Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1935)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa

153 délyt kell kérni, attól a kerületi elöljáróságtól, melynek területén árúsítani kíván. A kérvényhez csatolni kell az iparigazolványt vagy iparengedélyt. Budapesten a járva-kelve árusítás tilos. A kérvényre 2 pengős okmány bélyeget kell tenni (mellékletekre 16 f-es állami bélyeget). Szegénységi bizonyítvány csatolása ese­tén bélyegmentes. Az engedélyt elsősorban hadirokkantak, hadi­özvegyek kapják. Lásd még : Járdafoglalások c. a. Helyhatósági bizonyítványokat a kerületi elöljáróság külön­böző ügyekben állít ki" Olyan körülmények igazolását, melyet a kerületi elöljáróság hivatalból nem tud megállapítani, két tanú személyes megjelenése, illetve egybehangzó vallomása alapján kell kérni. Ha a kérelmező jövedelme a szokásos napszámbért nem haladja meg, a bizonyítvány illetékmentes, ellenesetben 6'20 P illeték rovandó le. Minden bizonyítványt csakis előzetes vizsgálat alapján lehet kiadni, illetve annak kiadását indokolat­lan esetben a kerületi elöljáróság megtagadja. Házasságbontó peres ügyekben a következő helyhatósági bizonyítványokat állítja ki a kerületi elöljáróság : 1. Az utolsó együttlakásra vonat­kozó bizonyítvány. 2. Bizonyítvány arról, hogy a házastársak a házassági életközösséget bírói felszólítás dacára sem állították helyre. Bizonyítványt mindenki csak saját céljaira kérhet. A kérelemről az elöljáróságon jegyzőkönyvet vesznek fel, 2 P 40 f-es okmány-, 1 P 60 f-es városi bélyeg és 4 P hatósági díj szükséges hozzá. Szegénységi bizonyítvány csatolása esetén, bélyeg- és díjmentes. Annak igazolására szóló helyhatósági bizonyítványt, hogy valaki politikai jogainak gyakorlásától fel­függesztve és hivatalvesztésre ítélve nincs, a székesfőváros polgár- mesteri IV. ügyosztály állít ki. Helyiség használati engedélyek a kerületi elöljáróságon kérel- mezendők. Mozgófényképbemutató helyiségek, filmfelvételi és filmraktárhelyiségek, garázsok, mutatványos előadásokkal kap­csolatos mulatóhelyiségek és egyéb termek, ideiglenes izraelita imaházak, tömeges forgalomra szánt kiállítási és gyűléstermek, tűzveszélyes áruházak, műhelyek és telepek állandóan a kerületi tűzrendészeti bizottság felügyelete alatt állanak. Minden ilyen célra használandó helyiség a tényleges igénybevétel előtt tűzren- dészeti szempontból felülvizsgálandó s a kerületi elöljáróságnak, mint elsőfokú tűzrendészeti hatóságnak írásbeli engedélyével vehető igénybe. A tűzrendészeti felülvizsgálatot a használatba- vevő írásban tartozik kérelmezni s a kérvényt a mindenkori ingatlantulajdonossal is láttamoztatnia kell. A kérvényre a kér. mérnök vezeti rá a fizetendő hatósági díjat, bizottsági költségeket, melyek a kérvény felbélyegzése és iktatása után a kerületi pénz­tárnál fizetendők be. Minden, előadásokra és nagyobb tömeg befogadására szolgáló helyiségről méretezett, legalább 1 : 50 arányú rajz készítendő, amelyen az előadóhely, a székek elhelye­zése s a közlekedésre szánt utak, kijáratok méretezve, pontosan feltüntetendők. Amennyiben az előadóhely is nagyobb megter­heléssel jár, arról szerkezeti részletrajzok is mellékelendők. A helyi­ségek és azok berendezései a kerületi tűzrendészeti bizottság által

Next

/
Thumbnails
Contents