Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1937)
Lexikon-rész
322 Sírbolt ügyok. Kész sírbolt használatának megváltása, sírboltokba való temetkezések meghatározása és engedélyezése ügyében, továbbá sírboltnak építésére alkalmas területek használatának megváltása és sírboltépítési ügyekre vonatkozó írásbeli kérelmeket a polgármesteri X. ügyosztályban (IV., Közp. Városháza, I. em. 80. ajtószám) kell előterjeszteni. írásbeli kérelmeket pedig a polgármesterhez kell címezni és 2 P állami bélyeggel ellátva a Központi Városháza iktatóhivatalában, földszint 6. ajtószám alatt kell benyújtani. Felvilágosítások végett célszerű a kérelem benyújtása előtt, ha a Duna balpartján lévő temetőbeli sírboltról van szó, a dunabalparti köztemetők igazgatóságához (Kerepesi-temető, telefon 1-305-28), ha pedig a dunajobbparti köztemetőben lévő sírboltokról van szó, a dunajobbparti köztemetők igazgatóságához (Farkasréti-temető, igazgatósági épület,, telefon 1-536-79) fordulni. Sírboltokat építeni csak a temetőnek erre a célra kijelölt helyén és erre a célra megváltott területen lehet. Az építési engedély iránt a polgármesterhez kérvényt kell benyújtani, amelyhez, csatolni kell az építendő sírbolt pontos méreteit feltüntető tervrajzokat 3 példányban. A kérvényt 2 P állami okmánybélyeggel kell ellátni, a mellékletekre pedig a szabályszerű mellékleti bélyeget kell ragasztani. Sírboltokat használatra a székesfőváros vagy készen enged át, vagy megengedi, hogy a temetőknek erre a célra kijelölt helyein sírboltokat építsenek. A sírboltok használata a temetők fennállásáig, 100 évig, vagy 60 évig terjed. A sírboltok és sírboltépítésre alkalmas területek használati díja különböző és ahhoz igazodik, hogy mekkora, lesz a sírbolt befogadóképessége, melyik temetőben, milyen helyen van az és hány év a kikötött használati idő? A sírboltok használatának megváltása ügyében adott esetekben közelebbi tájékoztatással a temetőigazgatóságok szolgálnak. A dunabalparti köztemetőkre nézve a dunabalparti köztemetők igazgatósága (Kerepesi-temető, telefon 1-305-28), a Duna jobbpartján lévő temetőkre nézve pedig a dunajobbparti köztemetők igazgatósága (Farkasréti-temető, telefon 1-536-79) ad közelebbi tájékoztatást és felvilágosítást. Síremlékek felállítását a polgármester engedélyezi. Az engedélyezési eljárás a következő : a síremlék tervrajzát 2 példányban kell elkészíteni és a polgármesteri XIII. ügyosztálynak a temetési ügyeket intéző alosztályánál (Központi Városháza, III. em., 313. ajtószám alatt) kell bemutatni. Az engedély megadása esetén a terveket nyomban felülbélyegzik és a síremlék felállítható. A Kerepesi-temető 11. számú sírtáblájában az elsősoros sírhelyeken, továbbá sírboltokon felállítandó síremlékek tervrajzát a polgár- mesterhez címzett kérvény kapcsán kell benyújtani. Ezeken a sírboltokon és az elsősoros sírokon felállítandó emlékművek engedélyezése a műszaki osztályon kívül a közművelődési és művészeti ügyosztály véleményezése alapján történik. Sírhelydíj-visszatérítést a polgármester csak kivételes méltánylást érdemlő esetekben engedélyez. Az ezirányú kérelmeket