégséges. A júniusi második felvételi napon és a szeptemberi felvételkor, ha még hely van, felvehetők azok is, akik a polgári iskola IV. osztályát több elégséges, mint jeles és jó osztályzattal — de javítás vagy ismétlés nélkül — végezték és ha ezek felvétele után, a 40-es létszámon belül még lenne hely, felvehetők még azok is, akik a közép- vagy polgári iskola IV. osztályát csak ismétléssel vagy javító vizsgálattal végezték el. A beiratáshoz szükséges okmányok azonosak a középiskolákéval. Javító vizsgálatot tehet az a tanuló, aki legfeljebb két rendes tárgyból kapott elégtelen osztályzatot. A pótló vizsgálat engedélyezése azonos a középiskolákéval. A felső kereskedelmi iskolában magántanulók nincsenek, csak magánvizsgázók, akik vizsgálatukat csak az erre a célra alakított állami felső kereskedelmi iskolai központi vizsgáló bizottság előtt tehetik le. Ez a bizottság valamelyik budapesti felső kereskedelmi iskolában működik, tehát minden folyamodás ennek az iskolának igazgatóságán keresztül intézendő a tankerületi királyi főigazgatósághoz (V., Széchenyi-utca 14. sz.). Magánvizsgálati engedélyt az nyerhet az I. évfolyamra, aki magánvizsgálatának letételéig legalább 17. életévét betölti. Különbözeti magánvizsgálatra az kaphat engedélyt, aki másfajta tanintézetben legalább egy olyan osztályt sikeresen elvégzett, amelybe való felvételhez a közép- vagy polgári iskola IV. osztályának eredményes befejezése kívántatott meg, feltéve, hogy a magánvizsgálati korkövetelményeknek megfelel. A középiskola VIII. osztályát vagy a hadapródiskolát, vagy a felső ipariskolát sikeresen elvégzettek, vagy tanítói oklevéllel rendelkezők, ha közgazdasági pályán működnek, korra való tekintet nélkül kaphatnak különbözeti magánvizsgálati engedélyt. Különbözeti érettségi vizsgálatra az kaphat engedélyt, aki középiskolai érettségi vizsgálatot tett és közgazda- sági pályán működik. A magán-, különbözeti magán- vagy különbözeti érettségi vizsgálat iránti kérvényhez csatolni kell a) születési bizonyítványt, b) a legutóbbi iskolai bizonyítványát, c) ha ez külföldi intézetről szól, annak az intézetnek szervezeti szabályzatát, d) a folyamodó személyazonosságának és állandó lakhelyének igazolására arcképes helyhatósági bizonyítványt, illetve erkölcsi bizonyítványt, e) a folyamodónak közgazdasági pályán való működéséről szóló hiteles bizonyítványt. Szegénységi bizonyítvány csatolása esetén a folyamodvány és mellékletei bélyeg- mentes’ek.