Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1937)

Lexikon-rész

325 rendelőintézetet az 1300/1932. N. M. M. ein. számú miniszteri rendelet értelmében csak a m. kir. belügyminiszternek engedélyé­vel lehet felállítani. Az engedélyezés iránt a kérvényt a m. kir. belügyminiszterhez címezve az intézet helye szerint illetékes tör­vényhatóság első tisztviselőjéhez kell benyújtani. A kérvényhez csatolni kell: 1. a törvényhatósági tiszti-főorvos igazolását arról, hogy az intézet számára kiszemelt hely és környéke a közegészség- ügy követelményeinek megfelel; 2. az intézet elhelyezésére szol­gáló ingatlan telekkönyvi kivonatát és a környéket is feltüntető helyszínrajzát ; 3. részletes kimutatást, amely tartalmazza : pontos műszaki leírását annak, hogy az intézet milyen (tömb, pavilion) rendszer szerint épült, illetőleg épül, az egyes épületek, a kórszobák, a személyzet részére szolgáló lakások, a mellékhelyi­ségek helyszíni elhelyezésére és berendezésére (vízzel való ellátás, szellőztetés, fűtés, világítás, ürülékek eltávolítása, csatornázás stb.) vonatkozó adatok kimerítő feltüntetésével; 4. annak beje­lentését, hogy az intézet, valamint az egyes kórszobákat hány ágyra tervezik, általános vagy egyes betegségek (speciális) gyógyí­tására szolgál-e ; s mily korosztályokra fog tagozódni ; 5. annak kimutatását, hogy az orvosok, az ápolók és a segédszemélyzet elhelyezéséről kielégítő módon gondoskodtak ; 6. pénzügyi terve­zetet az intézet létesítésével és fenntartásával járó költségek meg­felelő fedezetéről; 7. az intézet nevének és pecsétjének meg­jelölését ; 8. amennyiben az intézet fenntartója és létesítője tör­vényhatóság, város vagy község, az intézet felállítására és a költségek fedezésére vonatkozó közgyűlési, illetőleg a kisgyűlés által jóváhagyott képviselőtestületi véghatározatot. A hiányosan felszerelt kérvényt a törvényhatóság első tisztviselője, a hiány pótlása végett, a folyamodónak minden egyéb eljárás mellőzésé­vel visszaadja. A törvényhatóság első tisztviselője a kellően fel­szerelt kérvényt a tiszti-főorvosnak, a törvényhatósági egészség- ügyi bizottságnak, továbbá a törvényhatóság székhelyén kívül eső helyen tervezett intézet tekintetében, a fekvése szerint illetékes elsőfokú közegészségügyi hatóságnak és orvosi szakközegének véleményével kiegészítve, saját véleményes jelentése kíséretében a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. Az intézet felállítását, a tervek egyidejű megállapításával a m. kir. belügyminiszter — törvényhatósági, megyei, városi és községi intézet létesítése eseté­ben a m. kir. pénzügyminiszterrel egyetértve — engedélyezi. Számlák kifizetése a főváros pénztárainál. A vállalati járan­dóságok kifizetése háromféleképpen történik : számla, kereset és végszámla útján. 1. Amennyiben valamely vállalkozó vala­mely munkára való megbízást megrendelőlevél útján kapta, úgy a munkáért járó követelését számla benyújtása útján kérheti. Számlában mindig a szóbanlevő munkálattal kapcsolatos egész vállalati járandóság összegét kell kérni. 2. Amennyiben a vállal­kozó valamely közmunka elvégzésére megbízást, szűkebb vagy nyilvános versenytárgyalás útján nyerte el, úgy egyes részmun­kálatok teljesítése után a végzett munka arányában részfizetést kérhet, az egyes részfizetések iránti kérelmek között legalább

Next

/
Thumbnails
Contents