Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1935)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa

70 elnyerni. Az alkalmazás iránti kérvényekhez okmányokat csa­tolni nem szükséges, hanem a kérvényben meg kell jelölni a folya­modó születési helyét és idejét, iskolai végzettségét, valamint illetőségi helyét és lakhelyét. Alkalmazás esetén a folyamodót okmányainak bemutatása végett a polgármesteri I. (elnöki) ügv- osztály behívja. Alkalmi árusok. Lásd : Utcai árusítás c. a. Alkalmazottak kereseti adója. Lásd : Adók c. a. Alkalmazottak nyugdíjazása. A közigazgatási és közkórházi alkalmazottak nyugdíjügyeivel a polgármesteri I. (elnöki) ügy­osztály foglalkozik. A nyugdíjazási eljárás vagy az alkalmazott kérelmére vagy hivatalból indul meg. A nyugdíjazási eljárást, ha azon a címen indul meg, hogy az alkalmazott elaggottság, betegség, testi vagy szellemi fogyatkozás miatt állásának betölté­sére tartósan képtelen, a tiszti-főorvos vagy helyettesének vizs­gálata előzi meg, akinek a véleménye ebben a kérdésben döntő. Az eljárás során közlik az alkalmazottal a szolgálatára vonatkozó­lag hivatalból megállapított adatokat, amelyre az alkalmazott észrevételeket tehet. A nyugdíjazásra vonatkozó véghatározat megfellebbezhető. Ha az érdekelt alkalmazott beszámítható szol­gálati ideje a 10 évet el nem éri, csak végkielégítésre tarthat igényt. Az eljárás ugyanolyan, mint a nyugdíjazás esetében. Az ellátásra jogosító állásban elhúnyt alkalmazott özvegyét és gyermekeit özvegyi és nevelési díj, amennyiben pedig az elhúnyt alkalmazott beszámítható szolgálati ideje a 10 évet el nem éri, végkielégítés illeti meg. Az erre vonatkozó eljárás csak az érde­keltek kérelmére indítható meg. Az ilyen ügyekből kifolyólag hozott véghatározatok megfellebbezhetők. Tényleges vagy nyug­díjas alkalmazott elhúnyta esetén hátrahagyott özvegyét vagy árváját vagy ha ilyen nem volna, azt, aki a temetési költségeket viseli, kérelmére temetési segély illeti meg. Budapesten lakó alkal­mazott elhúnyta esetén legcélszerűbb a temetési segély összegéről egy igazolványt kérni, amelyet az ügyosztály azonnal kiszolgáltat és amelyet a községi Temetkezési Intézet készpénzfizetés helyett a hozzátartozóktól elfogad. A nyugdíj, illetőleg özvegyi nyugdíj az érdekelt kérelmére egyösszegben megváltható. A nevelési díjat megváltani nem lehet. A megváltásra vonatkozó határozat nem fellebbezhető meg. A fenti ügyekben a beadványok bélyeg- mentesek. Altiszti felvételre irányuló kérelmet IV., Központi Városháza I. em. 114. szám alatt lehet benyújtani. A kérelemre 2 P okmány­bélyeg ragasztandó. Szegénységi bizonyítvány csatolása ese­tén a kérvényre bélyeg nem kell. A kérelemhez okmányokat mellékelni nem kell, mert az abban felsorolt adatok csak alkalmazás esetén igazolandók. Alkalmazási kellékek: 4 elemi iskolai végzettség, magyar honosság, lehetőleg budapesti illetőség, az alsó korhatár 18, a felső korhatár pedig 40 év.

Next

/
Thumbnails
Contents