Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1939)
Lexikon-rész
90 nyukat és lakásbejelentő lapjukat tartoznak bemutatni. Az a tanuló, aki a tanév folyamán május hó 1-ig 10-ik életévét betöltötte, újraoltásra köteles és a következő esztendőben a beiratásnál újraoltási bizonyítványát is tartozik bemutatni. Tanköteles az a gyermek, aki hatodik életévét szeptember 15-ig bezárólag betölti. Az egy vagy két tárgyból elégtelen osztályzatot nyert elemi iskolai tanuló a következő tanévi beiratkozás előtt javítóvizsgálatot tehet. Javítóvizsgát ugyanabban az iskolában kell tenni, melyben a tanuló az előző tanévben járt. A gondviselő, szülő jogosult a gondjaira bízott tankötelest házi vagy magánoktatásban részesíteni. A szülő vagy gondozó ebben az esetben kötelező nyilatkozatot állít ki, hogy a gyermekét hazafias és vallásos szellemben, magyar nyelven szóban és írásban oktatóképességgel bíró egyénnel fogja taníttatni vagy valamely magánintézetben neveltetni. A házi Vágy magánoktatásban részesítendő tanulókat a rendes tanulókkal egyidősen kell beíratni és ugyanez alkalommal kell az iskola igazgatója útján a kir. Tanfelügyelőséghez kérvényt benyújtani a gyermeknek a mindennapi rendes iskolai oktatás alól való felmentése iránt. Amíg a kir. Tanfelügyelő nem dönt, a gyermek rendes tanulónak tekintendő és a mindennapi elemi iskolai oktatásban részt kell vennie. Ugyanezen alapon újabb felmentést csak akkor nyerhet a tanuló, ha tanévi magánvizsgálata sikerrel járt. Házi, illetőleg magánoktatásra minden tanévben külön kell engedélyt kérni. Elemi iskolai magántanulókat rendszerint a tanév végén bocsátják magánvizsgálatra. Egy ízben általában csak egy osztályról tehető magánvizsga. A vizsgálat díja az állami illetékkel, valamint a vizsgáztató tanítók és hitoktató díjával együtt 32.40 P. A magánvizsgálatot tenni kívánó tanulónak a gondos előkészítésen kívül illetékes lelkészi hivatal bizonyítványával azt is igazolnia kell, hogy a tanév folyamán a vasár- és ünnepnapi istentiszteleteken rendesen részt vett. A községi polgári iskolákra vonatkozólag a június végén megtartandó rendes beírások, úgyszintén a szeptember elején megtartandó pótbeírások pontos idejét a vall. és közoktatásügyi miniszter évről-évre állapítja meg. A beírások idejéről a közönség az iskolai hirdető táblákon közzétett értesítésből szerezhet tájékozódást. A beírásnál felmutatandó okmányok: 1. iskolai bizonyítvány, 2. anyakönyvi kivonat, 3. himlőoltási bizonyítvány, 4. lakásbejelentőlap. A rendes beírásokra szabott idő elmulasztása esetén a szeptemberi pótbeírások alkalmával — a javító- és pótlóvizs- gálatra utáltakon kívül — csak az a tanuló vehető fel, aki a rendes beírások idejének elmulasztását és a késedelem okát elfogadhatóan igazolja. A községi polgári iskolákba csak az a tanuló vehető fel, aki az iskolának az iskolai hirdetőtáblán is közzétett beírási körzetébe tartozó területen lakik. Javítóvizsgálatot az a tanuló tehet, aki legfeljebb két tantárgyból nem felelt meg. A javító vizsgálatok szeptember első napjaiban még a pótbeírások előtt tartatnak meg. Pótlóvizsgálatot tesznek azok a tanulók, akik betegségük miatt annyit mulasztottak, hogy az összefoglaló ismétléseken nem vehettek részt és így nem voltak osztályozhatók. A pótló vizsgálatok