Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1937)
A szerkesztők előszava
AZ OLVASÓHOZ Immár harmadik kiadásban jelenik meg a Budapesti Hivatali Útmutató, amely eddig minden tekintetben megfelelt közérdekű céljának és feladatának. Büszke öntudattal mutathatunk rá könyvünk sikerére és a nagy- közönség, valamint a hatósági tényezők kitüntető elismerésére, melyben ezt a munkánkat részesítették. Az újabb kiadásban igyekeztünk az anyagot további területekre kiszélesíteni és beillesztettük a legújabb törvények, rendeletek intézkedéseit, a polgármesteri határozatok és utasítások nyomán változott joggyakorlatokat. A Budapesti Hivatali Útmutató a legtökéletesebb tájékoztatást nyújtja a főváros közigazgatásának minden ágazatában és nélkülözhetetlen segítőtársa mindazoknak, akiknek a főváros hivatalaival vagy intézményeivel dolguk van. A Budapesti Hivatali Útmutató megkíméli a jogkereső közönséget attól, hogy tanácstalanságában bármely csekély ügy intézésénél is hiábavaló időt töltsön. Az adatok közt könnyűszerrel eligazodhat az olvasó, mert a lexikonszerűen betűrendbe szedett címszavakban a legcsekélyebb megerőltetés nélkül megtalálja a legpontosabb útmutatást a városi adminisztráció minden vonatkozásában. Első kiadásunkat néhai Sipöcz Jenő dr. polgármester bocsátotta útjára és mint hézagpótló munkát ajánlotta a nagyközönség figyelmébe. E helyütt hálás kegyelettel adózunk nemes emlékének. A második és a mostani harmadik kiadást, mint minden közérdekű és hasznos ügyet, Szendy Károly polgármester támogatja. Ez az értékes pártfogás csak fokozta abbeli igyekezetünket, hogy becsületes, közhasznú munkát adjunk az olvasó kezébe. Budapest, 1937. április hó. A SZERKESZTŐK