Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1937)
Lexikon-rész
331 terhez lehet fellebbezni. Minden működő színház, minden játszási évad megnyitása előtt, valamint a játszási évad befejezése előtt évadnyitó, illetve évadzáró tűzrendészeti vizsgálatot is köteles kérni a polgármestertől. Az eljárást a polgármester folytatja le, szakértők bevonásával, tűzrendészeti szempontból vizsgálja felül a színház épületét és berendezését és a szükséghez képest változtatásokat rendelhet el. A véghatározat ellen a belügyminiszterhez lehet fellebbezni. Szoborfelállítási költségekhez való hozzájárulást a polgármestertől kell kérni, az ügy a XIV. ügyosztály ügykörébe tartozik. A bélyegköteles kérvényben meg kell jelölni a szobrot állító testületet és ismertetni kell a szobor felállítására irányuló mozgalom kereteit. Feltétlenül igazolni kell a már gyűjtött összeget, mert a székesfőváros csak a gyűjtés végén és csak a gyűjtött összeg kisebb hányadával járulhat a legjobb esetekben is a költségekhez. Be kell mutatni a kész szobor tervét, vagy közölni a szoborterv beszerzésének módját (pályázat, megbízás, stb.), egyúttal meg kell jelölni a szobor helyét. A költségekhez való esetleges hozzájárulás rendszerint csak a szobor helyének kijelölése után történhet, úgyhogy a szoborfelállítás engedélyezésénél történő bírálat ennek a kérelemnek elbírálását is megelőzi. Szobrok felállításának engedélyezését a polgármestertől kell kérni, az ügyet a XIV. ügyosztály intézi. A beadvány bélyegköteles, mellékelni kell a tervezett szobor képét, talapzatának rajzát, elhelyezésének helyszínrajzát. A beadványban meg kell jelölni az állíttatót, a tervező szobrászművészt és műépítészt, közölni kell továbbá, hogy a szobor mintái hol tekinthetők meg. Amennyiben a szobor még nincs készen, vagy a hely kijelölését a fővárostól előzetesen kérik, természetesen az ennek megfelelő mellékletek mellőzhetők. Kész szoborterv nélkül csak akkor lehet hely kijelölését kérni, ha pályázat kiírásáról van szó. Ebben az esetben azonban a hely átengedése csak elvi és a kiválasztott terv újból elbírálásra kerül. Általában szobrot a közművelődési szak- bizottság, esetleg a művészi szaktanácsadó testület albizottsága bírál el. A szobor helyét az összes érdekelt ügyosztályok és közüze mek helyszíni szemléje alapján a polgármester jelöli ki. A polgár- mesteri határozathoz a Főv. Közmunkák Tanácsának hozzájárulása kell. A polgármester határozata megfellebbezhető a Közmunkák Tanácsához, onnan a belügyminiszterhez. Szobrok karbantartása, gondozása, sérüléseik kijavítása a polgármesteri XIV. ügyosztályhoz tartozik. A közterületen álló szoborműveket a polgármester, vagy megbízottja, általában át szokta venni a székesfőváros gondozásába, amire külön kell felkérni. Az átvétellel a szobor a polgármesteri XIV. ügyosztály nyilvántartásába és felügyelete alá kerül. Szociáldemokrata Párt. Lásd: Várospolitikai pártok c. a. Szövetek, textiláruk vizsgálata. A vizsgálatra vonatkozólag felvilágosításért legcélszerűbb személyesen, vagy írásban, esetleg